Legyen második része?

Sziasztok olvasók!

Sajnálattal közlöm veletek, hogy hamarosan 2-3 fejezet múlva vége a Hold vámpírjának! :(

De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Damon történetének is. :D Valamelyik nap csak úgy eszembe jutott egy folytatása és ha ti is benne vagytok, akkor megírnám! :D Várom a kommenteket és a szavazás eredményeket. :)

23. fejezet - Beteljesült álmok

Sziasztok!

Ezzel a kis fejezettel szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni! Remélem mindenkinek jól telik a téli szünet és minden ajándékot megkaptak, amire vágytak! :D Most végre a mi szeretett Damon-unk is megkapja azt, amire már régóta fájt a foga szegénynek! :) Damon köszönd meg nekem ezt, hogy végre valami jó is történik veled, a sok rossz után! :D

Lassan nyitottam ki szemeimet. Nem tudtam hol vagyok, csak a nagy sötétség fogadott. Értetlenül összehúztam a szemöldököm, de nem kellett volna. Éles fájdalom nyilalt az orromba és az egész testembe. Az orromhoz nyúltam és el volt törve. Gyorsan visszahajlítottam, nagy reccsenéssel a helyére állt és ez mégnagyobb kínszenvedést okozott. Hangosan felnyögtem és prüszköltem. Éreztem, hogy valami nincs rendben bennem. Megmozgattam a végtagjaimat és már tudtam miért: le vagyok gyengülve, mert verbéna van a szervezetemben. Égette az ereimet, de nem volt túl nagy mennyiségű, mégis leblokkoltam tőle. Szuszogva fordultam hasra és próbáltam kúszni. Ködös tekintettel meredtem előre. Mintha ez föld lenne, amin megyek és mellettem kőfal, amit megérintettem...
Tovább húztam magamat. Nyögve elértem egy újabb falat pont a fejem előtt, be is vertem a homlokom.
-Mi a...? -suttogtam magamnak, mert fogalmam sem volt hol a rákba vagyok. Megtapogattam. Érdes és nyirkos volt. Próbáltam feltápászkodni, de párszor újra a földre roskadtam. Rohadt verbéna!Végül a falnak dőlve fel tudtam állni. Lihegve támaszkodtam, amikor meghallottam egy ismerős hangot:
-Damon! -kiabálta Elena nagyon messziről. A szó, amit kimondott erőt adott. Keres engem, szüksége van rám! Bizonytalan léptekkel elindultam. Annnyi energiát akartam magamba szívni, amennyit csak tudtam. Ha nem is futva, de mentem eleget elesés nélkül. Csak dőnöngéltem egyik faltól a másikig. Milyen hosszú ez a valami? A sötétben nem sokat észleltem a külvilágból, de reméltem, hogy hamarosan elérem Elena-t.
-Elena! -válaszoltam összeszedve a maradék hangom is. -Hol...vagy? -dadogtam és leborultam a porba. Köhögtem, de mintha belémtapostak volna úgy szenvedtem. Pihennem kellene. De nem tehetem! Meg kell őt találnom!
-Itt vagyok! Jövök! -kiabált vissza. Arcomat beletemettem a földbe, de még mindig küzdöttem. Akkor valaki megfogta a kezem és megsimogatta az arcom. Ujjaimmal megböktem az övét, mire ő mégerősebben szorította, mintha soha többé nem akarná elereszteni. Fejemet próbáltam feljebb húzni és ráemelni szememet az illetőre. Ő a hátamra fordított, így szemben találtam magam Elena gyönyörű barna szemeivel. Szomorúan nézett le rám. Bár még mindig vaksötét volt, kezdtem visszanyerni a látásom, hozzászoktam a fényhiányhoz.
-Jól vagy? -kérdezte aggódva. Gyengéd tenyere az arcomon időzött, a másik kezével az enyémet tartotta fogva. Megnyugodtam, hogy itt van velem és jobban van, mint én. Elöntött a megkönnyebbülés, együtt mindenre képesek vagyunk.
-Nem... -suttogtam. -De... Hol van... Stefan? -kíváncsiskodtam kimerülve. Beszippantotta a száját, majd egy könnycsepp jelent meg a szemében.
-Nem tudom -Nyelt egyet, majd elengedett. -Bedobott ide és elment. Azt mondta vár valakit és...Jeremy is vele van! -siránkozott, majd elfordult. Minden izmomat megfeszítettem és nem érdekelt a fájdalom. Felültem nagy nehezen és hátamat a nyirkos falnak dőltöttem. Ekkor rájöttem hol vagyunk: a sok kő, por, föld... Ez a kripta!
-Hogy dögöljön meg! -ordítottam mérgesen egy szuszra. Meg is bántam, mert mostmár a tüdőmben is fájdalom gyülemlett. Felémfordult és már sírt. Lihegtem, és átkaroltam. Együtt érzőn elmosolyodtam, de el is komorodtam, mert eszembe jutott valami.
-Halottad a...veszekedésünket? -kockáztattam meg. Reméltem, hogy igen, de azt is, hogy nem. Rettentő rosszul érezné magát, ha tudná miket mondott róla Stefan, de valahogy örülnék, ha rájönne, milyen is az öcsém valójában. A földre szegeztem a tekintetem és szomorúan merengtem. Elena hüppögött egyet, majd a vállamra hajtotta a fejét. Szemem kidülledt és felkaptam a fejem, a szívem megdermedt -mintha nem lenne így is fagyos. Soha nem csinált ilyet... Belemarkolt a felkaromba és sírt. Szabad tenyeremmel letöröltem egy könnycseppet remegő arcáról. Győnyörű volt még így, semmi fényben és sírva is...
-Akkor igen... -állapítottam meg és sóhajtottam. Már koránt sem érdekeltek a saját bajaim, csak Elena számított.
-Szörnyű volt... -suttogta. -Nem tudtam... -kezdte el, de nem engedtem, hogy folytassa, tudtam mire gondol.
-Én sem! -csattantam fel halkan. Rámpillantott.
-Hogy lehet ilyen? -hitetlenkedett mérgesen, mégis megtörten. -Hogy egész életében neked akart ártani?!
Újra mozdulni sem tudtam. Az én lerombolásom és nem az ő átverése izgatja jobban?! Miért teszi ezt?
-Én... -nyögtem. -Soha nem hittem volna, hogy...képes ilyenre...az én jóságos öcsém... -csóváltam egyenletesen a fejem és közben gondolkodtam Elena viselkedésén. Jól esett, hogy nekem sírja ki a bánatát és törődik velem... A barátok ezt teszik, nem?
-Mégsem olyan szent akkor! -mormolta Elena. -Képes volt bedobni ide minket és elvenni Jeremy-t tőlem! -Újra kettétört a felépített nyugalma és az öklével a földbe vágott. Ideges lettem. Stefan mit akar velünk tenni? Örökre itt tartani?
-Boonie varázslatával csinálta? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Meglepte tudakolásom.
-Nem hiszem... Boonie eltűnt... De úgysem mehetünk ki!
-Mert? -prüszköltem. Mi lehet még a tarsolyában ennek a börtönőrnek?
-Azt mondta mielőtt téged belökött, hogy ha ki merjük nyitni a kőajtót, akkor Jeremy-t...megöli! -mesélte, közben a száját rágta. Fél, hogy baja lesz a kicsi Jer-nek. Érthető. -De nem tehet benne kárt! -jelentette ki.
Ez váratlanul ért. Értetlenül néztem rá.
-Tudtam vele beszélgetni mikor megjött tiszta csapzottan. Anna-t és a többi vámpírt megölték. -Szóra nyitottam a szám, de folytatta. -Jeremy nem látta kik vagy mik voltak, de kegyetlenül lemészárolták mindet. Szerinte nem lehettek többen, mint a vámpírok, sőt sokkal kevesebbet saccolt. Ő persze elfutott. Miközben menekült megtalálta az erdőben John bácsi holtestét...és tudod egy olyan gyűrű volt az ujján, mint Alaric-nak.  Jeremy hát felvette! -regélte tovább kisöccse mozgalmas napját. Nem tudtam mire vélni a gyilkosságokat. Ki akarna megölni több vámpírt? És hogyan tette?
-Ezt nem értem... -bukott ki belőlem.
-Én sem. -csatlakozott a hülyék táborába Elena is. -Vámpírgyilkosságok... -Kidüllett a szeme. -Zoey nem...vámpírvadász? -fordult felém ijedten. A felismeréstől leforrázódtam.
-Hát persze! -ordítottam. -Lenne rá oka. Elhagytam és bosszút áll a vámpírokon! Lehet, hogy összejátszik Stef-fel! -bonyolítottam az ügyet. Elena hevesen bólogatott.
-Meg kell akadályoznunk, hogy mégtöbben haljanak meg! -emelte fel a kezét védekezőn.
-De miért ölte meg John-t? Mikor ő is a vámpírellenes klub tagja? -vontam össze a szemöldököm. Kifújta a levegőt.
-Gyilkolási hajlam... -tippelt. Felnevettem, bár nem volt vicces, de amilyen arcot vágott hozzá! Ő is elvigyorodott, majd rámdőlt. Jobban mondva megölelt. Ültömben is megrendültem, de visszaöleltem.
-Olyan jó, hogy legalább te itt vagy nekem! -vallottam be neki és elém húztam a fejét. Szeme megcsillant a sötétben.
-Én mindig itt leszek neked... -suttogta bizonytalanul.
-Mert barátok vagyunk! -mosolyodtam el, de tudtam én nem csak erre vágyom. Ha Elena nem akar tőlem többet, azt megérteném és elfogadnám.
-Nem csak azért! -tiltakozott és hirtelen szája az enyémre tapadt. Magam sem hittem el, de kiélveztem a pillanatot. Kezemet beletúrtam a hajába és az ölembe ültettem. Nem érdekelt a fájdalom, csak úsztam a boldogságban. Erre vágytam mindig! Ajkai játszottak az én ajkaimmal és látszólag örömmel csinálta ezt. Én csak olvadoztam, hogy elértem a célom! Elena csókol! Az az Elena, akit szeretek!

22. fejezet - Gondoltad volna, hogy pont a családtagjaid utálnak a legjobban?

Ezzel a fejezettel szeretnék nagyon-nagyon-nagyon sok boldog születésnapot kívánni az én drága Ian-emnek! :D (L)(K) /Egyébként már tegnap megírtam és próbáltam felrakni, de a net sz*rakodott :S /

( Damon szemszög )

Őrült módjára trappoltam ki a szobából egyenesen a bejárati ajtóhoz. Olyan mérges voltam, hogy akár le tudtam volna rombolni az egész házat. Rettenetesen feldühített Stefan. Most világosodtam meg igazán vele kapcsolatban. Rájöttem ki is ő valójában. És ezt neki is elújságolom. Elena csak nézett, amikor dühönten elindultam, de kis késés után megmozdult.
-Damon! -kiabált folyton. Nem törődtem vele. Elborult az agyam. Elena megfogta a felkarom és visszarántott. Szembenéztem vele és megrémült arca fogadott. Nagyon közel voltunk egymáshoz. Majdnem összeért az orrunk. Én teljesen kifordultam önmagamból, ezért rápirítottam.
-Engedj el! -Tűrte a gyilkos pillantásomat, nem engedett el, de hátratántorodott kissé. -Nem hallod? -ordítottam rá. Nagyot pislogott.
-Nem fogod bántani! -parancsolta száraz hangon.
-Honnan veszed? -vigyorogtam és kitéptem a karom a kezéből. Meghallottam, hogy belép valaki az ajtón. -Pont jókor -röhögtem és lefutottam a földszintre. Elena követett. Támadóállást vettem fel, amikor megláttam az öcsémet...és még valakit.
-Jeremy! -sikította Elena és odafutott csapzott, saras testvéréhez. Gyengéd kezeivel körbesimogatta nyúzott arcát és megnézte van-e valami fizikai baja. Stefan szüntelenül engem figyelt.
-Mi történt? -érdeklődött Elena. Jeremy csak bámult és nem szólt. Tiszta sokkos volt. Stefan nagy nehezen levette rólam gyanakvó tekintetét és válaszolt.
-Az erdőben találtam. Futott. Nem mondta el mi elől. Talán majd neked.
Elena felsóhajtott és elvezette a fiút. Az csak maga elé bambult. Valami lehetett képzeletbeli szemei előtt, amitől ennyire megrendült és visszamaradt a fejlődésben. Miután elmentek a nappaliba elkezdtem beszédemet.
-Mi az öcskös? -bólogattam karba font kézzel. -Nem titkolsz előlem valamit?
Stefan-nak kikerekedett a szeme, de visszaváltott nyugodttá.
-Nincs semmi -vonta fel a vállát és elindult felém. Mielőtt elhaladt mellettem tenyeremet ráraktam a mellkasára és levágtam a földre. Kitágultak az orrlyukaim és elpattant az egyetlen ép ér is az agyamban. Fenyegetőn fölé hajoltam. Ő csak nézett ártatlanul.
-Tudom mit tettél Zoey apjával! -vágtam a fejéhez és behúztam neki egy jobb egyenest. Köhögött egyet.
-Nem tudom miről beszélsz! -kiabálta és próbált letaszigálni magáról, de lefogtam.
-Megölted Tony Wymer-t, vagy sem? -sziszegtem. Mintha megvilágosodott volna úgy engedett fel és tapsolni kezdett, miután kirángatta kezeit az enyémekből.
-Ugye milyen jól tettem? -nevetett. Teljesen megzavarodtam. -Rájöttél! Erre vártam. Ezért engedtem Elena-nak, hogy elolvassa a naplóimat. Azt akartam, hogy szenvedj! -morogta vicces hangon.
-Mi bajod van? -értetlenkedtem és megcsóváltam a fejem.
-Hát nem látod? Teljesen átvertelek 145 éven át -bökte ki és felröhögött. -Minden rossz, ami veled történt az én kezem munkája.
-Akkor minden, amit eddig tettél...tudatos volt? -nyögtem ki, mert magam sem hittem el addig, amíg be nem bizonyítja. Felállt, lelökött magáról és lesöpörte a ruháját.
-Ja-ja -bólintott. -Kathrine-től kezdte Zoey-ig. Mind-mind direkt volt! -vallotta be végleg. Ekkor megállt az idő. Lepergett előttem minden szerelmi csalódás és bánat, ami visszavezethető rá. Az összes az ő hibája. Ő rontotta el az életem, ő tette tönkre és taposta el. Ő csinált belőlem gyenge bábut, akit rángatnak. Minden madzag az ő kezére van tekerve. Mindig is sejtettem, hogy nem egy szent. Becsapottnak éreztem magam. A saját öcsém átvert...vámpírrá válásunk óta. Akkor teljesen kifordult önmagából, miután megízlelte az emberi vért gonosz lett.
-Te manipulatív dög! -rohantam neki és a falhoz nyomtam. Ő csak mosolygott. -Zoey miattad akart megölni!
-Jól tette! -morgott. -Nem való hozzád. Örülj neki, hogy megszabadítottalak tőle. -Mint, aki jól végezte dolgát úgy hümmögött. Mérgemben kitörtem a karját, de hamar visszaállította. -Nekem ez nem számít!
-Én voltam az, aki erős és érzelemmentes, nem te! -vezetgettem volna a helyes irányba.
-Nem-nem, Damon. Mindis is ez volt a felállás. Te csak keresgetted a helyed a világban, de én mindig is tudtam, hogy megkeserítelek.
-De miért? -tátottam el a szám. -Tudtommal én voltam az, aki megfogadtam, hogy kicsinállak. -Összevontam a szemöldököm. Emlékszem miért mondtam ezt neki. Kathrine és emberi létem elvesztése miatt.
-Soha nem tetted meg! Ellenben én... -mondta, majd elkapta a nyakam és most én álltam a falnál.
-Az egész Kathrine-nek kezdődött ugye? Téged szeretett, mi? Megkaptad, elvetted tőlem! -ordibáltam és újra belevágtam az állába. Belerengett a ház is.
-Engem szeretett mindig is. Én csak kihasználtam a helyzetet -magyarázkodott egy cseppnyi bűntudat nélkül és megigazgatta helyre tett állát.
-Én jobban szerettem őt, mint te! -veszekedtem erősebben.
-Lehet. De őt nem érdekelte. Várta mikor kopsz már le! -Váratlanul értek a szavai. Ő soha nem ilyen szívtelen, még velem sem. Kizökkentett, ezért belebokszolt a gyomromba és folytogatni kezdett.
-Erősebb lettem, mint te! -röhögött a pofámba. Nem hagytam abba a vallatást.
-És Elena? Vele mit akartál? -vicsorogtam, majd megfejeltem többször is. Nem hárított.
-Ő csak egy pótlék! Soha nem lesz olyan, mint Kathrine volt. Csak egy hasonmás. Mindkettő engem szeret. Nem téged és ez neked fáj! Bele kell törődnöd, öreg! -vihorászott, ami tőle nem megszokható dolog volt. Tudtam ezzel is csak nekem akart ártani. Minta leszúrtak volna olyan fájdalom nyilalt belém. Több se kellett. Minden erőmet összeszedtem és beledobtam az ajtóba. Az üvegszilánkok csak úgy pattantak belé és ejtettek mélyebbnél mélyebb sebeket bőrén. Odarohantam és mégjobban megismertettem az éles üveggel. Arca eltorzult a vágásoktól és a vértől. Túlságosan is gyorsan gyógyult. Ekkor rájöttem mindenre. Stefan nem szokott ilyen tapintatlan, önző, senkiházi lenni hacsak...
-Újra embervért iszol! -jött a felismerés és ettől leblokkoltam.
-De még mennyire -köpködte. -Újra a régi...
-...Stefan -suttogtam és rámeredtem. Önelégülten rámvigyorgott. -Nem lehet! -csóváltam a fejem. Stefan mégveszélyesebb volt vámpírként, mint én.
-Most, hogy Elena vámpír, nem kell figyelnem. -pattant fel tárt karokkal. -Egyébként meg neked kellett volna vigyáznod. Tudod milyen könnyen beférkőzhetek mostmár a fejedbe... -játékosan beszélt és le nem vette rólam gyilkos szemeit. Hátráltam.
-Te voltál! -morogtam. -Te ölted meg Caroline-t, nem én! -Mostmár mindent tudtam. Stefan ördögi lett és mindenáron el akar engem tüntetni az életükből. Minden nőt, akit szerettem magáénak akar. Megváltozott. Végérvényesen!
-Bravó! -ujjongott, majd hirtelen belémrúgott, amitől lerogytam a földre és beletérdelt a fejembe. Egyből elájultam és csak egy hangos "NE!" zengett a fülemben.

             Happy Birthday Ian! <3

1978. december 8 -án született a mi Damon Salvatore-unk! :) Isten éltesse a 32 éves csodát! :D (L)

Katt

                        We Love You! <3

21. fejezet - Ha azt hiszed a testvéred egy szent, gondolj bele! Nem ő életed megkeserítője?

Kicsit rövid lett, mert nem jött az ihlet annyira. :S Meg más írásos dolgaim is lennének, de mivel már vártátok a frisst, felraktam. Ha nem jó mondjátok meg... Nem csodálkoznék...

( Zoey szemszög )

Kimerülten baktattam az erdőben egy rohadt nagy táskával a hátamon, Kathrine kíséretében. Mystic Falls-ba igyekeztünk vámpírokat ölni. Úgy szólt az egyezségünk, hogy együtt vesszük fel velük a harcot.
-Miért nem kocsival megyünk? -kérdeztem meg, mert nagyon bökte a csőrőmet, hogy miért kell nekem cipelnem az összes cuccot, amit majd felhasználunk.
-Nem szeretem a kocsikat. -adott egyszerű, mégis kényes választ. Megforgattam a szemem. -Engem inkább az érdekelne, miért jössz? -folytatta. Felvontam a szemöldököm.
-Mert te kértél meg. Nem emlékszel? -értetlenkedtem.
-Nem úgy értettem. -rázta meg a fejét. -Miért mentél bele? Félelem? Gyilkos hajlam? Szerelem? -találgatózott. Felsóhajtottam.
-Damon miatt. Megvédem és próbálok bocsánatot kérni tőle. De ő úgysem fog már szeretni. Meg akartam ölni. Erre nincs mentség. -suttogtam.
-De nem ölted meg -vonta fel a vállát grimaszolva. -Bármennyire is fura...szereted. Szóval harcolj érte! -buzdított. -Ne hagyd, hogy az a hülye Elena elcsábítsa újra!
-Ha megzsaroljuk Elena-val, mégjobban megutál!-tiltakoztam mégjobban a terve ellen. Hiretelen dühbe gurult és egy fának lökött.
-Már nem léphetsz vissza! Azt teszed, amit mondok és nem rinyálsz azért, hogy Damon már nem szeret! -ordibált. Nem rémültem meg, inkább kíváncsivá tett.
-Miért olyan fontos ez neked? Mit akarsz? -faggattam. Orrlyukai kitágultak.
-Azt, ami az enyém! -vicsorogta és elengedett. -És te segítessz nekem! Ha nem akarod, hogy Damon és te is fel legyetek írva a listára! -fenyegetőzött. Meghökkentem. Most jöttem rá mennyire hülye voltam, hogy ebbe belementem.
-Pontosabban! -kértem mérgesen. Felém fordult, szemében határtalan keserűség.
-Egy szó. Bosszú! -zárta rövidre a dolgot. Még mindig nem értettem teljesen mindent.
-Mit tett ellened Elena? -érdeklődtem. Nem válaszolt. -És a vámpírok?
-Ők csak a terhünkre lennének. -prüszkölt. -Jobb, ha nincsenek ott. Hidd el!
-De miért én? -csodálkoztam. -Egy másik vámpírvadász is megtenné!
-De te szereted Damon-t. Így könnyebben belemész dolgokba, ha róla van szó -vigyorgott és újra elindult. Ennyi lenne hát? Vége az életemnem, mert ez a ribanc megzsarolgat? Miért akar bosszút állni Elena-n?
Nem érdekel tovább Kathrine. Megölöm a vámpírokat, majd őt is. Ha vele maradok nem kerülök közel Damon-hoz. Tudom mit kell tennem.
Köhögtem egyet és erős léptekkel trappoltam utána.

( Damon szemszög )

Még mindig verejtékes homlokomat törölgettem. Az álmomban megöltem Caroline-t, de olyan volt mintha ez egyszer már megtörtént volna. Mi van, ha ő volt az, akit távozásom előtt kicsináltam? Ha Elena megtudja soha nem bocsát meg nekem. Örökre megutál, amiért elvettem tőle az egyik barátnőjét. Nem mondom el neki! Ez száz százalék!
Ekkor - a sors kezeként- bekopogott valaki. Ránéztem az órámra. Reggel hat. Kikeltem az ágyból, megigazítottam a hajam és kitártam az ajtót.
-Jó reggelt! -nézett fel rám Elena barna bociszemeivel. Már fel volt öltözve. Piros blúz és farmer volt rajta. Haja kivasalva. Elmosolyodtam.
-Miben segíthetek?
Ő csak lesett tovább megrémülve. Én is kezdtem parázni.
-Mi a baj? -léptem ki és a vállára tettem a kezem. Beszívta az alsó ajkát.
-Meséltél nekem Zoey apukájáról...hogy megölték -kezdte el. Bólintottam. Mire akar kilyukadni? -Már akkor ismerős volt a neve. Este rájöttem miért. -mondta a lényeget. Elképedtem és levettem róla a kezem.
-Hogy? -kíváncsiskodtam.
-Gyere -utasított maga után és elindult Stefan szobája felé. Vele tartottam és izgatottam vártam mire jött rá. Bevezetett a nagy hálóba és kinyitott egy szekrényt. Kotorászott egy kicsit, majd kihúzott egy bőrkötésű könyvecskét. A szélére rá volt írva, hogy " 2001 ". Lapozgatott benne, majd megtalálta, amit akart. Rábökött egy címre és a kezembe adta.
-Olvasd el!
Értetlenül elvettem és belemélyedtem a szövegbe.
2001. szeptember 05.
Tegnap találkoztam egy vámpírvadásszal! Félelmetes volt.
Az erdőben vadásztam nyulakra, amikor megjelent. Barna hajú férfi volt, határozott arccal. Karót tartott kezeiben és felémfutott. Nem szólalt meg, csak rohant. Én természetesen eliszkoltam, de utánamdobta az egyik fát, ami beleállt a hátamba. Elvágódtam. Nem tudtam kiszedni a kiálló fegyvert. Mire feltápászkodtam beért. Felrántott a földről és a hasamba is szúrt egy ugyanolyat.
-Megdöglessz vámpír! -rikácsolta mérgesen. Nem tudom miért akart megölni. Ő is láthatta, hogy nyulakra vadásztam, nem emberre.
Kihúzta a fát és megemelte, hogy a halálba küldhessen. De visszajött egy kicsi erőm, így megfogtam a karót és megfordítottam, így belefúródott a mellkasába. Megrémült és a földre esett. Fájdalmában próbált kiáltozni, de a tüdejét érte a szúrás, lélegezni is alig tudott.
-Ki vagy te? -szegeztem neki a kérdést, bár én is küszködtem.
-Anthony...Wymer... -nyögte, majd elvitte a halál. Ma sem értem miért mondta el a nevét...
Befejeztem az olvasást, a könyv kipottyant a kezemből.
-Hogy mi? -ráztam meg a fejem értetlenül. -Stefan... -nyögtem.
Elena elszomorodott és magyarázkodni kezdett.
-Nemrég bele-bele lapoztam a naplóiba, hogy megtudjam miket csinált az elmúlt években és akkor találtam rá erre. Csak védte magát!
-Te meg őt! -mormoltam mérgesen. Stefan újra elcseszett nekem mindent! Zoey, azért akart megölni, mert azt hitte én tettem el láb alól Tony-t. Pedig Stefan volt a tettes! Tehát miatta vesztünk össze Zoey-val, miatta nem élhetek boldogan! Se Kathrine-nel, se Elena-val, se Zoey-val! Minden az ő hibája! Az egész balszerencse sorozatom az ő műve! Hiába a testvérem, akarva akaratlnul is ver, megleckéztet, ahogy csak tud. Ő az én ördögöm, a megbüntetőm!
-Ez már sok! -kiabáltam, mert becsavarodtam teljesen. Ész nélkül rohantam megkeresni, azt a rohadékot.

20. fejezet - Nyílj meg! Mártírkodj! Kapd meg! Tedd tönkre!

( Damon szemszög )

Kelletlenül léptem be a szobámba Elena-val. Beszélni akar velem. Rólam. Most mondjam meg neki, hogy milyen sebezhető vagyok és emiatt menekülök mindenhonnan? Hogy nem bírom a lelki sérelmeket elviselni? Hogy fáj az, ha Stefan-nal látom? Hogy szerelmes lettem egy lányba, aki mindvégig meg akart ölni és ez összetört? Hazudnom kell! -jutottam erre a következtetésre magamban.
-Na szóval... -fordult felém. Kíváncsi barna szemeit az enyémekbe fúrta. -Miért jöttél haza? -faggatott.
Elhúztam a szám.
-Meguntam a helyet -vontam fel a vállam. Ne gondolj Zoey-ra, ne gondolj rá! -parancsoltam meg magamnak. Mivel, ha ezt teszem elfognak az érzelmek és akkor lőttek a tervemnek miszerint átverem. Nem volt szép dolog, ez igaz.
Sajnos átlátott rajtam.
-Valami oka csak volt. Annak is volt, amiért elmentél. Nem azért jöttél vissza, mert... ugyanez történt... ott is? -elmélkedett. Telibe talált! De ezt nem vallhattam be.
-Már azt sem tudom miért mentem el -nevettem könnyedén. Legszívesebben elrohantam volna.
Felvonta a szemöldökét.
-Damon, ne játszd a hülyét. Nem tudsz félrevezetni. -Karba font kézzel állt előttem. Mi ez, valami vallatás?
-Be voltam rúgva. Mondtam mindenféle hülyeséget -tereltem. Csakhogy azok a dolgok igazak voltak...
-Lehet -hagyta rám. -Akkor is be voltál rúgva, amikor visszajöttél. Megint a bolhából csináltál elefántot részegen. Azt se tudtad mit teszel. Igaz? -kérdezősködött és filozofált tovább. Erőtlenül bólintottam.
-De valami ezt kiváltotta -folytatta. Miért kell ennyire eszesnek lennie?! Miért ilyen körültekintő?
-Muszáj kombinálni? Hagyjuk már! -kértem kissé mérgesen. Megrendült.
-Azt hittem, ... barátok vagyunk -döbbent le szomorúan. Megbántam mindent. Azt, hogy el akartam titkolni az egész dolgot és, hogy ráförmedtem.
Felsóhajtottam.
-Mikor elköltöztem, New York-ba vettem az irányt -kezdtem bele az elbeszélésbe, mert tudtam el kell valakinek mondanom. Igaz nem Elena a legjobb beszélgetőpartner, ha nőkről van szó... -Azért ide, mert sok az ember, így nem veszik észre, ha el-el tűnnek páran. -Mikor ezt kimondtam megremegett. -Szóval egy népes negyedbe költöztem, ott is egy békés kis szegletébe. Már aznap megismertem egy lányt. -Most jön a neheze. Bólintott. -Zoey-nak hívták. Vörös haja egyeneses omlott le a vállára, zöld szemei, akár a fű és hangja, mint a szélcsengő. Érdeklődtem van-e kiadó ház. Beinvitált. -Itt megálltam. Elena nem szólt. -Mesélt nekem a környékről, a házról és magáról. Az apja meghalt mikor kicsi volt, hátrahagyott neki egy furcsa csillogó követ. Ott volt a szobában. Nagyon különös volt. -húztam össze a szemöldököm. Most jöttem rá, hogy az a kő a sókristály, aminek a szagával megbénítja a vámpírokat.
-Miért? -kérdezett rá.
-Majd elmondom később. Fontos szerepe lesz még a történetben -világosítottam fel. -Tehát beköltöztem. Másnap kaptam tőle egy tál süteményt. -Szépen kicenzúráztam az emberölős dolgot. -Mikor beleharaptam, öklendezni kezdtem. Még mindig érzem keserű ízét. Verbéna volt benne. Nem is kis mennyiségben -csóváltam meg a fejem. Már akkor is tudta -jöttem rá.
-Micsoda? -rémült meg. -Bántani akart?
-Azt mondta boltból vette. Meg, hogy szereti a verbénát. Elhittem. -Milyen hülye voltam. Elena hümmögött. -Egyre többet találkoztunk. Elvoltunk. Összejöttünk -nyeltem egyet. Ezt nem akartam vele megosztani, de muszáj. Meg valahogy nyilvánvaló volt. Elena kissé... furcsállta. -Mi az? -kérdeztem rá.
-Semmi. Csak... kicsit... Te nem vagy ilyen. Ennyi -hadarta. Valóban. De mégis.
Nem szóltam, inkább ráhagytam. A Sarah-val való táncikálást szintén kihúztam az elbeszélésből. -Egy nap azonban megjelent egy régi ismerős. Lexi pasija -Elena magába folytott egy kitörni készülő sikolyt. Tudtam, hogy ezt váltja ki belőle, akár ember, akár már vámpír. Nem voltak szép emlékeink róla.
-Mi lett? -faggatott félve.
-Elfogta Zoey-t. Meg akarta ölni. Persze én nem hagytam. Megöltem, de Zoey megtudta mi vagyok. Elrohant. -néztem a semmibe és idéztem fel a történteket. -Ám a pasi átváltoztatta Zoey barátnőjét. Ő volt a szőke. Sarah -hallgattam el. Elena szemei még mindig fogva tartottak és látszott rajta, teljesen belemerült a sztoriba. Még Sarah említésére sem esett ki az izgalomból. -Megtámadta Zoey másik barátnőjét. Megmentettem őket, de nem öltem meg a csajt. Adtam neki egy esélyt, amit nem sűrűn szoktam. Mindezt Zoey-ért tettem. Elmenekült. Zoey-val bevittük a kórházba Nancy-t. Sok vért vesztett, de megmaradt. Zoey más szemmel nézett rám ezután. Elmondtam neki mindent magamról és a vámpírokról. Megértette. Teljesen felfogta. Nagyon elképesztő volt. -hüldedeztem és újra rájöttem arra, hogy miért volt ilyen.
-Belevaló csaj -állapította meg Elena. Volt a hangjában valami kis ellenszenv. Felvontam a szemöldököm.
-Szóval ezután is elvoltunk, úgy mint eddig. Nagyon megbecsültem, amiért nem kerget el azonnal. De akkor jött a szörnyű telefonhívás Stefan-tól -suttogtam és megálltam. Elena lehajtotta a fejét. Folytatnom kellett. -Zoey megharagudott, amiért haza akartam jönni. -Elena félbeszakított.
-Haza akartál jönni? -képedt el.
-Jóhogy! Vámpír lettél. Bocsánatot akartam kérni. De végül nem jöttem. Úgy döntöttem Zoey-nak rossz lenne. De ha nem jövök, akkor  meg neked. Örlődtem egy darabig, hogy mit tegyek. Végül arra jutottam megölöm a szőkét. Így is lett -regéltem, de megint kihagytam valamit. A piszkálódását és a vámpír-ember kapcsolatokról szóló kiselőadását.
-Visszamentél... Zoey-hoz? -kérdezte bátortalanul.
-Igen. Újra megbocsátott. De csak mert kérleltem és esedeztem. Nem az én stílusom -vigyorogtam. Majd elkomorodtam.
-Azt hittem mostantól minden rendben lesz. De nem! Találtam egy titkos szobát a házában. Kinyitottam és elállt a szavam. Tele volt karókkal, nyilakkal, verbénával, öngyújtóval és más ilyen dologgal, köztük a titokzatos kővel is. Sókristály volt. Ha meggyújtjuk a szaga megbénítja a vámpírokat. -elhallgattam. Mekkora pusztítást lehetne vele végezni... - Kinyitottam az asztal fiókját és találtam két naplót. Zandra Wymer-ét és Timothy Wymer-ét. A lány leírása nagyon hasonlított Zoey életére és rám. Rájöttem, hogy meg akart ölni. Ezt írta minden oldalon. Megtegye-e vagy ne. Szörnyű volt ezeket olvasni... -nyíltam meg végleg. Úrrá lett rajtam a fájdalom, amit akkor éreztem és láttam magam előtt a rettenetes lapokat. -A férfiéban is benne voltam. Ismertem. Kiderült, hogy az apja volt. És mindketten vámpírvadászok -taglóztam le. Elena eddig csöndben tűrte, de most megrendült és kitátotta a száját.
-Tessék? -Nem hitt a fülének. Bólogattam. Próbáltam kizárni magamból mindenzt, de nem sikerült. Az apja feljegyzései és a módok, ahogyan meg lehet ölni egy magamfajtát és elképzelni, hogy Zoey ezt akarta velem tenni, csak úgy ömlöttek bele a fejembe.
-Megváltoztatta a nevét, miután az apja meghalt? -értetlenkedett.
-Igen.
-És honnan ismert téged?
-Régen egy kisvárosban telepedtem le és sok vámpír élt már ott. Meg akartak ölni, de jött Tim és összefogtunk. Soha nem csináltam még ilyet egy emberrel, főleg nem egy vámpírvadásszal. Jó kapcsolatot ápoltunk. Mikor megtudtam, hogy meghalt elképedtem és gyászoltam. Kötődtünk egymáshoz. Nem barátok, inkább bizalmasok voltunk. -beszéltem szomorúan. - Zoey azt hitte én öltem meg. Ezért csalt tőrbe. Pedig nem én voltam! -artikuláltam hevesen. Elena állta lélekig hatoló tekintetem.
-Én hiszek neked. -vallotta be. Jól hallottam? -Nem szabadott volna alaptalanul megvádolnia.
-Hát nem. -törődtem bele. -De ennek már vége. Eljöttem. Otthagytam. Újra a megszokott életemet akarom élni. -dörmögtem. Ez volt az igazság. Szabad akartam lenni!
-Értem -mosolygott. -De azért sajnálom -szontyolodott el. -Biztosan nagyon fájhatott.
Nem válaszoltam, inkább elfordultam. Körülnéztem a szobában. Semmi sem változott. Ugyanaz a kisebbnek mondható lakhely volt, tele üres polcokkal, piás asztalokkal, fotellal és egy nagy franciaággyal. Na meg itt volt Elena. Aki semmit sem változott. Csak vámpír lett belőle. Így éltem mielőtt elmentem volna.
Meghallottuk, ahogyan Stefan belép az ajtón. Elena lefutott, de előtte rámpillantott. Arca maga a megbánás.
Sajnált. Ez nyilvánvaló volt. De csak úgy, mint egy barát. s ennél többet nem is várhatok, de nem is akarok. Mint mondtam szabad akarok lenni. Távol a gondoktól, fájdalmaktől és legfőképpen a szerelemtől. Elena a barátom. Pont.
Fáradt voltam, ezért ledőltem, hogy aludhassak. Előtte elmentem fürdeni. Ilyet még én is szoktam.
Mikor letettem a fejem a puha párnára már el is nyomott az álom. Egy rémálom.
Szétcsúszva futkostam az erdőben. Kétségbeesetten próbáltam levezetni a feszültséget, ami összegyülemlett bennem. Kiértem a város szélére és egy autó sárga lámpája a szemembe világított.
-Damon? -szált ki belőle egy szőke csaj. Caroline.
Nyájasan odarohantam hozzá.
-Szia! -üdvözöltem. -Mit keresek itt?
-Te mit keresel itt? -kérdezte kissé félve.
-Rád vártam -suttogtam nevetve és vámpírrá váltam. Belemélyesztettem fogaimat a kapálózó Caroline nyakába. Éreztem, ahogyan a friss vér lecsordul a számról, de mégis a torkomon halad lefelé. Rég éreztem édes vére ízét. Abban a pillanatban felszabadultam. Mindent elfelejtettem. Az élettelen test lepottyant a földre.
Tágra nyitottam szemeimet és felültem az ágyamban. Megrémültem. Ez nem csak álom volt, ez megtörtént. Mit tettem?

19. fejezet - Nem mehetsz tök egyedül a csatába, ezért a szükségben csapatok alakulnak és közösen viszitek véghez az akciót

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet! :) Sajnos az epizódról szóló írásomat még nem tudom megírni, mert még sokkos állapotban vagyok... Aki látta, az megérti...

Jó olvasást! :)

( Damon szemszög )

-Damon? -nézett rám értetlenül Stefan, szeme köztem és Elena között cikázott. Alaric csendben figyelt minket. Stefan-t lestem egyfolytában és láttam rajta a dühöt. Azt a ' Megdöglesz-te-barom!' dühöt. Felvontam a szemöldököm. Elena kezdett ideges lenni. Mivel még mindig volt bennem egy kicsi pia, későn reagáltam és csak akkor vettem észre, hogy Stefan nekemugrott, mikor már a falhoz nyomott, alkarját a nyakamnak szorítva.
-Hogy van pofád idejönni? -köpködött a fejembe. Nálam is kezdtek elpattani a nyugalmat pumpázó erek, ezért ellöktem magamtól és felnéztem.
-Mivel itt lakom. -morogtam önelégülten. -Nem tilthatsz ki a házból, ami az enyém is.
-Semmi jogod hozzá -vitatkozott.
-Minek nekem hozzá engedély? -mosolyogtam. -Oda megyek, ahova akarok. Be és ki egyaránt.
Újra nekem akart támadni, de kitértem az útjából.
-De te ide nem teheted be a lábad! -parancsolgatott. Macska-egér játékot játszottunk. Stefan annyira be volt durranva, hogy ide-oda követett. Elena tátott szájjal és ijedten bámult ránk. Alaric békítőn próbált közeledni.
-Elég legyen! -kérte. -Inkább halasszuk ezt máskorra.
-Pontosan öcsi. Jegeld le a fejed! -tanácsoltam pimaszul. Ő megállt, de ölő tekintete továbbra is rám szegeződött. Odaállt Elena mellé.
-Miért engedted be? -kérdezte mogorván a lánytól. Az megvonta a vállát.
-Be volt rúgva és elesettnek tűnt. -válaszolt könnyedén. Felhorkantam. Ha ők azt tudnák...
-De átváltoztatott -ordibált. Elena már szóra nyitotta kicsi száját, de az én nagy pofám most dumálásra volt állítva, ezért közbeszóltam:
-Igazság szerint nem én voltam. Egy új vámpírka volt, akit nem öltem meg. Most jön az, hogy miért nem? Hát... -folytattam lassan, mert eszembe jutott Zoey. Valamit hazudnom kell! -Erősítéssel jött. Nem tudtam megölni mindet és... Hé, Stefan. Nem te mondtad, hogy gyilkos vagyok? Na akkor nem voltam az. Örülsz? Ja most nem... Na látod hallgatok rád, csak rosszkor. Milyen frusztráló, mi? -piszkálódtam, hogy magamba temessem érzelmeimet. Ez mindig is jól ment. Elena gyanakvón méregetett. Stefan megrázta a fejét mérgében.
-Mit kerestek ott vámpírok, ahol te? -kíváncsiskodott halkan Alaric. Felé fordultam.
-Ahol ő van, ott a baj -csapott vissza Stef, bár nem túl jól. Bólintottam.
-Lexi pasija követett -kezdtem bele. -, meg plusz négy vámpír. -beszéltem tovább a kamusztori felét. - Az ő teremtménye volt a szőke. Megtámadtak. A csaj elmenekült. Biztos tudott rólad, ezzel nekem akart ártani -emeltem a tekintetem szomorúan Elena-ra. Csepett sem volt már gúnyos a hangom, inkább megbánt. Szemében kíváncsiság tükröződött.
-Hát sikerült neki. -dühöngött még mindig az öcsém. Megforgattam a szemem. Alaric közénk állt, még mielőtt történt volna valami harc féleség újra.
-De végülis jó, hogy jöttél. Probléma van itt, a városban -beszélt hozzám. Elfordítottam a fejem. Megint a nagy balhék eltusolójának akarnak beszervezni? -A sírbeli vámpírok, kint vannak. És meg akarják ölni az alapító családokat. -tért egyből a lényegre. Egy percig emésztettem, aztán szívem szerint ejtettem volna a témát.
-Akkor hajrá nekik. -léptem el mellőle közömbösen.
-De azok az én családom is -kiáltott utánam Elena. Megtorpantam. Vissza tértem a beszélgetés körvonalába. -Meg ti ketten -mutatott rám és Stefanra. Kezdett érdekelni a dolog.
-Hogy-hogy kint vannak? -kapaszkodtam egy kis információba. Furának tűnt a dolog.
-Boonie-ék nem tudták visszarakni a varázslatot. Nem volt rá erejük -magyarázta Elena. Hümmögtem. Bennett-ek... Mit vár tőlük az ember?
-És most itt kószálnak a szemünk előtt és a képünkbe röhögnek, hogy: 'Jé! Kint vagyunk és majd megölünk!' , vagy mi? -kaptam fel a vizet. Alaric megcsóválta a fejét.
-Készülnek valamire. Nem most és nem mindenki. -adott több részletet Stefan. Elhúztam a szám.
-Pontosabban? -sürgettem.
-Pearl és a lánya maradni akarnak a városban. Békében -artikulált hevesen az öcsém és a kezével is hadonászott. Tipikus...
-Persze... -prüszköltem hitetlenül. Villámokat lövellet rám a szemével, de befejezte megkezdett mondandóját.
-A többiek, pedig...Bosszút akarnak állni. Az alapítókon, a tanácson és rajtunk, mert mi megúsztuk.
Töprengtem egy darabig.
-De mi szabadítottuk ki őket. -értetlenkedtem. -Én elég kedves lennék magamhoz.
-És a tanács is gyanakszik. Vagyis John. -szólt közbe Elena. -Meg akart ölni.
Kiéleződött a látásom és ideges lettem.
-Ki az a John? -kérdeztem ingerülten. Alaric végignézett rajtam és Elena-n.
-A nagybátyám -suttogott Elena. -Vagyis nem vérszerinti. -helyesbített.
Csak álltam bambám, mert nem fogtam fel tisztán.
-Az az alak a nagybátyád és meg akart ölni? -mondtam vissza. -Stefan -fordultam öcsém felé. -Miért nem megyünk és intézzük el ezt a dolgot a fickóval? Biztos hajlana a kompromisszum felé? -kezdtem szervezni John bácsi megölési akcióját.
-Nem ölheted meg! -tiltakozott Stefan.
-Mert? -néztem nagy értetlenséggel és önteltéggel.
-Na jó fiúk. Először is a várost védjük meg. Utána titeket. -alkudozott Alaric. Felhúztam az orrom. Mi közöm van nekem a városhoz? Aztán ránéztem Elena-ra. Tudatosult bennem, hogy nagyon is sok közöm van.
-Megtaláltátok Boonie-t? -váltott témát Elena. Stefan megrázta a fejét.
-Eltűnt. A apja azt mondta vidéki rokonokhoz költözött. Nem tudom, hogyan tudnánk visszahozni, hogy segítsen.
-És Jeremy jól van? -aggódott tovább.
-Anna-val van. Nem fogják bántani a többiek. -biztosította Alaric.
-Most mi van? -emeltem fel a hangom gúnyos őrültre. Végigszambázott a szemem mindenkin.
-Az van, hogy Jeremy tud a vámpírokról, mert elolvasta Elena naplóját, pluszba még Anna is az és elmondta neki. Azóta nem áll velük szóba, téged meg látni sem akar! -hadonászott kezével ide-oda Stefan.
-Höh! -csak ennyit adtam ki a számon. De most tűnt fel valami.
-Alaric te mióta vagy a mi csapatunkba? -fordultam az egyetlen ember felé a teremben. Hezitált, de válaszolt.
-Mióta felfedeztük, hogy van egy gyűrűm, ami megvéd a haláltól és mivel John-nak is ilyen van és ő pedig ismeri Isobel-t, a volt feleségem, aki történetesen Elena igazi anyja és akit átváltoztattál. -vázolta fel gyorsan és egyszerűen az egészet, nekem mégsem esett le teljesen.
-Mit csináltam én? -akadtam fent a mondat legvégén.
-Az igazi anyámat átváltoztattad. -suttogta Elena bosszúsan.
-Szar alak biztosan, hiszen eldobott. -flegmáskodtam, mert nem találok semmi logikát abban, hogy Elena haragszik. -Honnan veszitek, hogy én voltam? -faggatóztam. Elena elhúzta a száját.
-Láttam, hogy szívod a vérét, de mivel egy elmebeteg csávó úgy egy hónapja felkereste Elena-t és közölte, hogy Isobel nem akar tudni róla, gondoltam, hogy mégsem voltál gyilkos, hanem átváltoztattad. Jah és még meg sem köszöntem. -csipkelődött Rick. Jogos.
-És meg akar minket ölni John-nal együtt. -taglózott le kissé Elena.
-Hogyan? -csóváltam a fejem. Még most sem hittem el, hogy az az ember, vagyis élősködő, Elena nagybátyjának mondja magát. -Ki ez a nő?
-Egy nagy erős vámpír lett miattad. Nem emlékszel rá? Cseppet sem? -jött felém Alaric fenyegetőn. Ne akarja, hogy használatba lépjen a gyűrűje!
-Hogy néz ki? Egy képet csak tudsz mutatni! -támadtam vissza harcias nézésemmel. Kelletlenül elővett a pénztárcájából egy fotót. Széthajtotta és a képembe tolta. Egy fekete hajú, fehér bőrű mosolygós 30 év körüli nő nézett vissza rám. Egyből beugrott.
-Tudom ki ő. -állapítottam meg csendesen. -Könyörgött, hogy átváltoztassam. Azt mondta unalmas az élete és, hogy saját kutatásává akar válni... -suttogtam. Emlékszem a napra mikor megkért, de nem szívesen gondoltam rá. Azt hittem Kathrine küldte hozzám, csakis ezért tettem meg. Alaric elképedt arcát látva megbántam kissé. A felesége volt, biztosan szerette, de a nő mást akart. Újat. Jobbat. Szar helyzet...
-A lényeg, hogy vadásznak ránk. És a városra. Rendet kell tenni! -adta meg a parancsot Stefan. -Holnap elmegyünk Pearl-ékhez és kérjük, hogy beszéljenek a többi vámpírral. Ha nem sikerül, megtámadjuk őket. Utána le kell szereli John-t és Isobel-t. Bár nem tudjuk, hol van a nő.
Csak kapkodtam a fejem.
-Mi lett veled, Stef? Átcsaptál gyilkos fővezérré vagy mi? Csapatod is van? -piszkáltam Stefan-t, mert elég fura ez az új felállás. Elena szúrós szemei rám villantak, de Stefan higgadt maradt.
-Most akkor segítessz, vagy nem? -szegezte nekem a kérdést. Vigyorogtam tettetve.
-Ha már itt vagyok! -Próbáltam leplezni, hogy valóban örülök annak, hogy vannak itt kisebb - nagyobb ügyek, amik lefoglalnak és addig sem rágódok Zoey-n, vagy Zandra-n, tudja a bánat mi az igazi neve.
-Oké -bólintott, de gyanakvón végigmért. Elena halványan rámmosolygott. Alaric felvonta a szemöldökét.
-Öö, Stefan. -fordult öcsémhez tétován. -Szereznünk kellene mégtöbb karót, ha netán támadnunk kell és fel kell szerelkeznünk mindennel, nem gondolod?
-De, de. Igaz. -értett egyet. -Te maradj itt! -mutatott rám. -Szedd össze magad.
-Eléggé össze vagyok. -morgolódtam. Elémlépett, miközben Alaric indult kifelé.
-Tudom, hogy van valami bajod. Vívd meg ezt magadban és ha kész vagy, utána teljes jogú tagnak veszlek. Ha akarod és kiérdemled. -alkudozott. Elhúzódtam.
-Nem tudom miről beszélsz, de legyen. -hárítottam. -Főnök! -biggyesztettem oda gúnyosan. Megrázta a fejét nevetve.
-Azért jó, hogy újra itt vagy -váltott át barátira.
-Ha most jön az, hogy a nyakamba borulsz és közlöd mennyire hiányoztam, akkor én léptem! -fordultam sarkon. Ő csak nevetett és kiment, de előtte Elena-hoz ment.
-Nem baj, ha itt hagylak vele? -kérdezte aggódva.
-Nem. Elleszek -biztosította. Stefan megcsókolta, majd távozott. Sóhajtottam és elindultam fel a lépcsőn.
-Várj! -szólt utánam Elena. Ránéztem. -Akarsz beszélgetni?
Furcsának tartottam az egészet és felvontam a szemöldököm.
-Hát... -kezdtem el, de mellettem termett.
-Mond el miért vagy itt! -kérte és mélyen a szemembe nézett. Nem tudtam válaszolni, hagytam, hogy felhúzzon a szobámba.

( Zoey szemszög )

Riadtan álltam a sarokban, amikor berúgták az ajtót. Ész nélkül nekivágtam egy karót és hallottam, hogy elkapta.
-Nyugi. -nevetett. Kathrine állt előttem. Barna haja hullámos, szeme szintén barna, kis száján kaján vigyor. Szép arcát eltöltötte a gúny. Fekete miniruha volt rajta és magassarkú. Kezében a karómmal.
-Mit akarsz tőlem? -kiabáltam mérgesen és kivettem a zsebemből a sókristályt, de nem használtam. Még.
-Szívességet. Jobban mondva egyességet. -jött közelebb komolyabb arccal. Felpattintottam a hátam mögött az öngyújtót.
-Ez mi volt? -kérdezte kételkedőn. Megégettem a sókristályt és néztem, ahogy száll a füst, ő pedig belélegzi. Hevesen köhögött, de félrelökött, így kiesett a kezemből minden. Felálltam és nekiszorítottam a falnak, alkaromat a nyakának szorítva.
-Én nem teszek meg neked semmit! -vicsorogtam. Gyilkos nézését rám vetette. Egy hirtelen mozdulattal nyakon kapott és most én voltam a falnál.
-Pedig fogsz. Neked is jó lesz és nekem is. -biztosított. Agyamban átvettem minden megölési trükköt. -Neked Damon kell, nekem Stefan, nem igaz? -kérdezte sokat sejtőn.
Kitágultak az orrlyukaim és elhúztam a szám.
-Mit akarsz tőlem? -ismételtem meg magamat. Elmosolyodott.
-Az erőddel és tapasztalatoddal mindenkit ki tudunk csinálni, akik valaha is bántották Damon-t. -avatott be.
-És ez neked miért jó? -faggatóztam, mert nem értettem a logikáját és elég morbidnak tartottam az egészet.
-Mert Elena is fel van írva a listára! -nevetett. -Ha végzünk mindenkivel ő lesz a célpont. Megfenyegetjük a fiúkat, hogy megöljük, ha nem lesznek velünk. Érted, már? -hajolt egyre közelebb, majd elengedett. Köhögés közben emésztettem a dolgot. Ha nem megyek bele megöl, de abban igaza van, hogy mindenkinek pusztulnia kell, aki bántotta őt. A végkifejlet, pedig...bíztató. De lennék én ennyire önző és ennyire gonosz, csak azért, hogy megszerezzem őt?
-Benne vagyok! -vigyorodtam el. Hát persze, hogy képes lennék rá. Visszavigyorgott és bólogatott örömében.
-Üdv csapattárs! -nyújtotta a kezét. Megráztam.

18. fejezet - A múlt elől nem menekülhetsz, mert mindig ismétli önnmagát

Sziasztok!

Egy napos késéssel meghoztam a következő fejezetet. Remélem nem lett összecsapott. Várom a komikat és jó olvasást! :)

Ajánlott dalom:  The Fray - How to safe a life

( Damon szemszög )

Lassan botorkáltam be a nappali felé. Ködös szemeimmel néztem végig a semmit sem változott szobán. Elena itt jött mellettem és engem bámult árgus szemekkel. Nem rosszban váltunk el egymástól, barátok voltunk. Csak éppen én tettem valami hülyeséget, amit eddig próbáltam nem felhozni magamban:
Csak ültem a kanpén és a levegőt nyaldosó tüzet lestem, ami a kandallóból tört elő. Az elmúlt 145 éven gondolkodtam, hogy mennyire megszállottja voltam Kathrine-nek, aki átvert és elhúzott, messze tőlem. Megkeserített, megalázott, lerombolt. Velem senki nem bánt még így. Ő volt az, akit mindennél jobban szerettem, és pont ő az, aki a legjobban belémgázolt. Rettenetes sebeket okozott bennem.
Minden érzelem kihuny egyszer. Az enyém 145 éven át nem! Szinte két életen át őt hajszoltam. Türelmesen vártam az üstököst, hogy majd újra visszaadja őt nekem. Nekem, aki megérdemli. Akinek rendeltették. De átvert.
Mindig is csak játszott velem. De miért? Mit tettem én ellene? Megvédtem mindig. Magamat is feláldoztam csak, hogy megmentsem. Mindent megtettem, amire kért. Nem voltam talán elég jó pasi? Nem voltam vámpírnak való? Nem voltam gonosz, mint ő? Ha figyelt volna az utóbbi években látta volna, hogy mennyire megedződtem. Elástam minden érzelmet magamban. Kivéve a mérhetetlen szerelmet az irányába. Miatta tértem vissza ebbe a hülye kisvárosba is.  
Meg Elena miatt. Aki kiköpött olyan, mint ő. Csak kedvesebb. Őt is Stefan látta meg először. Mindig is őt szerették jobban, mert ő hős, a lovag. Persze. Ha tudnák milyen volt régen...
Ő lehet az oka mindennek?
Halk lépteket és szívdobbanást hallottam mögülem. Hátranéztem és Elena jött felém, de tétován megállt. Szomorú arcáról lerítt a sajnálat.
-Engem nem kell sajnálni -vetettem oda szarkasztikusan és a pohár whiskymért nyúltam, ami a kis asztalon volt.
-Elég már a piából! -kérte lágy hangon és elvette tőlem az üvegpoharat. Összevont szemöldökkel méregettem. Felálltam és megkerültem, kivettem a kezéből azt ami az enyém, majd egy húzásra lenyeltem. Csóválni kezdte a fejét.
-Damon...  -kezdett bele, de leállítottam.
-Nyugi. Oké? Nem történt semmi. Csak...kicsit megsértett ez az egész. -nyögtem. Gyönyörű barna szemeit rám emelte.
-Te szomorú vagy. Elhagytak -mondta ki a nagyon is igaz szavakat. Belémmart a fájdalom. Indulatomban a tűzbe dobtam a poharat, ami apró darabokra tört, mint a szívem. Elena nem ijedt meg továbbra is együtt érzőn előttem cövekelt.-Én nem vagyok szomorú. A szomorúság azoknak az érzelme, akik törődnek másokkal. -hárítottam.
-Hazudsz! Te is érzel! -vágta hozzám. Elhúztam a szám. Miért lát belém mindig? Nem is ismer annyira...
-Hagyd abba! -parancsoltam és elfordultam.
-Megváltoztál! Tudom -erősködött.
-Honnan? -néztem szembe vele. -Miért gondolod ezt? Azért, mert fáj, hogy elutasítottak? -morogtam kissé felemelve a hangom. Hirtelen megfogta a kezem.
-Damon én törődöm veled. Átvészeljük -nyugtatott. Elvettem a tenyerem az övéből.
Teljesen be voltam rúgva ez igaz, de azért még dolgoztak az érzelmeim. Nem mindet tudtam elnyomni. Már nem tudom! Kapaszkodtam egy álomképbe, ami az utóbbi időben lebegett előttem. Kijött belőlem minden, a megalázottságtól a legszégyenletesebb könyörgésig.
-Akkor adj egy esélyt! Csókolj meg! -simogattam meg az arcát. Megrémült és ellökött.
-Dehogy! Damon, te a barátom vagy! -tiltakozott.
-Kettőnk közül csak te haudsz! Igenis van köztünk valami. Nem csak barátság. Annál több -próbálkoztam újra.
-Damon, túl sokat ittál! -menekült.
-Most mondtad, hogy érezhetek. Valóban. Nem csodálkoznék, ha megcsókolnál. Te is érzel irántam valamit. -süllyedtem le mégjobban a saját büszkeségem és jellemem alá.
-Én Stefant szeretem. Nem téged! -döfött belém egy képzeletbeli karót. Ledermedtem. Fájdalmas arccal álltam és tudtam teljesen végem van. Az utolsó dolog, amit akartam ő volt! -Sajnálom! -tette még hozzá, majd kisétált. El nem tudtam hinni, hogy egy nap kétszer ölnek meg. Csődtömeg vagyok, akit mindenki eltapos. Csak néztem utána és tudatosult bennem: nekem nem való az élet!
Az emléktől megborzongtam és ezt ő is észrevette. Emlékszem, hogy aznap megöltem valakit... Nem jut eszembe kit...
-Miért jöttél haza? -kérdezte váratlanul Elena. Kábán felé fordultam és már ott álltunk, ahol azon az éjszakán, amire az előbb gondoltam vissza. Elveszettnek éreztem magam és elesettnek. Biztos úgy nézek ki, mint egy rakás hulladék. Leültem a fotelba.
-Szörnyen festesz... -sajnálkozott. Felhúztam a szemöldököm. Tényleg így van akkor.
-Nem történt semmi. Meguntam New York-ot -hazudtam könnyedén. Átlátott rajtam.
-Akkor nem ittad volna le magad a sárga födig. Valami történt. Valami rossz. -találgatott. -Mint, amiért elmentél... -fejezte be lassabban és merengősen. Neki is lelki szemei elé ugorhatott az a nap. A földre szegeztem tekintetemet.
-Nekem elmesélheted. Barátok vagyunk. Remélem még mindig... -suttogta és célozgatott eltünésem okára. Félénken és összezavarodottan visszatereltem rá a figyelmem. Láttam a szemében valamit. Valami különöset.
-Képes lennél rá? Újra barátomnak lenni? -kérdeztem megdöbbenve és vágyakozva. Feltápászkodtam és óvatosan megfogtam a kezeit, mint ő régen. Talán mégis van remény -áltattam ezzel magam, de rájöttem, hogy nekem nem szabad senkinek sem megnyílnom, főleg nem neki. Mert mégegy karót döfne belém... Most ő húzta ki lehelet finoman.
-A barátság soha nem múlik el, Damon! -biztosított. Komolyan néztem rá, de nem szóltam.
-De... megbántottalak... -célozgattam a legutóbbi szerencsétlenségemre. Miattam lett vámpír.
-Annak meg kellett történnie. Nem te vagy a hibás -nyugtatott pár perc múlva. Szerintem haragszik, csak nem mutatja ki. Nem szeretett volna soha vámpír lenni. Nem lehet gyereke, sem családja, mert nagy a kísértés. Biztos már a barátai is tudják, ezt nem lehet jól titkolni. Megváltozott, de apró jegyekben csupán.
Keményebbek a vonásai; a szeme tisztább, mégis éhes; szíve nem dobog; torka biztosan vérre szomjazik.
Zavarodottan bólintottam. Elmosolyodott. Elhátráltam, mert meghallottam kik lépnek be az ajtón.
Először Stefan-t pillantottam meg, aki mérgesnek tűnt. Mikor meglátott megtorpant és elállt a lélegzete.
-Hello, öcsi! -szólaltam meg a régi stílusomban. A mögötte Alaric is ledermedt.

( Zoey szemszög )

Ijedtemben leejtettem a telefont. Hallottam már Kathrine-ről, nem csak azt tudom, amit Damon mondott. Ő egy nagyon erőteljes és gonosz vámpír. Minden vadász az ő szívére vágyik a legjobban, de eddig senkinek sem sikerült elkapnia. Régóta várok már arra, hogy megölhessem. Damon kapóra jött hiszen ismeri, de nagy veszéllyel jár az, ha valaki a közelébe férkőzik. Hatalmas tudással kell rendelkeznie, hogy kijátszhassa.
Felnevetett.
-Nyugi, Zoey-ka. Nem kell tőlem félni. -duruzsolta. -Mostmár tudom merre menjek. Megtalállak! -tette le végül.
Teljesen megfagytam. Damom rámhozta a megtestesült gonoszt. Nem leszek biztonságban, soha többé, amíg meg nem öl, vagy fel nem használ. Abból nem eszik.
 Felrohantam a titkos szobámba. Bevágtam az ajtót, bezártam, elétoltam a szekrényt. Kivettem a fiókból a verbánás nyakláncom; megfogtam a sókristályt és egy öngyújtót; a zsebembe karókat raktam. Lecövekeltem a legtávolabbi sarokba az ajtótól. Tudtam, ha egy vámpír keres valakit, azt meg is találja. Percek kérdése.
Fel is figyeltem arra, hogy valaki beugrott az ablakon. Hirtelen bedörömbölt a szobába. Vártam a végzetem.

The Vampire Diaries season 2 episode 7 - Az álom rész

Úgy döntöttem mostantól minden rész után írok egy kis élménybeszámolót, ha már a múltkor annyira kijött belőlem. Most sincs ez másképp, ugyanis ez a rész mégnagyobbat ütött!

Már teljesen TVD lázban égek hetek óta, mert a 2. évad az valami fergeteges. Ebben a részben egy álarcosbálra visznek el minket ( miért ne lenne már álarcosbál is, ha már annyi az ünnepség, nem? )
Már az első jelenetekben rájöhetünk, hogy ennek a résznek a központja Kathrine és, hogy ő mennyire feldühítette főszereplőinket, akik együttes erővel akarják kiiktatni a vámpírt, Alaric fegyvereivel -Elena bevonása nélkül.
Nagyon aranyos volt nekem, ahogy készülődtek és megszervezték az egészet. Csapatmunka, kötődés. Egy álomcsapat van kialakulóban?
De mit akar Kathrine? A holdkövét, amit elvettek tőle és -mivel Mason-t megölték- egy új vérfarkast.

Amíg a fiúk és Boonie végzik az előkészületeket, Kathrine is talál egy pártfogoltat, méghozzá egy boszorkányt, Lucy-t. Nekem a csaj elsőre nem néz ki ellenszenvesnek, látszik, hogy kényszeríti Kat, mint mindenki mást. A lány megígéri neki, hogy segít Kat-nek megszerezni a követ.
Eközben Elena otthon ápolja Jenna-t és Alaric is segít neki, aki egyrészt vigyáz is Elena-ra, hogy ne menjen el a bálra.
Elérkezett a bál ideje. Kathrine mégegyszer megkérdezi Matt-től, hogy mit kell tennie: leitatni Tyler-t és verni míg az meg nem öli. Nagyon remek...
Az álarcosbál azért is volt fontos nekem, mert láthattam Damon-t álarcba. :D Nagyon dögös! :P <3

( köszi a képért Stella-nak :D )

Térjünk vissza Kathrine-re aki nagyon idegesít már, mert megöl és manipulál mindenkit. Miközben Stefannal táncol zsarolja és meg is öl egy csajt. Nagyon kell neki az a kő, de miért? Ideje lenne megölni, én azt mondom!
Be is indult a Kathrine elleni merénylet gépezete, mindenki véghezvitte a munkáját. Nekem ez is nagyon tetszett! SMS-eket dobáltak, hogy ki jön most. Aranyos! :) Mondom, hogy álomcsapat!
Jeremy tévútra akarta terelni, de nem hisz neki csak a fejéhez vágja, hogy mivel Gilbert túl bátor -mint John, aki emiatt 4 ujját elvesztette...
Caroline-hoz megy Kat és megfenyegeti, veri, hogy árulja el mit terveznek. Caroline beadja a derekát, elmond mindent és egy szobába tereli a nőt...ám, mikor belép a szobába, ki nem jöhet, mert Boonie ugyanolyan varázslatot tett rá, mint annak idején őse, Emily a sírra. Ügyesek vagytok!

Elérkezett a várva várt összecsapás, Kathrine a kalitkában Damon-ékkal, csapdában. Kezdődik a harc, de mikor Damon hátbadöfi Kathrine-t...nemcsak ő sérül, hanem Elena is, aki időközben megjelent a bulin. Jeremy és Boonie értetlenül néznek, amikor újabb vérfolt jelenik meg a sikoltozó Elena kezén...na meg Kathrine-én. Nagyon durva volt ez az ide-oda ugrálás a két lány között. Végül Boonie rájön mivan és elküldi Jer-t, hogy szóljon a fiúknak: Elég! Észre lehetett venni a rész közben, hogy Boonie és Jeremy furcsán kötődnek egymáshoz, már-már forrósodik a levegő kettejük között, összehangban vannak. Nagy az esély rá, hogy egy új álompár lesz? Én örülnék neki.

A Salvatore-tesók hősiesen állják a verést és mindenáron végezni akarnak megrontójukkal, ez vezéreli őket. Stefan leteríti Kathrine-t és Damon már döfné le, de megjött Jeremy és figyelmezteti őket, ha bántják attól Elena is rosszul lesz. Damon arcán a meglepődés, a félelem és a féltés keveredik, így leengedi a karót. Kathrine kárörvendőn mosolyog. Össze vannak zárva és még nem is bánthatják. Damon mondja Kat-nek, aki hason akarja magát szúrni, hogy: Wait! ( Várj ) Cuki, mi? ;)
Elkezdődnek a csipkelődések Kathrine és a fiúk közt és kitérnek a holdkőre is. Na meg a vérfarkasokra.
Odalent még megy a buli Matt vezetésével, aki Tyler-rel és Sarah-val piál. Matt elkezdi bevégezni feladatát. Feldühíti Tyler-t, piát locsol mindenhova, összetöri apja fényképét, megpofozza. Tyler nem szeretne verekedni, de végül ez lesz. Szerencsére Caroline vámpír lévén meghallja és szétválasztja a fiúkat, Matt-et egy könyökössel leküldi a földre. Megmenekült.
De nem ez a helyzet Sarah-val. Tyler ámuldozik Caroline-on, hogy milyen erős és közben Sarah leszúrja ( nem is tudom, talán egy ) minikéssel. Őt is megigézte Kathrine. Tyler ordít és meglöki a lányt...bele az asztalba, fejjel. Csatt és törik a nyak. Tyler vérfarkas lesz, a szeme ezt mutatja.

Eközben Boonie rájön, hogy van mégegy boszorkány a bulin. Meg is keresi és kéri szedje le a varázslatot. Beszélgetnek kiderül, hogy Lucy életét egyszer megmentette Kat és most ezzel viszafizeti neki. A lány megérinti Boonie-t, megtudja hol van a holdő és biztosítja arról, hogy bízhat benne. Valamiért ezt is teszi és odaadja.
Damont-t szüntelenül piszkálja Kat, ezért Damon a falhoz szorítja és majdnem leszúrja. Nem is csodálom az a nő szörnyű, de akkor is Elena nem halhat meg. Leáll és megjegyzi, ha elmúlt a varázs első dolga lesz, hogy megöli. Egyébként mindkét fiú nagyon védeni akarja Elena-t. Tök jó testvérek lettek ebben e részben, együtt harcolnak, fedezik egymást, nem hisznek Kathrine-nek, nem hagyják, hogy egymásnak ugrasza őket. Alakulna az álom-testvérpár? Szerintem nem, csak jobb a kapcsolatuk. :)
Feljön Lucy és elmondja már kimehetnek a szobából és Kathrine-nek adja a holdkövet...ám mikor az a kezébe helyeződik a lány szenvedni kezd és elájul. Egy újabb varázslat? Meglehet.
Elena nem szenved, Boonie elmulasztotta, Lucy megbénította Kat-et, tehát minden rendben van. Kivéve Tyler-t. Caroline elmondja neki tudja, hogy mi a helyzet vele. Lehet, hogy ők is összejönnek? Mégegy álompár?

Stefan odamegy Elena-hoz és megkérdezi jól van-e. Ez természetes, hisz most, hogy elment Kathrine már együtt lehetnek. Vagy mégsem? Elena vonakodik attól, hogy összejöjjenek legalábbis addig, amíg nincs biztonságban. És ő soha sincs biztonságban. Örültem, hogy Elena elutasítja, mert feléledt bennem a remény, hogy akkor talán Damon... :) Beteljesülhet a nagy álom?
Boonie megtudja Lucy-től, hogy rokonok, ezért segített neki. Jeremy hazaviszi a lányt. Mondom, hogy alakul valami.
Damon, pedig bevitte a sírba Kathrine-t, ahol Boonie "ki-nem-engedő" varázslata van érvényben. Kathrine örökre csapdában. Damon fájdalmas, mégis elszánt arccal tolja az ajtót, hogy bezárhassa végleg élete megkeserítőjét. Bár szerette ez a legjobb megoldás, mivel valóban csak árott neki és Elena-nak.
A lány utolsó probálkozásként azt mondja neki, hogy szüksége van rá, mert Elena veszélyben van, ő a hasonmás... Zavaros az utolsó megjegyzés. Damon-nak is, de szerinte Kat hazudik és nem hagyja magát újra átverni, majd bezárul a nagy kőajtó Kat előtt... Damon elvégezte dolgát megfizetett a nőnek. Kifújja a levegőt és elmegy. Ügyes volt nagyon, örömömben ugrándoztam. Meg kellett hoznia egy nagy döntést, de jól választott. Büszke vagyok rád! :) Álom-pasi ;)
De itt még nincs vége. Elena valóban veszélyben van! Egy álarcos pasas befogja a száját és elviszi...

Egy rettentő izgalmas részt élhettünk át, ami megannyi megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Reménykedjünk a legjobbakban! :)
És miért álom rész a neve a bejegyzésnek? Ha figyeltek felfedezitek az ÁLOM- dolgokat. ;)
 Mai helyzetjelentésemnek vége. Remélem jól áttekinthető. Várom a komikat, egyet értetek-e vagy sem, a nézeteimmel.

A The Vampire Diaries legyen veletek

Szavazás eredmény!

Hírdettem egy szamazást, hogy Damon kivel jöjjön össze? címmel. Remélem mindenki csak egyszer szavazott és így jött össze a 26 szavazat! :)
Eredmény:

Zoey 10 (38%)
Elena 10 (38%)
Kathrine 0 (0%)
Egy rejtélyes idegen 5 (19%)
Egyik sem 1 (3%)
Szavazatok száma: 26

Először is örülök, hogy Kathrine-t senki sem akarja, másrészt pedig nehéz helyzetbe hoztatok. Ugyanis nekem már félig-meddig megvan az ötletem, hogy Damon kinek az oldalán találja meg végül a boldogságot és ez ott van az első helyezttek között. Holtversenyben nyert Zoey és Elena. Nehéz küzdelem, de én meghoztam a döntést. Idővel megtudjátok! :D Egyébként a rejtélyes idege gondolta sem rossz... ;)
Hamarosan új szavazás!

17. fejezet - Miért menekülünk el otthonról, ha tudjuk, hogy máshol még ennél is szörnyűbb lesz?

Itt is van a 17. fejezet. :) Töb szemszögből áll és a mellékszemszögök nem annyira kidolgozottak és részletesek, mint Damon-é. Kérem a komikat, min. 4 ember írjon kérlek. Azért nekem is járna egy kis fizetség (= elismerés ). Ajánlott dal: http://www.youtube.com/watch?v=rp4UwPZfRis&ob=av2e

( Damon szemszög )

Dühöngve és ittasan vezettem haza. Igen haza. Az igazi hazámba. Vagy nekem van olyanom egyáltalán?! Engem mindenki utál, csak kiűznek és megsebeznek. Mystic Falls-ban is ez volt. Kétszer. A történelem ismétli önnmagát -mondtam akkor, de arra értettem, hogy van egy Kathrine arcú Elenánk Stefan-nal, nem arra, hogy ő is megbánt, mint gonosz őse. Csak szétszaggatják a szívemet, mert azt hiszik, hogy mert az érzéketlenséget mutatom kívülről, belül is jégcsap vagyok, így kínozhatnak, nem fáj. Ez nem igaz! Nagyon is fáj, ha a szemembe mondják, hogy nem szeretnek. Ez a legszörnyűbb a világon, az elutasítás. Elviselhetetlen!
Stefan meg örül, mert van csaja, akit én is szeretek. Nagyon irigylem és meg tudnám ölni mérgemben. Lehet, hogy az ital beszél már belőlem... De az igaz, hogy ő megkap mindent csak, mert nyuszikon él és jó lekű, becsületes vámpír. Először is a nyuszik cukibbak, mint az emberek! Ők aranyosak, nem holmi tuskó balfácánok. Az emberek hülyék, mert azt hiszik csak ők léteznek, senki/semmi más. Magukkal törődnek a céljaikkal, a holmijaikkal, a legnagyobb problémájuk, hogy mit csináljanak holnap. Nincsenek olyan nagy gondjaik, mint nekem... Ember akarok lenni...
Egy perc múlva vissza is vontam. Ki akarna ilyen kiszolgáltatott és szerencsétlen életet? Elena örüljön is, hogy vámpír lett belőle, nem érzi többé azt a mocskot, amit a halandók. Bár vannak kivételek. A beavatottak, akik ismerik az igazi világot. A vámpírokat! Ők már vitték valamire, hogy megértették a létüket, elfogadják és küzdenek a meghalás ellen, mert tudják: ők csak prédák. De a többség teszi a jelentéktelen napi teendőit, mint mindig és egyszer csak: hopp! Gyilkosság áldozatai lesznek, mert nem készültek fel!
Másodszor, pedig Stef sem volt mindig ilyen kisangyal. Könyörgöm most sem az! Valami mindig van az arcán a régi énjéből. A gyilkosból, aki mazochista módon megvonja magától az embri vért, hogy utána ha rászokik mégvadabb legyen. Nekem ez a véleményem. Mondjuk nem tudok róla sokat, nem vagyunk jó barátok. De azok voltunk. Ismerem a múltját.
Teljesen elkalandoztak a gondolataim és rájöttem, hogy lehet nem kellene haza mennem. Minek? A nyomorba? Stefan kárörvendő képébe és Elena utálatába?
Nem foszthatják meg tőle az otthon kényelmét!
 Megyek haza és megmutatom Elena-nak, hogy mit tettek velem, mit értek el azzal, hogy utálnak. Roncs lettem, egy hulladék! Majd otthon lenyugszom és próbálom újra eltemetni az érzéseimet, ezáltal normálisabban élni a napjaim. Amik meg vanak számlálva... Egyszer betelik a pohár, nem bírom tovább és...
Ekkor megcsörrent a mobilom. Nem is figyeltem az utat, de rájöttem, hogy jócskán félúton vagyok már. Kelletlenül ránéztem az ülésen fekvő telefonomra és Zoey nevét adta ki. Azt hiszi felveszem? Ezt komolyan gondolja?
Pókerarccal vezettem tovább. A telefon elhallgatott én, pedig lenyugodtam. Hagyjon engem békén! Átvert és ráébresztett arra, hogy én nem szerethetek senkit, mert úgyis viszonzatlan lesz a szerelem. Nem is kell többé ez! Csak fájdalmat okoz! Minek ez nekem? Magamat emésszem? Jól vagyok én egyedül is, így garantált a boldogság. Remélem...
Újra felvillant a kijelző. Néztem egy percig utána megfogtam, lehúztam az ablakot és kidobtam az erdőbe, ami mellett most elmentem. Nincs nő, nincs gond!

( Zoey szemszög )

Sírva rohantam le a lépcsőn és majdnem felbuktam a saját lábamba, annyira összetört voltam. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért voltam bosszúálló? Miért akartam bizonyíték nélkül ölni? Miért kellett egyáltalán megismernem őt?  Így most elvesztettem, akit szerettem! Megkedveltem az idő múlásával és elhittem, hogy nem ő tette azt apával. De nem tudtam teljesen biztos lenni ebben. Most pedig bottal üthetem a nyomát az én baromságom miatt, mert elment! Elhagyott! Megutált!
Odabotorkáltam a telefonomhoz és tárcsáztam a számát. Ütemes kibuggyanó könnycseppeimet ittam és szipogtam. Tuti nem veszi fel!
Így is lett. Csalódottan dőltem háttal a falnak és csúsztam le a földre. Örökre elvesztettem...

( Damon szemszög )

Beértem a kisvárosba. Már a nap felkelőben volt és a város kezdett éledezni. Az emberek sorra csukták fel a villanyt a házukba, szóltak a megőrült vekkerek.
Lassan a panzió felé hajtottam. Beálltam a kocsifelhajtóra és már tudtam, hogy figyelnek. Biztosan hallanak. Becsuktam az ajtót, hogy zajt csapjak. Odavánszorogtam a küszöbre. Kissé be voltam rúgva, de nem a jó bulizós értelemben, hanem a szégyenletes, bánatból ivós fajtában. Elvesztettem az egyensúlyom, így bevertem a fejem az ajtóba. Kopogásnak megtette... Milyen szerencsétlen lettem!
Haloványan hallottam, hogy egy könnyed léptű valaki odasuhan az ajtóhoz és kitárja. Elena meglepett és gyönyörű arca fogadott. Én az ajtófélfának dőltem.
-Szi...szia... -nyögtem és összefacsarodott a szívem, amiért így látott.
-Damon -csak ennyit tudott kiszűrni a fogai közül. Bambán bámultam rá és biztos voltam benne, hogy elhajt.
-Mi történt? -kérdezte aggódva. Képzelődtem volna? Őt érdekli, hogy mi van velem? -Gyere be és mond el! -ajánlotta fel és kitárta a karját. Egy ideig csak emésztettem a hallottakat, aztán megtettem egy lépést és bent voltam. Otthon voltam. Elena-val.

( Elena szemszög )

Mérgesen ültem a fotelba és karba tett kézzel vártam, hogy érkezzen valami hír Stefan-ról és Alaric-ról. Már egy órája elmentek, hogy megkeressék Boonie-t. Az a lány teljesen eltűnt, miután a nagyanyja meghalt. Pedig most az ő segítsége kellene...
Megcsapta a fülemet egy ismeretlen hang. Egy kocsi, ami a mi garázsunk elé állt. Óvatosan felálltam. Meghallottam, hogy valaki erőtlenül botorkál az ajtóhoz és elveszti az egyensúlyát, majd egy koppanás. Szapora léptekkel kinyitottam a bejárati ajtót és ledöbbentem.
-Szi...szia... -csak ennyit nyögött. Fekete haja csapzott, arca nyúzott, kék szeme teli fájdalommal.
-Damon -leheltem alig hallhatóan. Elállt a lélegeztem. Ez a szétcsúszott pasi itt Damon? Mennyire szomorú. Mennyire elesett. Az ajtófélfánál állt, hogy el ne essen.
-Mi történt? -kérdeztem aggódva. Megrendült és kíváncsian méregetett. Megsajnáltam...
-Gyere be és mondd el! -mutattam be és kérleltem. Ne legyen ilyen állapotban odakint. Mégnagyobb meglepődéssel meredt rám, de bejött. Valahogy megnyugodtam. A tékozló fiú hazatért...

( Zoey szemszög )

Feltápászkodtam és újra magam elé vettem a telefont. Megint tárcsáztam. Sokáig kicsengett és én kezdtem reménykedni. Kaphatnék egy esélyt...
Ekkor a vonal túlsó végén felvette valaki.
-Végre felvetted. Kérlek hallgass meg! -könyörögtem. Egy ismeretlen hang gonoszul beleszólt:
-Már rég vártam erre a hívásra -A nő kárörvedőn belekacagott. Megrendültem és rémületemben rákérdeztem:
-Ki az? -próbáltam keményen, volt is bennem egy kis vadászösztön, de nem igazán mehetett, mert újra kacagott.
-Hát az emlegetett szerelme a fiúdnak -nyivákolt bársonyos hangon, majd támadóba váltott. -Kathrine.

The Vampire Diaries - Ezt nem lehet szó nélkül hagyni!

Tudom, hogy nem szoktam a The Vampire Diaries részeit kommentálni, de az új Plan B rész ( 6. amúgy ) teljesen kiütött és írásra fogott.
Először is nagyon Spoileres lesz, csak az olvassa el aki már látta a részt:

1. Damon jól tette, meg nem is, hogy megölte Mason-t. Ha valóban meghalt... Damon kicsit visszatért az öldöklő gyilkos szerepébe, de ez számomra nem baj, míg nem embereket öl. Mason vérfarkas, ellenség, érthető a rosszindulat! Viszont Jeremy is látta, hogy milyen Damon, ha mérges és ez szerintem rossz fényt vethet a bontakozú barátságukra, mert a még gyeremeteg lelkű Jer kicsit megrémülhet a kemény Damon-tól... Vagy ösztönzi, hogy ő is legyen elszánt harcos.

2. Boonie. A csajt bírom is meg nem is. Segített Damonnak. Oké. Utálja. Oké. Minden oké, amíg meg nem tetszik neki! Ha Boonie rá mer nézni ÚGY Damon-ra, akkor a csaj megtudja milyen vagyok mérgesen! Magyarul nem nagyon szeretném őket együtt látni. Se most, se soha!

3. Stefan és Elena. Ha együtt vannak idegesítenek, ha külön el vagyok velük. Stefan a hős, a mindig jó... Uncsi! Ezért nem való Elena-hoz. Viszont, ha vele van Elena is kissé merészebb lesz. A lényeg a lényeg, hogy szakítottak - nagy örömömre - Kathrine miatt. Hiszen az a kis ribanc meg akarta ölni Jenna-t!!!!!

Térjünk vissza arra, hogy szakítottak és jól is tették. Egyrészt, mert így Kathrine megkapja Stefan-t és minden visszatér a normális kerékvágásba. Így lenne helyes! Stefan & Kat.

De mi lenne Elena-val? Őt nem nyüstölné tovább Kat, így éleheti tovább az életét. De kivel? Damon-nal! :D Egy privát titok:

Én nem akkor bőgtem, amikor Stef-ék szakítottak, hanem mikor Elena ment volna el és Damon, meg utánaszólt. Bemásolom:

-Elena! Én dühítettem fel Kathrine-t. Én...Én nem gondolkodtam. Én nem gondoltam...
-Nem számít, Damon. Nyert... Kathrine nyert.
Ez fűszerezve szomorú, sajnálkózó, tragikus, bocsánatkérő, felelősségteljes, aggódó, elszégyellő és szerelmes Damon nézésekkel! Nagyon megsajnáltam őt és ekkor eltörött a mécses...
Damon szereti Elena-t! És képes miatta saját magát okolni, ami valjuk be ritka dolog nála. De nem ő a hibás! Damon elviselné, hogy Stefan Elena-val legyen, csak hogy Elena-nak ne fájjon! Mi ez, ha nem érzelmesség? Mi ez, ha nem emberség? Mi ez, ha nem jóság? Mi ez, ha nem romantika?
Most merje valaki, azt mondani, hogy Damon gonosz azokhoz, akikkel törődik!

4. Legvégül pedig egy kérdés: Most komolyan, Matt-et miért kell belevonni?!

Ennyi lenne, a nagy leírásom, csak úgy kijött belőlem... És mégegyszer mondom, hogy én Stefan-t az egész rész során egyszer sem sajnáltam meg! TEAM DAMON!

16. fejezet - Baj, hogy megnyílsz, mert utána összeomlassz. Miért? Mert téged senki sem szeret...

Na meghoztam a 16. fejezetet. Remélem tetszik. Nem olyan hosszú, de próbáltam Damon-os lenni. Amúgy is már 90%-ban hasonlítok rá... Úgye Stella?

Eszméletlen sok pont-pont-pont lesz a szövegben, ez egyenlő a szenvedés megnyújtásával.

Egyet mondok még: You feel the pain... ( <- példul ez is az )

Idétlenül meredtem a fekete hálóinges Zoey-ra és éreztem, hogy nem vagyok ura önmagamnak. Rengeteg érzelem dúlt bennem: a tudatlanságtól, a rémületen át, a nagy csalódottságig. Zoey szemében könnycseppek sorakoztak, hogy kibuggyanjanak, mégsem szólt hozzám, csak nézett hosszan és szenvedett.
-Mit művelsz velem? -ordítottam és előre léptem egyet. Kezdett összeomlani a gondosan felépített nyugalmam.
-Sajnálom -rázta meg sírva a fejét pár perc múlva. -De...megérdemelted... -nyögött. A torkomon akadt a szó.
-Micsoda? -értetlenkedtem és kezdtem megőrülni.
-Te ölted meg apát! -vágta a fejemhez és csak úgy ömlöttek a könnyei. -Én pedig téged akartalak!
Kikerekedett a szemem és bebizonyosodott, amit eddig is sejtettem: meg akar ölni... Ő egy vámpírvadász és én... én vagyok a tőrbe csalt, ostoba préda...aki elhitte, hogy valaki...szeretheti... Játszott az érzelmeimmel, csak azért, hogy...
-Te... -kezdtem bele, de eszembe jutott egy aprónak tűnő mondat. -Nem! -tiltakoztam hevesen. -Nem én öltem meg az apádat! Én ismertem, jó barátom volt! Nem olvastad a naplójában?! -kiabáltam és megint csökkentettem a köztünk tátongó távolságot.
-Nem te...? -kérdezte elhaló hangon. -Nem tudtam... -bömbölte és elrejtette a tenyerébe nedves arcát.
De nem tudott érdekelni most, hogy mit mond. A lényeg, hogy meg akart ölni, azt akarta, hogy szenvedjek, amiért állítólag megöltem az apját. Azért van a sok felszerelés, hogy nekem ártson! Hogy eltűntessen a föld színéről...
Becsapott, hogy így szeret, úgy szeret, pedig színtiszta gyűlölet volt csak benne, amiért vámpír vagyok. Mindig is a fejemet akarta, a szívemet nyárson, a lelkemet a pokolba küldeni! Átvert és ez... megbocsáthatatlan...
-Te meg akartál ölni! -böktem ki az előbb elkezdett mondatot. -Te hazudtál nekem! -búgtam és elöntött a düh.
Felnézett és fűzöld szemében fájdalom tükröződött.
-De csak, mert az hittem... -szipogta.
-Nem érdekel mit hittél! -vágtam közbe újra ordibálva. -A lényeg, hogy holtan akartál látni. Hazudtad a szerelmet...
-Nem! -sipákolt. -Én szeretlek!
Mintha darabokra téptek volna... Egy újabb hazugsággal akarja semmivé tenni az egészet? Azzal, hogy elhiteti velem, hogy fontos vagyok neki? Hogy szeret? Egy újabb nem létező tőrt akar megforgatni a már így is szenvedéstől összefonnyadt szívembe?
Mérgemben eléfutottam és nyakon ragadtam, majd a falnak szorítottam.
-Engem nem szeret senki... Mostmár tudom... -szorítottam ki a fogaim közül. Rémületet olvastam le róla és megbánást. Bennem minden összefolyt, nem tudtam kibogozni, mit is érzek most jobban: dühöt vagy hatalmas szégyent?
-Ez nem... igaz -próbált beszélni. Arcom eltorzult, vámpír lettem, de elengedtem, mert éreztem, hogy mindjárt szétszakadok és megesz a fájdalom.
Rettentő gyűlölettel meredtem rá és átrohantam a másik szobába. Felkapkodtam a ruháimat, megkerestem a telefonom és kiviharzottam a házból. Még hallottam, hogy Zoey sírva összeesik.
Egyenesen hazasiettem, hogy elrendezzem kusza gondolataimat és érzelmeimet. Idegességemben felrúgtam a fotelt és kiáltottam egyet. A piás üvegeimhez léptem és minden pohárba öntöttem egy kortyot  az összes italból. Kevertem mindent, mindennnel. Az első poharat a kezembe kaptam és a számhoz emeltem, de miután megittam az így elég erősre sikeredett alkoholt, a pohár széttört feszültséggel teli markomtól. Minden egyes üvegpohárral így volt, de majdnem az összeset fel tudtam hörpinteni. Teli volt a kezem szilánkokkal, és mivel a sebek begyógyultak és én nem vettem ki a szúró anyagot, az benne maradt a bőrömbe. Égetett, de rengeteg pia elnyomta.
Esetlenül dőltem a falnak és csúsztam le a padlóra. Karommal a földet vertem és mégis elöntött a gyötrelem. Nem is az fájt igazán, hogy meg akart ölni alaptalanul, hanem az, hogy...átvert! Ráébresztett arra, hogy engem senki sem szeret, akármit is teszek. Kathrine csak játszott velem, pedig tökös vámpír voltam; Elena keresztül nézett rajtam, de én akkor már érzelmes és szexis pimasz voltam; Zoey átvágott, pedig ma már szinte nem is hasonlítok egy vámpírra. Teli vagyok érzelmekkel, szinte csak ebből állok, de ezt próbálom leplezni. De nem tudom! Hogy tudnám ennyi keserűség után? Legszívesebben kiállnék az utcára és kiabálnék, hogy kívülről úgy tűnik engem semmilyen érzelemmel kapcsolatos dolog nem lomboz le, mégis én vagyok az akit a legjobban bánt minden kínszenvedés és akiben rengeteg sebet ejtenek a bántó szavak, olyantól akit bírok!
Az egyedüllét lenne a sorsom? Hogy örökre magányosan éljek, elnyomjak minden emberit, hogy többé ekkora megpróbáltatás ne érjen? Hogy ne kelljen újra felszínre törnie az érzelmes, igazi oldalamnak?
Régen jól titkoltam, hogy sebezhető vagyok, de ma már annyira kinyíltam, hogy nem tudok újra befordulni. Minden meglátszik rajtam, puhány lettem. Egy könnyen eltiporható vámpírocska, akinek irgalmatlanul nagy szíve van, ami tele van esetlenséggel...
Nem akarok ilyen lenni! Meg akarok változni... El akarok tüntetni minden létező érzelmet, ami eddig fogdában tartott és újra lazának lenni. Aki senkit sem tisztel, csak magát; aki egyedül dolgozik; aki kemény; aki meggyilkolja az őt bántókat; aki valóban egy vámpír!
Már soha nem lehetek ilyen, esetleg ezt tudnám mutatni. Újra érzelemmentes álarcot felvenni és nem megnyílni. Ez talán menne...
Próbáltam nem gondolni arra, hogy engem az összes létező ember és vámpír ki nem állhat, és feltápászkodtam. Hirtelen ötlettől vezérelve kiléptem az ajtón és úgy hagytam mindent a házban, ahogy volt. Felrántottam a kocsim ajtaját és beszálltam. A szörnyen sok alkoholtól nem voltam túlságosan józan, de nem érdekelt, hogy esetleg lekapcsolhatnak. Kit érdekel? Majd megölöm a rendőrt és kész! Ki ő nekem? Senkim!
Beletapostam a gázba és kilőttem. Egyenesen az igazi otthonom felé, vissza Mystic Falls-ba...

15. fejezet - Üdv a pokolban, te nagyon hülye, hogy azt hitted a élhetsz normális életet!

Na itt is van az egyik fejezet, amiben megőrültök! :) Bocsi :) :( Egyébként, ha át akarjátok érezni és netán sírni akartok ajánlom ezt a zenét, hogy közben hallgassátok ( én is ettől kaptam ihletet ) : http://www.youtube.com/watch?v=lOwvpRZKR4I Amúgy a szám címe: Sara Bareilles - Breathe Again

                                 
Mosolyogva simogattam Zoey vörös haját. Meztelenül feküdtünk, csak a takaró végezte el takaró feladatát. Arca a mellkasomhoz szorítva, keze átölel. Nagyon boldog vagyok, sőt még a rakéták és a tűzijáték is megvolt. Évek óta nem tapasztaltam ilyet.
Felsóhajtottam. Zoey békésen aludt rajtam. Semmi kedvem nem volt elmozdulni innen.
Körülnéztem a szobában. Semmi különös nem volt benne. Egyszerű színek és bútorok, de elég kicsi a tér.
Megpillantottam egy ajtót, ami Zoey szobájából nyílt. Nem a folyosó van mögötte az biztos...
Kelletlenül és óvatosan feltápászkodtam, hogy fel ne ébresszem. Szépen aláraktam a párnát, minta az lennék én. Felvettem az alsóm és a titokzatos ajtó felé vettem az irányt. A kilincsre tettem a kezem, lenyomtam, de be volt zárva. Túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy abbahagyjam! Megfontoltan és halkan kihúztam az ajtót, eltörve ezzel a zárat, majd beléptem.
Megkerestem a villanykapcsolót, mert csak a sötétség fogadott. Mikor felkattintottam elámultam attól, ami fogadott. Egy aprócska terem volt ez egy íróasztallal és egy szekrénnyel. Felvontam a szemöldököm és az íróasztalhoz lépdeltem. Két fiók és egy kinyitható szekrény volt benne.
Visszafolytottam a lélegzetem. Mi van, ha most megtudok valamit Zoey-ról és akkor mindennnek vége? Vége a szépségnek és örömnek, ezt pedig a lesújtottság veszi át. De mi van akkor, ha semmi különös nincs benne? Ha csak én vagyok paranoiás és ez csak egy dolgozószoba? Muszáj megtudnom, hogy mi a helyzet, még akkor is, ha ezzel teljesen eltiprom a gondosan felépített életem, amit neki köszönhetek.
Egy határozott mozdulattal kirántottam a legfelső fiókot és belekukkantottam. Vagy öt öngyújtó és az a kristály volt benne, amit már láttam egyszer a nappalijában. Megtapogattam a szürke kristályos kődarabot, de semmi különös nem volt benne. Megszagoltam, és sókristály szaga volt. Megfogtam az egyik öngyújtót és bepattintottam. A tűz nyaldosta a kő alját és akkor megtudtam mi a titka: nagyon büdös lett tőle az egész tér, már-már mart ez a bűz és ijedten tettem vissza a helyére, de mielőtt bevágtam volna észrevettem valamit: egy lila foltot a fiók végében. Újra kihúztam, de lassabban és egy szál verbéna fogadott valamint egy nyaklánc. Ledermedtem. Miért van Zoey-nál verbéna?! Lehet, hogy csak a vámpírtámadás után szerezte be önvédelemből... Fölemeltem a nyakláncot. Egy ezüst láncon lógott egy üreges, rózsa alakú hasonló anyagú medál. Beszippantottam simerős illatát. Ebben is verbéna volt. Visszahelyeztem mident és elgondolkodtam.
Milyen célt szolgálhat számára a sókristály? Valamiért ártott nekem, valószínűleg akkor a többi vámpírra is hatással van... Az a sok öngyújtó miért volt? Cigizne? A verbénát önvédelemnek könyveltem el. Ebből a fiókból semmi többet nem tudtam meg róla, csak újabb különös dolgokat.
Kihúztam a következőt is, egy bevásárlólista és egy...karó volt benne. Ezek álltak benne a listán: öngyújtó, verbéna, pite alapanyagok és benzin. Ez furcsa. Felnéztem. Pitét hozott nekem, nem? És verbéna volt benne. Mi a fene folyik itt?
 Megforgattam a faragott karót. Nagyon egyedi munka és van rajta valami. Jobban megvizsgáltam az alját és bele volt vésve egy monogram: Z.W. Mint Zoey Wiliams... Találtam már egy karót a kukájában is...
Elragadott a hév és gondolkodás nélkül kinyitottam a kis szekrényajtót az íróasztal alján. Abban két bőrkötésű könyv volt csak. Kivettem az egyiket.
Zandra Wymer
Ki lehet ez a nő? Bele akartam lapozni, de le volt zárva méghozzá verbéna-lakattal. Ez csúcs! Próbáltam eltörni, égetett a növény, de leszedtem valahogy. Égési sérüléseket szenvedtem, de legalább mostmár belenézhetek.
Az első lapon ez állt:
Zandra Wymer naplója, tehát nem kell elolvasnod.
Ez bizarr. Miért tartotta meg Zoey egy ismeretlen nő naplóját. Nem lehet túl régi, mert elég könnyű nyelvezete volt. Belelapoztam. Ez a csaj kiskorától kezdve feljegyzett mident: hogy kapott egy kutyát az apjától, mert alig volt otthon; hogy az anyja megvágta az ujját és utána orvoshoz ment, de haza nem tért; hogy az apját egy hétig nem látta és ő egyedül volt... Ez elég szomorú és túlságosan is belepasszol Zoey családjába... A sokat dolgozó apa és a lelépő anya... Tovább hajtogattam a lapokat és teljesen a tegnapi napig meg volt dátumozva! Megrémültem és nagyon furcsa érzésem lett. Elolvastam a legutolsó bejegyzést:
Teljesen tanácsatalan vagyok. Elmondjam neki az igazat, hogy utána megutáljon? Pedig én nem akartam neki rosszat! De, ha tényleg ő volt... Megérdemelné... De...
Ennyi volt. Pánikot kaptam és újra visszafelé lapoztam, bele-bele olvastam a napokba. Mindegyik egy-két mondatosra sikeredett.
2010. április 20.
 Ő beszélt magáról és ez megrémített. De annyira aranyos volt... Nem szabad, hogy a szívem vezéreljen!

Mikor elmondtam Zoey-nak mindent magamról...

2010. április 18.
Ma találtam egyet, de azt mondta Ő, hogy elintézi. Úgy legyen!

Mikor Sarah vámpír lett és eltűnt...

2010. április 14.
Az a hülye csaj! Miért vagyok féltékeny? Nem akarok az lenni, de... Félek az érzéseimtől! Meg akarom ölni!

Mikor haza akartam menni Elena-hoz, mert vámpír lett miattam...

2010. április 12.
Tudhattam volna, hogy csak a baj van vele! Intézkedni kellene, de nem merek... Végtére is megvéd és mostmár becserkésztem. Bízik benne! Nem adhatom fel.

Mikor megjelent Lexi pasija és megtámadta a lányokat...

2010. április 03.
Ma találkoztam vele és lenyűgözött. De meg kell tennem a feladatom! Nem hátrálhatok meg. Ha apa tényleg miatta halt meg, ő is azt érdemli!

Mikor először találkoztunk...

Mintha ezek rólam és Zoey-ról szólnának! Mi ez a titok? Nem értem!
Kihúztam a másik könyvet is és már teljesen ösztönösen cselekedtem. Kerestem a válaszokat! A gyomron görcsbe rándult.
Ez egy másik naplónak tűnő dolog volt. Nem volt lezárva, ezért könnyedén kinyitottam.
Timothy Wymer
Amit feltártam ez a név fogadott és kihullott egy levél. Gondolkodás nélkül megnéztem.
Szia, kicsim!
Tudom, hogy nem sokat találkoztunk az utóbbi időben, de meg kell értened, hogy dolgoztam és kerestem anyukád gyilkosát. Igen, anyukádat meggyilkolta egy... vámpír! Valóban léteznek ezek a nagyfogú vérivó szörnyek és itt az ideje, hogy te is tudd mindezt! Ne ijedj meg én vigyázok rád, akkor is ha te nem vezsed észre. Itt vagyok, amikor nem látsz és figyellek, amikor te nem. Nem fognak a közeledbe jutni, nem tudják meg ki vagy. De anyukádat pont megtalálták és én láttam. Szörnyű volt, de ezzel nem akarlak terheli, hisz még csak 15 éves vagy... De elég érett ahhoz, hogy megérts miért megyek el. Veszélybe sodornálak a vámpírvadászataimmal, miközben elő akarom keríteni azt aki megölte ayyukádat. Ez nem egy végrendelet, inkább egy könnyes búcsú. Nem akarom, hogy belekeverdj ebbe az egészbe. Nagyon szeretlek!
Ui.: Ha mégsem hagy nyugodni ez az egész jegyezd meg ezt a nevet: Damon Salvatore, de ne keress engem! Hiányozni fogsz!
Úristen! Ez a csávó beleírta az én nevemet a levélbe és vámpírvadász volt! Ez talán Zoey apja?  Ezt a könyvet is mégnéztem és tele volt vámpírelkapási dolgokkal, fegyverekkel, tanácsokkal, mindennel, amit én is tudok, valamint azzal, hogy azt a titokzatos követ, ha meggyújtják a szaga lebénítja a tudatlan vámpírokat.
Öklendeztem mikor megtaláltam egy képet, amin Zoey volt 15 évesen és az apja. Biztosan az apjáé a napló a másik meg az övé. Nem is Zoey, hanem Zandra! Egy 1996-os bejegyzésben ez állt:
Ma találkoztam egy humoros, pöcs, mégis segítőkész vámpírral. Kicsit összehaverkodtunk és kiiktattunk pár fajtását abban a kisvárosban, ahol épp járőröztem. Segítettük egymást. Nem tudtam, hogy léteznek ilyen személyek is a vámpírok közt, akik ilyen normálisak. Remélem még találkozunk, Damon!
Minden a helyére ugrott összezavarodott fejemben! Tudom ki ez a Timothy. Egyszer egy újabb kisvárosba költöztem és nagyon sok vámpír volt már ott és megfenyegetek valamint meg akartak ölni. Segítséget kértem egy vámpírvadásztól, de nem emlékeztem a nevére. Mostanáig. Timothyval együttes erővel megöltük az összeset és megígértük egymásnak, hogy nem kapjuk el a másik torkát, illetve szívét. Nagy harcos volt az tuti. Zoey apja lenne? Vagyis Zandra-é? De hogyan? Miért változtatta meg a nevét Zoey? És mit akart tőlem? Meg akart ölni? Vagy most is meg akar? Mire kellek én neki?
A felismerésre ledermedtem, de felálltam és a szekrényhez menekültem. Kitártam és újra meglepődtem. Egy rakás karó volt egymásra rakva, mellette a belső falon pedig egy számszeríj nyilakkal. A sarokban a szekrény alján egy benzines kanna és egy lángszóró volt.
Megvilágosodtam mégegyszer. Zoey meg akar ölni! Ő is egy vámpírvadász!
Ekkor belépett valaki.
-Mit keresel itt? -rémüldözött Zoey és kidülett a szeme. Fekete hálóing volt a teste köré tekerve és engem nézett halálsápadtan. A torokom akadt a szó, de nekiszegeztem a kérdésem, ami majd' felfalt és fájdalommal telített el:
-Ki vagy te?