20. fejezet - Nyílj meg! Mártírkodj! Kapd meg! Tedd tönkre!

( Damon szemszög )

Kelletlenül léptem be a szobámba Elena-val. Beszélni akar velem. Rólam. Most mondjam meg neki, hogy milyen sebezhető vagyok és emiatt menekülök mindenhonnan? Hogy nem bírom a lelki sérelmeket elviselni? Hogy fáj az, ha Stefan-nal látom? Hogy szerelmes lettem egy lányba, aki mindvégig meg akart ölni és ez összetört? Hazudnom kell! -jutottam erre a következtetésre magamban.
-Na szóval... -fordult felém. Kíváncsi barna szemeit az enyémekbe fúrta. -Miért jöttél haza? -faggatott.
Elhúztam a szám.
-Meguntam a helyet -vontam fel a vállam. Ne gondolj Zoey-ra, ne gondolj rá! -parancsoltam meg magamnak. Mivel, ha ezt teszem elfognak az érzelmek és akkor lőttek a tervemnek miszerint átverem. Nem volt szép dolog, ez igaz.
Sajnos átlátott rajtam.
-Valami oka csak volt. Annak is volt, amiért elmentél. Nem azért jöttél vissza, mert... ugyanez történt... ott is? -elmélkedett. Telibe talált! De ezt nem vallhattam be.
-Már azt sem tudom miért mentem el -nevettem könnyedén. Legszívesebben elrohantam volna.
Felvonta a szemöldökét.
-Damon, ne játszd a hülyét. Nem tudsz félrevezetni. -Karba font kézzel állt előttem. Mi ez, valami vallatás?
-Be voltam rúgva. Mondtam mindenféle hülyeséget -tereltem. Csakhogy azok a dolgok igazak voltak...
-Lehet -hagyta rám. -Akkor is be voltál rúgva, amikor visszajöttél. Megint a bolhából csináltál elefántot részegen. Azt se tudtad mit teszel. Igaz? -kérdezősködött és filozofált tovább. Erőtlenül bólintottam.
-De valami ezt kiváltotta -folytatta. Miért kell ennyire eszesnek lennie?! Miért ilyen körültekintő?
-Muszáj kombinálni? Hagyjuk már! -kértem kissé mérgesen. Megrendült.
-Azt hittem, ... barátok vagyunk -döbbent le szomorúan. Megbántam mindent. Azt, hogy el akartam titkolni az egész dolgot és, hogy ráförmedtem.
Felsóhajtottam.
-Mikor elköltöztem, New York-ba vettem az irányt -kezdtem bele az elbeszélésbe, mert tudtam el kell valakinek mondanom. Igaz nem Elena a legjobb beszélgetőpartner, ha nőkről van szó... -Azért ide, mert sok az ember, így nem veszik észre, ha el-el tűnnek páran. -Mikor ezt kimondtam megremegett. -Szóval egy népes negyedbe költöztem, ott is egy békés kis szegletébe. Már aznap megismertem egy lányt. -Most jön a neheze. Bólintott. -Zoey-nak hívták. Vörös haja egyeneses omlott le a vállára, zöld szemei, akár a fű és hangja, mint a szélcsengő. Érdeklődtem van-e kiadó ház. Beinvitált. -Itt megálltam. Elena nem szólt. -Mesélt nekem a környékről, a házról és magáról. Az apja meghalt mikor kicsi volt, hátrahagyott neki egy furcsa csillogó követ. Ott volt a szobában. Nagyon különös volt. -húztam össze a szemöldököm. Most jöttem rá, hogy az a kő a sókristály, aminek a szagával megbénítja a vámpírokat.
-Miért? -kérdezett rá.
-Majd elmondom később. Fontos szerepe lesz még a történetben -világosítottam fel. -Tehát beköltöztem. Másnap kaptam tőle egy tál süteményt. -Szépen kicenzúráztam az emberölős dolgot. -Mikor beleharaptam, öklendezni kezdtem. Még mindig érzem keserű ízét. Verbéna volt benne. Nem is kis mennyiségben -csóváltam meg a fejem. Már akkor is tudta -jöttem rá.
-Micsoda? -rémült meg. -Bántani akart?
-Azt mondta boltból vette. Meg, hogy szereti a verbénát. Elhittem. -Milyen hülye voltam. Elena hümmögött. -Egyre többet találkoztunk. Elvoltunk. Összejöttünk -nyeltem egyet. Ezt nem akartam vele megosztani, de muszáj. Meg valahogy nyilvánvaló volt. Elena kissé... furcsállta. -Mi az? -kérdeztem rá.
-Semmi. Csak... kicsit... Te nem vagy ilyen. Ennyi -hadarta. Valóban. De mégis.
Nem szóltam, inkább ráhagytam. A Sarah-val való táncikálást szintén kihúztam az elbeszélésből. -Egy nap azonban megjelent egy régi ismerős. Lexi pasija -Elena magába folytott egy kitörni készülő sikolyt. Tudtam, hogy ezt váltja ki belőle, akár ember, akár már vámpír. Nem voltak szép emlékeink róla.
-Mi lett? -faggatott félve.
-Elfogta Zoey-t. Meg akarta ölni. Persze én nem hagytam. Megöltem, de Zoey megtudta mi vagyok. Elrohant. -néztem a semmibe és idéztem fel a történteket. -Ám a pasi átváltoztatta Zoey barátnőjét. Ő volt a szőke. Sarah -hallgattam el. Elena szemei még mindig fogva tartottak és látszott rajta, teljesen belemerült a sztoriba. Még Sarah említésére sem esett ki az izgalomból. -Megtámadta Zoey másik barátnőjét. Megmentettem őket, de nem öltem meg a csajt. Adtam neki egy esélyt, amit nem sűrűn szoktam. Mindezt Zoey-ért tettem. Elmenekült. Zoey-val bevittük a kórházba Nancy-t. Sok vért vesztett, de megmaradt. Zoey más szemmel nézett rám ezután. Elmondtam neki mindent magamról és a vámpírokról. Megértette. Teljesen felfogta. Nagyon elképesztő volt. -hüldedeztem és újra rájöttem arra, hogy miért volt ilyen.
-Belevaló csaj -állapította meg Elena. Volt a hangjában valami kis ellenszenv. Felvontam a szemöldököm.
-Szóval ezután is elvoltunk, úgy mint eddig. Nagyon megbecsültem, amiért nem kerget el azonnal. De akkor jött a szörnyű telefonhívás Stefan-tól -suttogtam és megálltam. Elena lehajtotta a fejét. Folytatnom kellett. -Zoey megharagudott, amiért haza akartam jönni. -Elena félbeszakított.
-Haza akartál jönni? -képedt el.
-Jóhogy! Vámpír lettél. Bocsánatot akartam kérni. De végül nem jöttem. Úgy döntöttem Zoey-nak rossz lenne. De ha nem jövök, akkor  meg neked. Örlődtem egy darabig, hogy mit tegyek. Végül arra jutottam megölöm a szőkét. Így is lett -regéltem, de megint kihagytam valamit. A piszkálódását és a vámpír-ember kapcsolatokról szóló kiselőadását.
-Visszamentél... Zoey-hoz? -kérdezte bátortalanul.
-Igen. Újra megbocsátott. De csak mert kérleltem és esedeztem. Nem az én stílusom -vigyorogtam. Majd elkomorodtam.
-Azt hittem mostantól minden rendben lesz. De nem! Találtam egy titkos szobát a házában. Kinyitottam és elállt a szavam. Tele volt karókkal, nyilakkal, verbénával, öngyújtóval és más ilyen dologgal, köztük a titokzatos kővel is. Sókristály volt. Ha meggyújtjuk a szaga megbénítja a vámpírokat. -elhallgattam. Mekkora pusztítást lehetne vele végezni... - Kinyitottam az asztal fiókját és találtam két naplót. Zandra Wymer-ét és Timothy Wymer-ét. A lány leírása nagyon hasonlított Zoey életére és rám. Rájöttem, hogy meg akart ölni. Ezt írta minden oldalon. Megtegye-e vagy ne. Szörnyű volt ezeket olvasni... -nyíltam meg végleg. Úrrá lett rajtam a fájdalom, amit akkor éreztem és láttam magam előtt a rettenetes lapokat. -A férfiéban is benne voltam. Ismertem. Kiderült, hogy az apja volt. És mindketten vámpírvadászok -taglóztam le. Elena eddig csöndben tűrte, de most megrendült és kitátotta a száját.
-Tessék? -Nem hitt a fülének. Bólogattam. Próbáltam kizárni magamból mindenzt, de nem sikerült. Az apja feljegyzései és a módok, ahogyan meg lehet ölni egy magamfajtát és elképzelni, hogy Zoey ezt akarta velem tenni, csak úgy ömlöttek bele a fejembe.
-Megváltoztatta a nevét, miután az apja meghalt? -értetlenkedett.
-Igen.
-És honnan ismert téged?
-Régen egy kisvárosban telepedtem le és sok vámpír élt már ott. Meg akartak ölni, de jött Tim és összefogtunk. Soha nem csináltam még ilyet egy emberrel, főleg nem egy vámpírvadásszal. Jó kapcsolatot ápoltunk. Mikor megtudtam, hogy meghalt elképedtem és gyászoltam. Kötődtünk egymáshoz. Nem barátok, inkább bizalmasok voltunk. -beszéltem szomorúan. - Zoey azt hitte én öltem meg. Ezért csalt tőrbe. Pedig nem én voltam! -artikuláltam hevesen. Elena állta lélekig hatoló tekintetem.
-Én hiszek neked. -vallotta be. Jól hallottam? -Nem szabadott volna alaptalanul megvádolnia.
-Hát nem. -törődtem bele. -De ennek már vége. Eljöttem. Otthagytam. Újra a megszokott életemet akarom élni. -dörmögtem. Ez volt az igazság. Szabad akartam lenni!
-Értem -mosolygott. -De azért sajnálom -szontyolodott el. -Biztosan nagyon fájhatott.
Nem válaszoltam, inkább elfordultam. Körülnéztem a szobában. Semmi sem változott. Ugyanaz a kisebbnek mondható lakhely volt, tele üres polcokkal, piás asztalokkal, fotellal és egy nagy franciaággyal. Na meg itt volt Elena. Aki semmit sem változott. Csak vámpír lett belőle. Így éltem mielőtt elmentem volna.
Meghallottuk, ahogyan Stefan belép az ajtón. Elena lefutott, de előtte rámpillantott. Arca maga a megbánás.
Sajnált. Ez nyilvánvaló volt. De csak úgy, mint egy barát. s ennél többet nem is várhatok, de nem is akarok. Mint mondtam szabad akarok lenni. Távol a gondoktól, fájdalmaktől és legfőképpen a szerelemtől. Elena a barátom. Pont.
Fáradt voltam, ezért ledőltem, hogy aludhassak. Előtte elmentem fürdeni. Ilyet még én is szoktam.
Mikor letettem a fejem a puha párnára már el is nyomott az álom. Egy rémálom.
Szétcsúszva futkostam az erdőben. Kétségbeesetten próbáltam levezetni a feszültséget, ami összegyülemlett bennem. Kiértem a város szélére és egy autó sárga lámpája a szemembe világított.
-Damon? -szált ki belőle egy szőke csaj. Caroline.
Nyájasan odarohantam hozzá.
-Szia! -üdvözöltem. -Mit keresek itt?
-Te mit keresel itt? -kérdezte kissé félve.
-Rád vártam -suttogtam nevetve és vámpírrá váltam. Belemélyesztettem fogaimat a kapálózó Caroline nyakába. Éreztem, ahogyan a friss vér lecsordul a számról, de mégis a torkomon halad lefelé. Rég éreztem édes vére ízét. Abban a pillanatban felszabadultam. Mindent elfelejtettem. Az élettelen test lepottyant a földre.
Tágra nyitottam szemeimet és felültem az ágyamban. Megrémültem. Ez nem csak álom volt, ez megtörtént. Mit tettem?