21. fejezet - Ha azt hiszed a testvéred egy szent, gondolj bele! Nem ő életed megkeserítője?

Kicsit rövid lett, mert nem jött az ihlet annyira. :S Meg más írásos dolgaim is lennének, de mivel már vártátok a frisst, felraktam. Ha nem jó mondjátok meg... Nem csodálkoznék...

( Zoey szemszög )

Kimerülten baktattam az erdőben egy rohadt nagy táskával a hátamon, Kathrine kíséretében. Mystic Falls-ba igyekeztünk vámpírokat ölni. Úgy szólt az egyezségünk, hogy együtt vesszük fel velük a harcot.
-Miért nem kocsival megyünk? -kérdeztem meg, mert nagyon bökte a csőrőmet, hogy miért kell nekem cipelnem az összes cuccot, amit majd felhasználunk.
-Nem szeretem a kocsikat. -adott egyszerű, mégis kényes választ. Megforgattam a szemem. -Engem inkább az érdekelne, miért jössz? -folytatta. Felvontam a szemöldököm.
-Mert te kértél meg. Nem emlékszel? -értetlenkedtem.
-Nem úgy értettem. -rázta meg a fejét. -Miért mentél bele? Félelem? Gyilkos hajlam? Szerelem? -találgatózott. Felsóhajtottam.
-Damon miatt. Megvédem és próbálok bocsánatot kérni tőle. De ő úgysem fog már szeretni. Meg akartam ölni. Erre nincs mentség. -suttogtam.
-De nem ölted meg -vonta fel a vállát grimaszolva. -Bármennyire is fura...szereted. Szóval harcolj érte! -buzdított. -Ne hagyd, hogy az a hülye Elena elcsábítsa újra!
-Ha megzsaroljuk Elena-val, mégjobban megutál!-tiltakoztam mégjobban a terve ellen. Hiretelen dühbe gurult és egy fának lökött.
-Már nem léphetsz vissza! Azt teszed, amit mondok és nem rinyálsz azért, hogy Damon már nem szeret! -ordibált. Nem rémültem meg, inkább kíváncsivá tett.
-Miért olyan fontos ez neked? Mit akarsz? -faggattam. Orrlyukai kitágultak.
-Azt, ami az enyém! -vicsorogta és elengedett. -És te segítessz nekem! Ha nem akarod, hogy Damon és te is fel legyetek írva a listára! -fenyegetőzött. Meghökkentem. Most jöttem rá mennyire hülye voltam, hogy ebbe belementem.
-Pontosabban! -kértem mérgesen. Felém fordult, szemében határtalan keserűség.
-Egy szó. Bosszú! -zárta rövidre a dolgot. Még mindig nem értettem teljesen mindent.
-Mit tett ellened Elena? -érdeklődtem. Nem válaszolt. -És a vámpírok?
-Ők csak a terhünkre lennének. -prüszkölt. -Jobb, ha nincsenek ott. Hidd el!
-De miért én? -csodálkoztam. -Egy másik vámpírvadász is megtenné!
-De te szereted Damon-t. Így könnyebben belemész dolgokba, ha róla van szó -vigyorgott és újra elindult. Ennyi lenne hát? Vége az életemnem, mert ez a ribanc megzsarolgat? Miért akar bosszút állni Elena-n?
Nem érdekel tovább Kathrine. Megölöm a vámpírokat, majd őt is. Ha vele maradok nem kerülök közel Damon-hoz. Tudom mit kell tennem.
Köhögtem egyet és erős léptekkel trappoltam utána.

( Damon szemszög )

Még mindig verejtékes homlokomat törölgettem. Az álmomban megöltem Caroline-t, de olyan volt mintha ez egyszer már megtörtént volna. Mi van, ha ő volt az, akit távozásom előtt kicsináltam? Ha Elena megtudja soha nem bocsát meg nekem. Örökre megutál, amiért elvettem tőle az egyik barátnőjét. Nem mondom el neki! Ez száz százalék!
Ekkor - a sors kezeként- bekopogott valaki. Ránéztem az órámra. Reggel hat. Kikeltem az ágyból, megigazítottam a hajam és kitártam az ajtót.
-Jó reggelt! -nézett fel rám Elena barna bociszemeivel. Már fel volt öltözve. Piros blúz és farmer volt rajta. Haja kivasalva. Elmosolyodtam.
-Miben segíthetek?
Ő csak lesett tovább megrémülve. Én is kezdtem parázni.
-Mi a baj? -léptem ki és a vállára tettem a kezem. Beszívta az alsó ajkát.
-Meséltél nekem Zoey apukájáról...hogy megölték -kezdte el. Bólintottam. Mire akar kilyukadni? -Már akkor ismerős volt a neve. Este rájöttem miért. -mondta a lényeget. Elképedtem és levettem róla a kezem.
-Hogy? -kíváncsiskodtam.
-Gyere -utasított maga után és elindult Stefan szobája felé. Vele tartottam és izgatottam vártam mire jött rá. Bevezetett a nagy hálóba és kinyitott egy szekrényt. Kotorászott egy kicsit, majd kihúzott egy bőrkötésű könyvecskét. A szélére rá volt írva, hogy " 2001 ". Lapozgatott benne, majd megtalálta, amit akart. Rábökött egy címre és a kezembe adta.
-Olvasd el!
Értetlenül elvettem és belemélyedtem a szövegbe.
2001. szeptember 05.
Tegnap találkoztam egy vámpírvadásszal! Félelmetes volt.
Az erdőben vadásztam nyulakra, amikor megjelent. Barna hajú férfi volt, határozott arccal. Karót tartott kezeiben és felémfutott. Nem szólalt meg, csak rohant. Én természetesen eliszkoltam, de utánamdobta az egyik fát, ami beleállt a hátamba. Elvágódtam. Nem tudtam kiszedni a kiálló fegyvert. Mire feltápászkodtam beért. Felrántott a földről és a hasamba is szúrt egy ugyanolyat.
-Megdöglessz vámpír! -rikácsolta mérgesen. Nem tudom miért akart megölni. Ő is láthatta, hogy nyulakra vadásztam, nem emberre.
Kihúzta a fát és megemelte, hogy a halálba küldhessen. De visszajött egy kicsi erőm, így megfogtam a karót és megfordítottam, így belefúródott a mellkasába. Megrémült és a földre esett. Fájdalmában próbált kiáltozni, de a tüdejét érte a szúrás, lélegezni is alig tudott.
-Ki vagy te? -szegeztem neki a kérdést, bár én is küszködtem.
-Anthony...Wymer... -nyögte, majd elvitte a halál. Ma sem értem miért mondta el a nevét...
Befejeztem az olvasást, a könyv kipottyant a kezemből.
-Hogy mi? -ráztam meg a fejem értetlenül. -Stefan... -nyögtem.
Elena elszomorodott és magyarázkodni kezdett.
-Nemrég bele-bele lapoztam a naplóiba, hogy megtudjam miket csinált az elmúlt években és akkor találtam rá erre. Csak védte magát!
-Te meg őt! -mormoltam mérgesen. Stefan újra elcseszett nekem mindent! Zoey, azért akart megölni, mert azt hitte én tettem el láb alól Tony-t. Pedig Stefan volt a tettes! Tehát miatta vesztünk össze Zoey-val, miatta nem élhetek boldogan! Se Kathrine-nel, se Elena-val, se Zoey-val! Minden az ő hibája! Az egész balszerencse sorozatom az ő műve! Hiába a testvérem, akarva akaratlnul is ver, megleckéztet, ahogy csak tud. Ő az én ördögöm, a megbüntetőm!
-Ez már sok! -kiabáltam, mert becsavarodtam teljesen. Ész nélkül rohantam megkeresni, azt a rohadékot.