Friss hírek

Nem lesz több Nap Damon képe

Gondolom ti is észrevettétek, hogy nem sűrűn váltogattam a képeket. Enne oka, hogy örülök, ha egy nap egy órára ide tudok ülni a géphez a sok tanulnivaló mellett ( amit nem mindig tudok elkészíteni időhiány miatt ). Szóval nem látom értelmét folytatni ezt a hagyományt. Aki szerette ezt, attól bocsánatot kérek.

Minden fejezet új címet kapott

Mivel a a legutóbbi fejezetnek a címe elég hosszú lett, gondoltam egyet és átírtam az eddigiek címét is valami frappánsra és hosszúra. :) Ha nincs kedvem visszalapozgatni, akkor olvasd el itt, az új címeket:
1. fejezet - Futok egy érzés elől
2. fejezet - Ismerkedés a vadászterülettel
3. fejezet - Köztes megoldás ( ez maradt )
4. fejezet - Visszatérés a csatatérre
5. fejezet - Egy vámpír életében a változás beismerése a legfájdalmasabb
6. fejezet - Ha egy pillanatig is boldog vagy, tudnod kell: egy perc múlva minden rosszra fordul
7. fejezet - Vámpírok márpedig vannak ( ez is maradt )
8. fejezet - Jó útra téltél? Mi lett veled? Eszednél vagy?
9. fejezet - Beszélsz a vámpírokról és mit kapsz? Egy vámpírt!
10. fejezet - Ilyen is csak veled történhet, te barom!
11. fejezet - Ha egy vámpír a pasid, akkor aláírod a halálos ítéleted?
12. fejezet - Emberként viselkedsz, mégis vámpírként kezelnek
13. fejezet - Újabb lelkizés. Hova vész a régi Damon?!
14. fejezet - Amikor meghal a vámpír és megszületik az ember
És...
Megvan az új fejezet címe :)
15. fejezet - Üdv a pokolban, te nagyon hülye, hogy azt hitted élhetsz normális életet!

14. fejezet - Amikor meghal a vámpír és megszületik az ember

Sziasztok!

Úgy látom mostanában elég kevés olvasóm van és ez lehet, hogy a kevés friss miatt van így, nem tudom. A lényeg, hogy most van új fejezet, ami szerintem sokaknak okoz majd boldog perceket. :) Élvezzétek ki, amíg be nem dobom a nagy durranást és nem őrültök meg. xD Mert bizony ez lesz a 15. fejibe! Őrület!

Kérlek, akinek tetszik az írjon komit, legyen több a 3-nál! Jó olvasást ;)

Értetlenül meredtem a karóra és közelebb léptem hozzá. Az a piros valami határozottan vér volt. Láttam és éreztem a szagát. Méghozzá egy vámpíré!
Megdermedtem és körülnéztem. Olyan érzésem van, mintha...figyelnének. Elkezdtem eszeveszetten száguldani és meg sem álltam az otthonomig. Berontottam és még egy utolsó pillantást vetettem a kint eluralkodott sötétségre, mielőtt bevágtam volna magam előtt az ajtót. Hátráltam pár lépést és vártam. Tíz percig így álltam, mint egy szobor a megvilágítatlan szobában, de rájöttem, hogy senki sem követ és nem akarnak megölni. Lazítottam testtartásomon és beláttam: paranoiás vagyok. Teljesen kikészít ez a város, sőt pontosabban ez a negyede!
Zoey körül folyamatosan furcsa dolgok történnek: az apja rejtélyesen meghalt és nem beszél róla; kapott tőle egy érdekes kristályt, amit a nappalijában láttam meg először- és utoljára! Ugyanis eltűnt onnan.
Nem osztja meg velem az érzéseit; a múltjáról nem sokat tudok, annak ellenére is, hogy én szerveztem meg a nagy lelkizős dumapartit, amin csak ő nem mondott semmit. Folyamatosan titkolózik, én meg kiöntöm a szívem és a lelkem -a nagy nulláért cserébe. Ezekhez még hozzájönnek más különös esetek: harcias volt, amikor elmondtam, hogy meg kell ölnöm Sarah-t, könnyen belement, nem ellenkezett; Sarah is elkottyantotta, hogy vannak bizonyos "titkai" Zoey-nak. Na és ettől függetlenül a virágárus öregember ügye. Ez már nagyon sok nem midennapi történés.
Ezeken vívódtam abban az egy hétben, amiben vártam, hogy Zoey hívjon. Már odáig jutottam a filózásban, hogy az is megfordult a fejemben, hogy Zoey egy természetfeltti lény! Pedig ez nem igaz, azt éreztem volna. Teljesen emberi rejtélyei vannak ennek a lánynak, de nem tudom mik azok!
Egyik szombat délután épp hazajöttem a vérbankból, amikor megcsörrent a telefonom. Sebesen kivettem a zsebemből a telóm és beleszóltam:
-Igen?
-Szia Damon! -mondta Zoey csilingelő hangja a vonal tulsó végéről.
-Szia! -suttogtam.
-Gyere át, kérlek! -könyörgött. Fejtörés nélkül -amit az utóbbi időben oly szorgalmasan űztem- beleegyeztem.
-Oké!
-Remek -örvendezett és letette a kagylót.
Félszegen mosolyogtam és el is felejtettem mindent, amiben eddig kételkedtem. Leraktam a csomagot és szaladtam is Zoey-hoz.
Már várt rám és hamar beengedett. Le sem ültem, hanem ácsorogva vártam mi jön. Velem szemben telepedett le és mélyen a szemembe nézett.
-Tudom, hogy szeretnél rólam megtudni mindet, amit lehet. -kezdett bele. -Megpróbálom összefoglalni, hogy ez miért nem lehetséges. -taglózott le. Nagyon megijedtem és ezt ő is észrevette.
-Nyugi!
-Hogy legyek nyugodt? -förmedtem rá, de próbáltam nem erőszakos lenni.
-Mindent meg tudok magyarázni -békített. Felvontam a szemöldököm.
-Azt is, hogy miért nem nyitod ki a szíved és felejted el az apádat? -harsogtam neki, mire ő visszatántorodott. Elszégyelltem a saját képem, amiért ezt nyilatkoztam.
-Szerinted csak te kötődhetsz a régi szeretteidhez? -kiabálta és megjelent egy könnycsepp a szemzugában. -Csak te törődhetsz az emlékekkel?
-Sajnálom, nem úgy... -próbáltam menteni a helyzetet, de közbevágott.
-Tudod te min megyek keresztül? Az anyám elpucolt egy fiatal pasihoz még régebben, egyedül voltam apummal. Soha nem volt itthon, dolgozott, hogy megélhessünk valamiből. Majd 15 éves koromban meghalt! Meggyilkolták! Fel tudod ezt fogni? Meggyilkolták! És csak egy hülye kristály, na meg egy levél maradt utána -üvöltötte sírva. Nem bírtam ki és magamhtoz öleltem. Túl labilis volt ahhoz, hogy ellökjön inkább mégjobban belémkapaszkodott és sírt a mellkasomba.
-Milyen volt? Az apád? -érdeklődtem óvatosan. Szipogott egyet, majd rámtekintett.
-Nagyon szerette a családját, még anyát is. Annak ellenére is, hogy elhagyta. Kötelességtudó és lelkiismeretes férfi volt. Mindent megkaphatott volna. Nem akart sokat melózni, de muszály volt. Segített az embereknek, fizetség nélkül is. Mindenkit meg akart védeni... -elharapta a mondat végét.
-Ezt, hogy érted? -tudakoltam, mert furcsán hangzott, ez az utolsó kijelentése.
-Semmi különös! -terelt. -Csak ő...orvos féleség volt a kórházban. -gügyögte.
-A-ha -zártam le a témát, mert nem akartam újabb paranoiát kelteni magamban.
-Nagyon közel állt hozzám -nyögte.
-Miért ölték meg? -rágódtam az okokon. Felhorkant.
-Nem tudom. Nem sokat mesélt nekem rosszakarókról.
-Lehet, hogy véletlen volt. Rosszkor volt rossz helyen -latolgattam. Kikerekedtek a szemei, de nem jelentte ki a véleményét erről. Csak meredt a pólómra szótlanul.
-És miért nem ismerhetlek meg? -kérdeztem visszavezetve a fonalat a beszélgetés kezdetére.
-Szinte egész életemben apám elvesztésén tépelődtem. Nem voltak céljaim és nem lehettem boldog senki mellett, így nem sok miden történt velem. Csak néztem ki a fejemből és vágyódtam az ölelő karok után. Mindennél jobban akartam szeretni valakit... -suttogta.
-Akárcsak én -hajtottam le a fejem.
-Csupán, azért nem ismerhetsz meg, mert nincs kit. Nem vagyok egy egész, csak egy negyed. Már felfalt a depresszió és a fájdalom. -Valóban ez hallatszott a beszédéből is.
-Rettentően sajnálom, hogy ennyi szörnyűséget éltél át. -búgtam. -De ennek vége! Mostantól boldog leszel. -emeltem fel a fejem határozottan. -Nem hagyom, hogy tovább szenvedj! -Meglepődött.
-Valóban?
Bólintottam és lassan közeledtem hozzá a számmal, majd megcsókoltam. Rövid ideig úgy láttam csak én veszem ki a részem a legtöbbek számára közös elfoglaltságból, de visszacsókolt, hevesebben, mint vártam.
Elöntött a forróság és a gyomrom görcsbe rándult. Na ilyet sem éreztem már jó régóta!
Elkezdett húzni a lépcső felé és én nem ellenkeztem. Lerántotta rólam a fekete pólóm és mégtovább rángatott. Út közben belepuszilt a mellizmomba, én pedig a nyakába. Mire felértünk már rajta sem volt póló. Szorosan magamhoz öleltem és beszívtam édes illatát.
Bevezetett a szobájába, de nem gyönyörködhettem benne, hanem egyből az ágyára dőltöttem és ráfeküdtem, úgy csókoltam tovább. Lehúzta a farmerom, én is az övét és megcsillant bennem egy szikra. A szerelem szikrája! Majd' szétszaggattak az érzelmeim és két csók között kibukott belőlem az, amit már régóta ( 145 éve ) nem mondtam ki:
-Szeretlek! -Meglepődtem milyen könnyen megnyíltam. Ez voltam én! A romantikus és nem a gonosz! Nagy hatásal volt tám Zoey, ez meg is látszott rajtam. Megrémültem, hogy most már nem tűnök olyan kemény vámpírnak, hanem egy puhány Stefan leszek, de elhesegettem ezt. Most nem ezzel kell foglalkoznom.
Zoey meghatódva méregetett és újra magához húzott.

Wedding + TVD season premier!

Kedves olvasók!
Úgy látom már nem vagytok olyan aktívak, mint eddig, de engem ez nem érdekel. És, hogy miért? Mert magamnak írom/írtam eddig is a könyvem szóval ez nem változik most sem.
Aki mégis olvasgatja annak szól ez:
Ma nem lesz friss! Tegnap egész nap egy esküvőn voltam és onnan éjfélkor jöttünk el. Mire hazaértünk ( 2 óra múlva ) már nem ültem oda a géphez, emiatt fennmaradtak bizonyos teendőim, plusz még a házi feladat is. Ezért mindent ma kell elvégeznem, a fejezetre meg nem biztos, hogy lesz idő!
Másodszor, pedig a másik könyvemhez rég nem írtam 7. fejezetet, pedig nagyon akarom! De lusta vagyok :/ Ezért, ha mégis lenne egy órám, akkor azt fogom megírni!
Amúgy pénteken megnéztem a The Vampire Diaries 2. évadának az első epizódját és NAGYON NAGYSZERŰ LETT! Elképesztő visszatérése volt a TVD-nek :D Nagyon sajnáltam Damont benne! :( :( Szegényke ugyanazt átéli, mint amit én megírtam! Mintha előre láttam volna, hogy így érez és mintha valóban Ő lennék!Tényleg megtudom őt érteni mindenben! :O Ez nagyon hátborzongató...

13. fejezet - Újabb lelkizés. Hova vész a régi Damon?!

-Tessék! -nyújtottam oda a rózsát Zoey-nak, amint becsukta az ajtót mögöttem és a nappaliba vezetett. Bólintott és elvitte a konyhába. Leültem a fotelba és megvártam míg visszaér. Nem láttam az arcán sem bosszúságot, sem jókedvet. Unalmas képet vágott. Felvontam a szemöldököm. Tényleg lehet valami titka -morfondíroztam, mert elég sokszor vettem már észre, hogy valami fura rajta. Elhesegettem az üldözési mániám és belekezdtem:
-Azért jöttem, mert szerintem nem ismerjük egymást eléggé. El szeretnék rólam mondani mindent és cserébe csak azt kérem, hogy te is nyílj meg nekem.
-Rendben -válaszolta halkan. Folytattam:
-Már régebben tartottam neked egy kiselőadást magamról, de akkor még nem tudtad, hogy vámpír vagyok. Az mind igaz volt, de kihagytam belőle részleteket -Meghökkent. -Kezdjük a legelején! -ajánlottam és hátradőltem. -1864-ben ismertem meg Kathrine-t, az egyetlen szerelememet.
Vártam egy kicsit, hogy megeméssze. Ugyanolyan kifejezéstelenül nézett, mint előtte, de leesett neki valami és a szája elé rakta a kezét.
-Te... -csak ennyit tudott kinyögni. Dülledt szeme oda-vissza járt rajtam.
-145 éve vagyok vámpír. Kathrine változtatott át. -sokkoltam tovább.
-Uram atyám! -suttogta. Felsóhajtottam.
-Szóval Kathrine-t nagyon szerettem, annak ellenére is, hogy tudtam mi ő. Nem érdekelt, csak, hogy vele lehessek és csak az enyém legyen. Mindent megtettem volna érte. Így is történt, amikor kirobbant Mystic Falls-ban a polgárháború és az alapító családok üldözni kezdték a vámpírokat és bezárták őket egy templomba, majd azt felgyújtották. Kathrine-t is elvitték, de én alkut kötöttem a szolgálójával, aki boszorkány volt - Zoey kissé megrendült, de már nyugodtabb volt. -Így egy varázslattal megvédte a vámpírokat egy sírban a templom alatt. Tudtam, hogy Kathrine biztonságban van és 145 év múlva újra együtt lehetünk. Ugyanis Emily egy kristályt és az üstökös erejét használta, ami csak 145 évenként tűnik fel az égen. Beletörődtem -kis szünetet tartottam és felmértem a helyzetet a szobában. Zoey zaklatott volt, de nem rémült.
-Egy baj volt csak mindvégig. Hogy az öcsém, Stefan is szerette őt és Kathrine vele is játszadozott. Szóval csak az ő kis játékának a bábui voltunk csupán!
-Kis szemét! -mordult fel és a fejét csóválta. Elvigyorodtam.
-Mikor eljött az üstökös napja és megtaláltam a kristályt, Emily keresztbe tett. A szelleme beleszállt az egyik ma élő rokonába és elpusztította az ékszert!
Lehajtottam a fejem. Zoey együtt érzően megszólalt:
-Sajnálom!
Eszembe jutott, hogy most nem Kathrine a lényeg, hanem ő. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, amiért én Kathrine-t siratom. Megfontoltan újra elkezdtem regélni:
-Ám volt mégegy tervem. Kellett hozzá egy boszorkány, Emily varázskönyve és abból egy varázslat, ami kinyitja a sírt. Meg is szerveztem mindent, az összes kellék megvolt. Mikor bementem ismerős arcokat láttam. Minden régi, elkapott vámpír ott volt, de szerencsétlenek kiszáradtak a vérhiánytól, meghalni viszont nem haltak. Kathrine azonban...nem volt bent! -megtorpantam, de nem állhattam le. -Rettentő dühös voltam, meg tudtam volna ölni akárkit! Volt mégegy baj. Mi nem mehetünk be egy házba anélkül, hogy be ne hívnának. Ám a sírból kimenni nem lehetett, a varázslat nem engedte. De nem érdekelt. Csak az, hogy az, akit tiszta szívből szerettem nem volt ott, így én miért ne maradhatnék ott örökre? -elnyelt az emlékek tengere és minden akkor felgyülemlő érzelmem átjárt. Majd Elena képe villant be. -Elena és Stefan bejöttek, hogy menjünk, mert a boszorkányok megpróbálják levenni a zárat, így kijuthatunk. Ránéztem Elena-ra és láttam benne az aggódást. Így elindultam kifelé. -megrendültem. -Odakint megölelt és akkor...minden megváltozott. Tudatosult bennem, hogy Kathrine csak kihasznált és elnyomta minden emberi érzésémet, hogy egy gyilkos lehessek. Elérte a célját. -mélyen Zoey szemébe meredtem. -Elkövettem nagyon rossz dolgokat. Embereket öltem! Megittem őket! -erősen artikuláltam, hogy érzékeltessem a belső viszályomat. Komolyan érdekelte, amit mondok. -De mikor Elena-val közelebb kerültünk egymáshoz, mikor rámutatott arra, hogy bennünk van valami közös, valami megértés, rájöttem, hogy lehet az életemben egy-két személy, akiket nem tudnék bántani. Akiket meg kell védenem! Bármi áron, mint Kathrine-t! A többi ember ugyanúgy nem érdekelt, mert őket nem kedveltem úgy, mint Elena-t! -visszasüppedtem a fotelba. -Elena már Stefan barátnője volt én mégis próbálkoztam, mert kellett nekem, ő éltette bennem az embert! Miatta lettem normálisabb, emberibb! De be kellett látnom, hogy nem lehetek az övé. Szeretni nem szerettem, csak bele kapaszkodtam, rá fogtam, hogy van bennem még emberi érzés. Mikor eljöttem Mystic Falls-ból, azt úgy tettem, hogy vámpírként akarok tovább létezni. A múltam nem engedte. Feltörtek a régi sérelmek és be kellett látnom, hogy megtörtem, már átjár az emberség. -lassan mormogtam, ez életem egyik legrosszabb szakasza volt. A küzdelem a belsőmben. -Már nem lehetek olyan, mint voltam. Többé már nem! -rápillantottam és egy könnycsepp jelent meg a szemzugában.
-Örülök, hogy nem vagy olyan! -szipogta. Elmosolyodtam.
-Megláttalak téged, megkedveltelek és újra a feje tetejére állt a világ. Megint csatároztam saját magammal, hogy mi a helyes és mi nem. Arra jutottam, hogy te vagy az aki jobb embert faraghat belőlem. A Megváltóm lettél! A többit meg elmondtam még régen -felnevettem. Ő is. -Köszönöm! -hálálkodtam és eszembe jutott, hogy mi elméletileg összevesztünk nemrég.
 -Térjünk rá Elena vámpírrá válására -váltottam nyersebbre és feszültség keletkezett. -Azért akartam odarohanni, mert megsajnáltam és magamat okoltam. Nem, azért mert szeretem! És nem mentem el, csak...lerendeztem Sarah-t -az utolsó mondatnál próbáltam tapintatos lenni, mert mégiscsak az egyik barátnője volt. Harciasan válaszolt:
-Helyes -Leesett az állam. Mit mondott? Örül, hogy megöltem? -Bántani akart, megérdemelte -próbált szépíteni, de az arcom mindent elárult. Nem akartam a gyanús jelekkel foglalkozni, amik lehet, hogy nem is jelentenek semmit, ezért hozzátettem:
-Mindent elmondtam, most te jössz!
Felsóhajtott, pár percig csend honolt bent. Majd megszólalt:
-Örülök, hogy bevezettél a fejedbe és a szívedbe. Ezt méltányolom is, de sok információt kaptam, amiket fel kell dolgoznom, mint más épeszű emberek. Most nem tudok neked magamról mesélni. - szomorúan előrehajolt és megsimogatta a kézfejem. Jól esett tenyere melegsége. -Majd szólok, ha készen állok. Minden esetre megbocsátok!
-Oké -nyögtem és felálltam. Elengedett és kivezetett a lemenő nap fényébe.
-Viszlát! -köszönt el és becsapta az ajtót. Csalódottan, mégis büszkén indultam el. Csalódottan, mert Zoey-ra zúdítottam sok újdonságot és, mert még nem tudhatok meg róla mégtöbbet. Büszkén, mert megbocsátott és képes voltam őszintén megnyílni. Alig léptem le a lépcsőről, amikor a Zoey házához tartozó kuka mellé dobva megláttam egy faragott fadarabot...véresen.