Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet! :) Sajnos az epizódról szóló írásomat még nem tudom megírni, mert még sokkos állapotban vagyok... Aki látta, az megérti...
Jó olvasást! :)
( Damon szemszög )
-Damon? -nézett rám értetlenül Stefan, szeme köztem és Elena között cikázott. Alaric csendben figyelt minket. Stefan-t lestem egyfolytában és láttam rajta a dühöt. Azt a ' Megdöglesz-te-barom!' dühöt. Felvontam a szemöldököm. Elena kezdett ideges lenni. Mivel még mindig volt bennem egy kicsi pia, későn reagáltam és csak akkor vettem észre, hogy Stefan nekemugrott, mikor már a falhoz nyomott, alkarját a nyakamnak szorítva.
-Hogy van pofád idejönni? -köpködött a fejembe. Nálam is kezdtek elpattani a nyugalmat pumpázó erek, ezért ellöktem magamtól és felnéztem.
-Mivel itt lakom. -morogtam önelégülten. -Nem tilthatsz ki a házból, ami az enyém is.
-Semmi jogod hozzá -vitatkozott.
-Minek nekem hozzá engedély? -mosolyogtam. -Oda megyek, ahova akarok. Be és ki egyaránt.
Újra nekem akart támadni, de kitértem az útjából.
-De te ide nem teheted be a lábad! -parancsolgatott. Macska-egér játékot játszottunk. Stefan annyira be volt durranva, hogy ide-oda követett. Elena tátott szájjal és ijedten bámult ránk. Alaric békítőn próbált közeledni.
-Elég legyen! -kérte. -Inkább halasszuk ezt máskorra.
-Pontosan öcsi. Jegeld le a fejed! -tanácsoltam pimaszul. Ő megállt, de ölő tekintete továbbra is rám szegeződött. Odaállt Elena mellé.
-Miért engedted be? -kérdezte mogorván a lánytól. Az megvonta a vállát.
-Be volt rúgva és elesettnek tűnt. -válaszolt könnyedén. Felhorkantam. Ha ők azt tudnák...
-De átváltoztatott -ordibált. Elena már szóra nyitotta kicsi száját, de az én nagy pofám most dumálásra volt állítva, ezért közbeszóltam:
-Igazság szerint nem én voltam. Egy új vámpírka volt, akit nem öltem meg. Most jön az, hogy miért nem? Hát... -folytattam lassan, mert eszembe jutott Zoey. Valamit hazudnom kell! -Erősítéssel jött. Nem tudtam megölni mindet és... Hé, Stefan. Nem te mondtad, hogy gyilkos vagyok? Na akkor nem voltam az. Örülsz? Ja most nem... Na látod hallgatok rád, csak rosszkor. Milyen frusztráló, mi? -piszkálódtam, hogy magamba temessem érzelmeimet. Ez mindig is jól ment. Elena gyanakvón méregetett. Stefan megrázta a fejét mérgében.
-Mit kerestek ott vámpírok, ahol te? -kíváncsiskodott halkan Alaric. Felé fordultam.
-Ahol ő van, ott a baj -csapott vissza Stef, bár nem túl jól. Bólintottam.
-Lexi pasija követett -kezdtem bele. -, meg plusz négy vámpír. -beszéltem tovább a kamusztori felét. - Az ő teremtménye volt a szőke. Megtámadtak. A csaj elmenekült. Biztos tudott rólad, ezzel nekem akart ártani -emeltem a tekintetem szomorúan Elena-ra. Csepett sem volt már gúnyos a hangom, inkább megbánt. Szemében kíváncsiság tükröződött.
-Hát sikerült neki. -dühöngött még mindig az öcsém. Megforgattam a szemem. Alaric közénk állt, még mielőtt történt volna valami harc féleség újra.
-De végülis jó, hogy jöttél. Probléma van itt, a városban -beszélt hozzám. Elfordítottam a fejem. Megint a nagy balhék eltusolójának akarnak beszervezni? -A sírbeli vámpírok, kint vannak. És meg akarják ölni az alapító családokat. -tért egyből a lényegre. Egy percig emésztettem, aztán szívem szerint ejtettem volna a témát.
-Akkor hajrá nekik. -léptem el mellőle közömbösen.
-De azok az én családom is -kiáltott utánam Elena. Megtorpantam. Vissza tértem a beszélgetés körvonalába. -Meg ti ketten -mutatott rám és Stefanra. Kezdett érdekelni a dolog.
-Hogy-hogy kint vannak? -kapaszkodtam egy kis információba. Furának tűnt a dolog.
-Boonie-ék nem tudták visszarakni a varázslatot. Nem volt rá erejük -magyarázta Elena. Hümmögtem. Bennett-ek... Mit vár tőlük az ember?
-És most itt kószálnak a szemünk előtt és a képünkbe röhögnek, hogy: 'Jé! Kint vagyunk és majd megölünk!' , vagy mi? -kaptam fel a vizet. Alaric megcsóválta a fejét.
-Készülnek valamire. Nem most és nem mindenki. -adott több részletet Stefan. Elhúztam a szám.
-Pontosabban? -sürgettem.
-Pearl és a lánya maradni akarnak a városban. Békében -artikulált hevesen az öcsém és a kezével is hadonászott. Tipikus...
-Persze... -prüszköltem hitetlenül. Villámokat lövellet rám a szemével, de befejezte megkezdett mondandóját.
-A többiek, pedig...Bosszút akarnak állni. Az alapítókon, a tanácson és rajtunk, mert mi megúsztuk.
Töprengtem egy darabig.
-De mi szabadítottuk ki őket. -értetlenkedtem. -Én elég kedves lennék magamhoz.
-És a tanács is gyanakszik. Vagyis John. -szólt közbe Elena. -Meg akart ölni.
Kiéleződött a látásom és ideges lettem.
-Ki az a John? -kérdeztem ingerülten. Alaric végignézett rajtam és Elena-n.
-A nagybátyám -suttogott Elena. -Vagyis nem vérszerinti. -helyesbített.
Csak álltam bambám, mert nem fogtam fel tisztán.
-Az az alak a nagybátyád és meg akart ölni? -mondtam vissza. -Stefan -fordultam öcsém felé. -Miért nem megyünk és intézzük el ezt a dolgot a fickóval? Biztos hajlana a kompromisszum felé? -kezdtem szervezni John bácsi megölési akcióját.
-Nem ölheted meg! -tiltakozott Stefan.
-Mert? -néztem nagy értetlenséggel és önteltéggel.
-Na jó fiúk. Először is a várost védjük meg. Utána titeket. -alkudozott Alaric. Felhúztam az orrom. Mi közöm van nekem a városhoz? Aztán ránéztem Elena-ra. Tudatosult bennem, hogy nagyon is sok közöm van.
-Megtaláltátok Boonie-t? -váltott témát Elena. Stefan megrázta a fejét.
-Eltűnt. A apja azt mondta vidéki rokonokhoz költözött. Nem tudom, hogyan tudnánk visszahozni, hogy segítsen.
-És Jeremy jól van? -aggódott tovább.
-Anna-val van. Nem fogják bántani a többiek. -biztosította Alaric.
-Most mi van? -emeltem fel a hangom gúnyos őrültre. Végigszambázott a szemem mindenkin.
-Az van, hogy Jeremy tud a vámpírokról, mert elolvasta Elena naplóját, pluszba még Anna is az és elmondta neki. Azóta nem áll velük szóba, téged meg látni sem akar! -hadonászott kezével ide-oda Stefan.
-Höh! -csak ennyit adtam ki a számon. De most tűnt fel valami.
-Alaric te mióta vagy a mi csapatunkba? -fordultam az egyetlen ember felé a teremben. Hezitált, de válaszolt.
-Mióta felfedeztük, hogy van egy gyűrűm, ami megvéd a haláltól és mivel John-nak is ilyen van és ő pedig ismeri Isobel-t, a volt feleségem, aki történetesen Elena igazi anyja és akit átváltoztattál. -vázolta fel gyorsan és egyszerűen az egészet, nekem mégsem esett le teljesen.
-Mit csináltam én? -akadtam fent a mondat legvégén.
-Az igazi anyámat átváltoztattad. -suttogta Elena bosszúsan.
-Szar alak biztosan, hiszen eldobott. -flegmáskodtam, mert nem találok semmi logikát abban, hogy Elena haragszik. -Honnan veszitek, hogy én voltam? -faggatóztam. Elena elhúzta a száját.
-Láttam, hogy szívod a vérét, de mivel egy elmebeteg csávó úgy egy hónapja felkereste Elena-t és közölte, hogy Isobel nem akar tudni róla, gondoltam, hogy mégsem voltál gyilkos, hanem átváltoztattad. Jah és még meg sem köszöntem. -csipkelődött Rick. Jogos.
-És meg akar minket ölni John-nal együtt. -taglózott le kissé Elena.
-Hogyan? -csóváltam a fejem. Még most sem hittem el, hogy az az ember, vagyis élősködő, Elena nagybátyjának mondja magát. -Ki ez a nő?
-Egy nagy erős vámpír lett miattad. Nem emlékszel rá? Cseppet sem? -jött felém Alaric fenyegetőn. Ne akarja, hogy használatba lépjen a gyűrűje!
-Hogy néz ki? Egy képet csak tudsz mutatni! -támadtam vissza harcias nézésemmel. Kelletlenül elővett a pénztárcájából egy fotót. Széthajtotta és a képembe tolta. Egy fekete hajú, fehér bőrű mosolygós 30 év körüli nő nézett vissza rám. Egyből beugrott.
-Tudom ki ő. -állapítottam meg csendesen. -Könyörgött, hogy átváltoztassam. Azt mondta unalmas az élete és, hogy saját kutatásává akar válni... -suttogtam. Emlékszem a napra mikor megkért, de nem szívesen gondoltam rá. Azt hittem Kathrine küldte hozzám, csakis ezért tettem meg. Alaric elképedt arcát látva megbántam kissé. A felesége volt, biztosan szerette, de a nő mást akart. Újat. Jobbat. Szar helyzet...
-A lényeg, hogy vadásznak ránk. És a városra. Rendet kell tenni! -adta meg a parancsot Stefan. -Holnap elmegyünk Pearl-ékhez és kérjük, hogy beszéljenek a többi vámpírral. Ha nem sikerül, megtámadjuk őket. Utána le kell szereli John-t és Isobel-t. Bár nem tudjuk, hol van a nő.
Csak kapkodtam a fejem.
-Mi lett veled, Stef? Átcsaptál gyilkos fővezérré vagy mi? Csapatod is van? -piszkáltam Stefan-t, mert elég fura ez az új felállás. Elena szúrós szemei rám villantak, de Stefan higgadt maradt.
-Most akkor segítessz, vagy nem? -szegezte nekem a kérdést. Vigyorogtam tettetve.
-Ha már itt vagyok! -Próbáltam leplezni, hogy valóban örülök annak, hogy vannak itt kisebb - nagyobb ügyek, amik lefoglalnak és addig sem rágódok Zoey-n, vagy Zandra-n, tudja a bánat mi az igazi neve.
-Oké -bólintott, de gyanakvón végigmért. Elena halványan rámmosolygott. Alaric felvonta a szemöldökét.
-Öö, Stefan. -fordult öcsémhez tétován. -Szereznünk kellene mégtöbb karót, ha netán támadnunk kell és fel kell szerelkeznünk mindennel, nem gondolod?
-De, de. Igaz. -értett egyet. -Te maradj itt! -mutatott rám. -Szedd össze magad.
-Eléggé össze vagyok. -morgolódtam. Elémlépett, miközben Alaric indult kifelé.
-Tudom, hogy van valami bajod. Vívd meg ezt magadban és ha kész vagy, utána teljes jogú tagnak veszlek. Ha akarod és kiérdemled. -alkudozott. Elhúzódtam.
-Nem tudom miről beszélsz, de legyen. -hárítottam. -Főnök! -biggyesztettem oda gúnyosan. Megrázta a fejét nevetve.
-Azért jó, hogy újra itt vagy -váltott át barátira.
-Ha most jön az, hogy a nyakamba borulsz és közlöd mennyire hiányoztam, akkor én léptem! -fordultam sarkon. Ő csak nevetett és kiment, de előtte Elena-hoz ment.
-Nem baj, ha itt hagylak vele? -kérdezte aggódva.
-Nem. Elleszek -biztosította. Stefan megcsókolta, majd távozott. Sóhajtottam és elindultam fel a lépcsőn.
-Várj! -szólt utánam Elena. Ránéztem. -Akarsz beszélgetni?
Furcsának tartottam az egészet és felvontam a szemöldököm.
-Hát... -kezdtem el, de mellettem termett.
-Mond el miért vagy itt! -kérte és mélyen a szemembe nézett. Nem tudtam válaszolni, hagytam, hogy felhúzzon a szobámba.
( Zoey szemszög )
Riadtan álltam a sarokban, amikor berúgták az ajtót. Ész nélkül nekivágtam egy karót és hallottam, hogy elkapta.
-Nyugi. -nevetett. Kathrine állt előttem. Barna haja hullámos, szeme szintén barna, kis száján kaján vigyor. Szép arcát eltöltötte a gúny. Fekete miniruha volt rajta és magassarkú. Kezében a karómmal.
-Mit akarsz tőlem? -kiabáltam mérgesen és kivettem a zsebemből a sókristályt, de nem használtam. Még.
-Szívességet. Jobban mondva egyességet. -jött közelebb komolyabb arccal. Felpattintottam a hátam mögött az öngyújtót.
-Ez mi volt? -kérdezte kételkedőn. Megégettem a sókristályt és néztem, ahogy száll a füst, ő pedig belélegzi. Hevesen köhögött, de félrelökött, így kiesett a kezemből minden. Felálltam és nekiszorítottam a falnak, alkaromat a nyakának szorítva.
-Én nem teszek meg neked semmit! -vicsorogtam. Gyilkos nézését rám vetette. Egy hirtelen mozdulattal nyakon kapott és most én voltam a falnál.
-Pedig fogsz. Neked is jó lesz és nekem is. -biztosított. Agyamban átvettem minden megölési trükköt. -Neked Damon kell, nekem Stefan, nem igaz? -kérdezte sokat sejtőn.
Kitágultak az orrlyukaim és elhúztam a szám.
-Mit akarsz tőlem? -ismételtem meg magamat. Elmosolyodott.
-Az erőddel és tapasztalatoddal mindenkit ki tudunk csinálni, akik valaha is bántották Damon-t. -avatott be.
-És ez neked miért jó? -faggatóztam, mert nem értettem a logikáját és elég morbidnak tartottam az egészet.
-Mert Elena is fel van írva a listára! -nevetett. -Ha végzünk mindenkivel ő lesz a célpont. Megfenyegetjük a fiúkat, hogy megöljük, ha nem lesznek velünk. Érted, már? -hajolt egyre közelebb, majd elengedett. Köhögés közben emésztettem a dolgot. Ha nem megyek bele megöl, de abban igaza van, hogy mindenkinek pusztulnia kell, aki bántotta őt. A végkifejlet, pedig...bíztató. De lennék én ennyire önző és ennyire gonosz, csak azért, hogy megszerezzem őt?
-Benne vagyok! -vigyorodtam el. Hát persze, hogy képes lennék rá. Visszavigyorgott és bólogatott örömében.
-Üdv csapattárs! -nyújtotta a kezét. Megráztam.
