Közlemény

Sziasztok!

Fontos bejelentenivalóm van: úgy vettem észre magamon, eddig jól bírom, hogy 3 naponta van friss és időm/kedvem is van hozzá. Azonban ma este valószínűleg nem otthon leszek ( Stella-nál xD :D ) és mivel tegnap képtelen voltam írni ( nem tudom mi történt O.o ), ezért holnap hozom a frisst, ha újra a régi leszek. Addig is kitartás, bár úgy veszem észre a minimum 2 kettő komi még mindig érvényben van... Kérlek, ha olvastok, akkor véleményt is mondjatok róla... A chat-be is jó nekem, csak legyen már valami visszajelzés több embertől is. Azt tudom, hogy Eszter Judit-nak és Stella-nak tetszik, ők el is mondják mit gondolnak róla és ezt nagyon köszönöm. Ha mások is vannak itt, ők is bírnának egy mondatot írni.
Köszönöm.
Sziasztok

Amy Bleak

10. fejezet - Mennyország

Ajánlott dal: 30 Seconds to Mars - The Story

( Damon szemszög )

 Egy másodperc volt. Egy másodperc volt, hogy Dana szólt, hogy vigyázzak. Egy másodperc volt, hogy megpillantottam a facsoportot előttünk pár centire. Egy másodperc volt, hogy megfogtam a kormányt, de kezem nem engedelmeskedett, így képtelen voltam félre rántani. Egy másodperc volt, hogy az alacsonyan fekvő, lelógó vastag ágak áttörték a szélvédőt. Egy másodperc volt, hogy egy nagyobb és sok kisebb a testembe állt és egy másodperc volt, hogy elájultam a fájdalomtól.
 Egy furcsa helyre kerültem. Kinyitottam fáradt szemeimet. Az elém táruló világ fehér volt és békés. Minden annyira...tiszta volt. Körülnéztem és csak fehér, uszályos ruhában sétáló embereket láttam, akik beszéd nélkül haladtak egymás mellett. Nem néztek ki különlegesen, csak természetellenes fehér bőrük és zöld szemük volt. Nem csak férfiak, hanem nők is mentek egyenletesen, akiknek a hajára csuklya borult. Mind haja fekete volt; a férfiaké tarkóig érő. Úgy sejtettem, hogy nagyon bele vannak merülve valamibe, ezért nem figyelnek se egymásra, se rám. De mibe? Semmi nem volt náluk.
 Újra megvizsgáltam a teret. Kis asztalkák voltak elhelyezve mindenhol és mindegyiken egy-egy tál hevert. Odamentem a hozzám legközelebb lévőhöz és tanulmányoztam az üveg tálkát. Egy rózsafej volt benne. Kivettem a virágot. Amint megfogtam elszáradt és összemorzsolódott ujjaim közt. A por lehullott a földre. Értetlenül bámultam utána.
 Közben észrevettem, hogy rajtam is olyan ruha van és elkapott a hányinger. Hol a francba vagyok?
 Kétségbeesve pillantottam fel és kutattam érdeklődő tekintetek után, de senki nem foglalkozott velem. Végigvonultam az emberek között, de még csak rám se hederítettek. Tapsoltam is az arcuk előtt, de ugyanolyan kifejezéstelenül meredtek előre. Mérges lettem.
 Már fel akartam adni és szétverni ezt a szobát, vagy akármit, amikor meghallottam valamit. Egy vidám, kacér kacajt.
- Damon... -suttogott ugyanaz a hang és megfagyott az ereimben a vér. Ledermedtem. Azt hittem már soha nem találkozok vele... Itt lenne? Ő is ebbe a lehetetlenül idegesítő fantáziavilágba csöppent velem együtt?
- Elena? -kérdeztem körmömet belefúrva a tenyerembe. Hiretelen izgatottság kapott el. Mindenhol őt kerestem, végigrohantam termen, de sehol sem volt. Biztosan csak képzelődtem... Mostanában eléggé labilis vagyok és soha sem tudom, milyen furcsaság vár rám éppen.
 Csalódottan indultam el, hogy feltérképezzen a terepet. Csak egyetlen folyosót találtam, ahol semmi sem volt. Zsákutca. Mégis közelebb léptem, mert egy villanás látszódott a falon. Abból a villanásból, aztán elém tárult egy nyitott ajtó. A belsejében sötétség uralkodott. Jobb kiút híján beléptem.
 Zuhanni kezdtem, amint betettem a lábam. Csak estem egyre lejjebb és a ruhám lobogott. Elakadt a lélegzetem, el sem tudtam képzelni mi vár rám a mélyben. Hunyorítottam a feketeségben, de megkönnyebbültem, mert újra egy fehér pontot pillantottam meg, ami tágult. Elért hozzám és én megálltam a levegőben. Lebegtem. Egyre bizarrabb lett minden.
 Egy piros szalag szállt előttem és bizonytalanul megragadtam. Az meghosszabbodott és egy láb, melyre fel volt kötve; egy fehér ruha; egy váll; fehér karok és kezek; vékony nyak; hosszú fekete haj és egy csodálatosan szép arc jelent meg. Felismertem, bár a szeme zöld volt és arca fehér.
- Elena! -mondtam határozottan. Ő csak mosolygott és angyalian kezdett el énekelni. Érthetetlen szavakat ejtett ki csöpp ajkai közt, de megbabonázott. Közelebb repült és megfogta a kezem. Bámulatosan szépen énekelt és a fülemhez hajolt. Teljesen ámulatba ejtett, elvette az eszem. Lenyugodtam; vele voltam; nekem dalolt. Békésen ringtunk; édes szavak vettek körül. Mint az angyalok dala. A Mennyországban volnék?

( Dana szemszög )

 Lassan tudtam csak kinyitni szemeimet, nagy kínok között. Halványan láttam, hogy előre vagyok bukva és csak a biztonsági öv tart. Karjaim lelógtak, de felemeltem és a műszerfalra tettem őket. Az első, amit úgy igazából érzékeltem, hogy egy jókora ág a hasamba fúródik. Amint ezt észrevettem, a vele járó rettenetes fájdalom is követte. Bár vámpír vagyok, de a fa dolgok szenvedést okoztak.
 A ruhám átvérzett és féltem nem marad több vér a testemben. Kezemmel óvatosan megfogtam a fát, de valószínűleg az ülést is átdöfte, így nem tudtam kirántani. Amúgy is hiába való lenne, hiszen kiment belőlem az erő. Csak egy rongybaba voltam, akit megkínoztak.
 A fejem a törött szélvédő szilánkjai közt nyugodott, innen kémleltem a kocsi belsejét. A homlokom sajgott és vércseppek hullottak róla a lábamra. Nem tud begyógyulni egyetlen sebem sem, annyira komoly volt az ütközés. Próbáltam felemelkedni onnan és ellöktem magam. Minden megmaradt energiámat a karjaimba préseltem. Sikerült, de nem esett jól. Lassan visszakerült a hátam a bőrülésre.
 Fellélegeztem és folyamatosan nyöszörögtem. Rengeteg sérülést szereztem és kétségem volt afelől, hogy valaha is kijutok innen. Látszólag a kezeim és a lábaim nem roncsolódtak; ezt jó hírnek tartottam. Rájuk számíthattam.
 Hirtelen bevillant valami az agyamba. Nem vagyok egyedül. Ijedten fordítottam el a fejem balra és megláttam Damon-t...  Egyszerűen képtelen voltam felfogni; a szememnek nem hittem... -Úristen... -suttogtam volna sírva, ha lett volna hangom. Még rosszabb állapotban volt, mint én.
 Ő nem esett neki az üvegnek, mert a kisebb-nagyobb ágak hozzászögezték az üléshez. A legnagyobbik a szíve alá szúrt, de nem a szívébe, mert szerencsére nem halt meg. Megkönnyebbültem, de újra végigmértem és elismertem: a helyzet így sem rózsás. Sok kis ág volt a testében, ezek az ülésen is keresztülmentek. Egy nagyobb üvegdarab felvághatta az arcát, mert abból csorgott a vér. Egy a combjában is volt. A karja lehullott maga mellé és vágásokkal volt tele. A nyaka körül is voltak kis gallyak, mintha azok szorították volna le a fejét. Úgy nézett ki, mint egy áldozat..., akit kegyetlenül meggyilkoltak. Rémisztő, ahogy ott ül és nem moccan, szeme le van csukva... A szája sarkában csöpögött a vér, de ajkai zárva maradtak... Szörnyű...Rettenetes...
 El kellett néznem jobbra, mert nem tudtam elviselni, hogy így látom őt. Ilyen kiszolgáltatottnak. Könnyek gyűltek a szemembe és csípték azt. Fájt mindenem, de a lelkem mégjobban... Mi lesz, ha...meghal? Nem vagyok felkészülve arra, hogy újra elveszítsem; nem bírnám ki. Annyira örültem végre, hogy újra tud szeretni és nem dob el. Hagyta, hogy segítsek neki, de úgy tűnik nem értem vele semmit. Nem sikerült; elbuktam. Nem tudtam rá vigyázni...egy külső erő eltakarított minket. Lehet, hogy jobb lenne, ha én mennék el hamarabb... Rengeteg bajt okoztam már eddig is. Itt az idő a továbblépésre.
 Egyszer mindenképpen bekövetkezik a vég számomra. Ha nem Klaus által, akkor most. Még soha nem filóztam ezen...az elmúláson. Mindig is azt beszéltem be magamnak -főleg vámpírként-, hogy én örökké élek és semmi sem állhat az utamba. Erre fel, itt van ez a hülye fa, ami talán megöl ma. Elvesztettem azt a kicsi hitet is, amim volt és beletörődtem: nincs tovább. Nekem itt a sztori befejező része és nincs újabb fejezet. Ha nem gondolok rá, akkor könnyebb megadni magam. Nem lesz semmi baj.
 Haldokoltam és nem volt remény.
 Fáradtan bámultam ki az ablakon a felkelő nap lány fényébe. Mikor balesetet szenvedtünk este volt. Most már reggel van. Az utolsó reggelünk együtt...
 Annyi minden van, ami hiányozni fog. A nap; a hold; a fények; az erdő; a természet csodái; a temető; az állatok; a növények; az illatok és az érzések, amiket próbáltam elnyomni, de rájöttem: semmi értelme. Nem vagy ember, ha nem érzel, de vámpír sem, ha nem ismered be, hogy te is olyan vagy, mint a halandók! De ezek mellett kiemelkedik kettő dolog: a szerelem és Damon.
 A szerelmet csak egyszer tapasztaltam, de az is viszonzatlan volt, mégis az egyik leggyönyörűbb dolognak tartom. Ez az ami egyszerre felemel és szenvedésre ítél. Be kell vállalni a rosszat, hogy megkapd a jót.
 Damon... Erre nincs több szavam, mint amiket eddig ejtettem gondolatban.
 Felsóhajtottam és lecsukódott a szemhéjam. A fájdalom terjedt és én egyre csak gyengültem. Feladtam.
  Hirtelen, amikor már azt hittem semmi sem történik, egy éles fehér fény lepte be a teret. Felpattant a szemem, de csak a világosság fogadott, ami vakítóan sütött. A Mennyországban volnék?
 Csillapodott minden; múlt a fényesség és egy fehér ruhás alak állt a fa mellett. Levette csuklyáját és fekete hajú, zöld szemű férfi meredt rám vesébe látó tekintettel. Egy angyal volna?
- Vége... -suttogtam erőtlenül és mosolyogva dőltem a fejtámlára. A leples idegen közelebb lépett az ajtóm mellé és kinyitotta. Biztosan majd elvisz... -gondoltam.
- Még koránt sincs vége! -mondta érces hangon és tenyerét a homlokomra tette. Eltűnt minden fájdalmam.

A fejezet alatt szóló zenének a szövege:

30 Seconds to Mars - The Story

I've been thinking of everything

I used to want to be

I've been thinking of everything

Of me, of you and me

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

I'm in the middle of nothing

And it's where I want to be

I'm at the bottom of everything

And I finally start to leave

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

(I've created...)

And I swear to god

I'll find myself

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

In the end [x4]

This is the story of my life

These are the lies I have created

This is the story of my life

These are the lies I have created

(I've created)

This is the story of my life

(whispers)

These are the lies I have created....

9. fejezet - Rémálmok

Ahogy ígértem! :)

Ajánlott dal: Avril Lavigne - Remember When

 A tekintetem az útra meredt és szememmel követtem a folyamatosan elhagyott fehér csíkokat az aszfalt közepén. Mind a kocsi alá merült, de újabbak jöttek a helyükre, amik újra lebuktak. Néhány görbe volt -főleg, amelyik a kanyarra volt festve-, vagy hiányosak, mert elkoptak. De mindegyik előre vezetett minket, a cél felé.
 Lopva pillantottam Damon erős kezére, amivel a kormányt markolta. Az erek kiduzzadtak rajta, mely elárulta nekem: valami rossz dolgon töri a fejét. Nem vette észre, hogy lesem, csak az üvegen nézett ki koncentrálva. Az arca beesett és kirajzolódtak a csontjai. Pupillája kitágult és véres volt körülötte. A száján vette a levegőt, de ez inkább kapkodás volt, hogy minél több oxigént le tudjon nyelni, mégsem erre volt szüksége. Másra fájt a foga.
- Mikor ittál utoljára? -kérdeztem határozottan. Már egy napja autókáztunk New York felé, Brooklyn-ba, hogy elcsípjük Zoey-t és kicsikarjunk belőle pár infót és persze segítséget. Damon belement, mert mást nem tehetünk. Elena Klaus-nál van és nem is akarják ideadni -csak, ha mi megyünk helyette. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Zoey az egyik lehetőségünk, ha élni akarunk.
 Most viszont azt érzem Damon önmarcangolásba kezdett. Valószínűleg magát okolja, hogy nem tudta megvédeni a szerelmét.
 Megvonta a vállát és nyelt egyet.
- Mielőtt elindultunk. -vetette oda könnyedén. Én nem hagytam magam.
- Azt gondolod átverhetsz, de tévedsz! Látszik rajtad, hogy több napja nem iszol és az állapotod romlik. -korholtam le mérgesen.
- Mit tudsz te rólam... -horkantotta. Elakadt a lélegzetem.
- Ne kezdd! Már megbeszéltük, hogy csak az indulataidat akarod valahogyan kiadni magadból. Ezt vagy a saját szervezeteden, vagy rajtam vered le. Elég legyen ebből! -támadtam szóban. Egy pillanatra elgondolkodott, majd válaszolt.
- De, ha egyszer elvitték... -szűrte a fogai közt. Nagyon megviselte ez az egész és én megértettem. Jobban, mint hinné...
 Visszaemlékeztem a tegnapi estére, amikor kimentem Elijah sírjához. Megtörtem és felszínre jöttek a sérelmek -de az emlékek még lappangnak, mint egy gyilkos kór. Az is, hisz képes lenne megölni, de én elnyomom. Nem tudnám újra visszanézni mit tett az a zsarnok vadállat... Szerettem őt és az én hibámból ment el. Magamat okolom még ma is, de nem lenne értelme egész nap sajnálkoznom. Ennél azért keményebb fából faragtak. Elvileg Damon-t is, hisz ő a másik gonosz iker. Így nem jutnak vele semmire. Bár megnövelték a dühét, mégis elesett.
- Damon. Azzal nem segítünk neki, ha felkészületlenül letámadjuk Klaus-t. Muszáj előkeríteni Zoey-t. -magyaráztam higgadttan, hogy lenyugodhasson.
- Mire jó ő? -ellenkezett.
- Ő egy vámpírvadász. El sem hinnéd mire nem képes. -mondtam és hátradőltem a székben. Kibámutam a fák felé és csak hallgattam Damon szuszogását. Majd elnyomott az álom.

 Békésen ugrándoztam egy mezőn fehér balerinacipőmben. Hosszú ujjaimmal a magasba nyúló fűszálakat és virágokat cirógattam. Nevetésem zengett a szélben, ami fekete hajamba kapott és pár tincset felemelt. Visszarendezgettem őket és újrakezdtem az utam. Olyan voltam, mint egy kislány, aki ugróiskolázik.
 Lelkem tiszta volt és szabad. Éreztem, amint átömlik rajtam minden fájdalom és keserűség, de nem kapaszkodnak meg, így nem is okoztak semmilyen gondot. Csak léteztem a világ közepén, boldogan, terhektől mentes vállakkal. Semmilyen rossz dolog nem befolyásolt, vagy állt az utamba. Felszabadultam és élveztem. Tényleg egy gondtalan gyerekre hasonlítottam.
 Ember voltam. Egy emberi lény, akinek semmi dolga; nincs panasza az életére, mert az kegyes hozzá. A Nap süti a kezét és nem égeti meg.
 Megkönnyebbülve álltam meg és fülig érő mosolyom nem hervadt. Kacagva fordultam meg; fehér, földet suroló ruhám meglebbent. Szememet megbabonázta a zöld, a kék és a narancssárga. A zöld az élet talaja növényekkel; a kék a határtalan ég és a narancssárga a benne élő virágok és kisebb csodák. Minden annyira gyönyörű volt.
 Hirtelen megpillantottam egy fehér pacát messze tőlem. Hunyorogtam és tisztán kivehető volt, hogy egy férfi állt ott. Nem riadtam meg, de bizonytalanul vártam. Lába meglendült és közelebb merészkedett. Kezei a nadrágja zsebébe voltak dugva; öltönyt viselt. Olyan volt, mint egy angyal. Egy hófehér angyal.
 Aztán felismertem. Barna haja rendezetten le volt vágva, nem hosszúra hagyott, mint régen. Szintén barna szeme az enyémet kereste. Ajkai kacér mosolyra húzódtak.
 Tenyeremet a szám elé raktam, nehogy örömömben kiálltsak. Ő megelőzött ebben.
- Dana drága! -suttogta mézédes hangon és már csak két méter volt köztünk. Nem bírtam tovább, önfeledten hozzá suhantam és a karjai közé vetettem magam. Végigsimított a hajamon és beszippantotta az illatát. Szája a fejem búbján volt.
- Elijah! -leheltem erőtlenül. Mégjobban hozzá simultam és felnéztem. Gyengéd pillantása elolvasztott. Valamiért szomorúnak tűnt.
- Mi a baj? -aggódtam és kezemet az arcára helyeztem. Jéghideg volt. Tehét ő...vámpír.
- Tényleg szeretsz? -kérdezte óvatosan. Elképedtem. Akkor ő tényleg egy angyal, mert csak egyszer mondtam neki, hogy szeretem...a sírjánál. Lejött hozzám a Földre, hogy ezt megbeszéljük?
 Elkapott a sírás, de visszatartottam.
- Igen. Szeretlek! -válaszoltam hangosan a szemébe. Mintha az alig érezhető feszültség kiszállt volna belőle. Tenyerét a nyakamra tette.
- Képes lennél meghalni értem? -kíváncsiskodott. Mire akar ezzel kilyukadni? Bólintottam.
 Ujjaival ellökte a tincseimet a nyakamról és megtapogatta. Most már rémülten figyeltem.
 Mosolyogva rám nézett.
- Akkor emlékezz! -utasított és fogait belevájta a bőrömbe. Először nem tűnt fel semmi változás, de később a rét egy haldokló tisztás lett. Eltűntek az élénk színek; feketévé változott minden. A növények elpusztultak; a fű gazzá rohadt. Furcsa szag keringett a levegőben. A Nap lement és feljött a Hold.
 Szemem kidülledt és mintha kifeszítette volna valami. Még mindig szívta a vérem és ezzel lepergett előttem az életem. Forogni kezdett velem a világ és láttam az első esténket Elijah-al, amikor megtalált az erdőben. A fájdalom belém nyilalt. Még kislány voltam.
 Ez a kép elsuhant és egy másik vette át a helyét. Klaus fenyegetése, amikor bevallotta  minek kellek neki. Elijah meg akart védeni, de elhajtotta. Vágyakoztam utána már akkor is. Vonzott férfias tartása; helyes arca; keménysége és a törődése, mellyel megóvott.
 Előjöttek a közös edzések és a vonzódás mindkét fél felől. Soha nem volt köztünk semmi komoly; se egy ölelés vagy egy csók. Csak álom maradt örökké. Egy kínző fajta!
 Hirtelen a filmnek vége szakadt és akaratom ellenére becsukódott a szemem, majd hátra vágódtam. A mélybe zuhantam egyedül, Elijah szorító karjai eltűntek. Nem láttam semmit. Kapálóztam és próbáltam sikoltani, de egy hang sem jött ki a torkomon.
 Nagy puffanással értem földet, de nem fájt a hátam, mintha egy pihe-puha talajra érkeztem volna. Felpattant a szemhéjam, de olyan érzésem volt, hogy még mindig csukva van. Idegesen néztem körbe. Furcsa helyen voltam; a falak koromfeketék, ugyanolyan a padló és a plafon. Lenéztem a testemre. Magamat ki tudtam venni a nagy semmi közepén, hiszen fehér ruhám csillogott. Kezemet felemeltem és megkönnyebbülve nyugtáztam: látok! Feltápászkodtam és beszélni próbáltam. Kiszáradt a szám, csak krákogtam.
 Megpillantottam egy alakot a távolban. Egy fehér foltot, mint a réten. Futásnak eredtem, hátha ő tudja, hol vagyok és ki is visz. Félúton megtorpantam, mert Elijah volt az, az öltönyében. Nem bíztam benne többé, azok után, hogy felbolygatta a múltat. Miatta kerültem le ide.
 A szeme mégis könyörgött. Szája egy 'Segítség!' szócskát formált. Nem tudtam, hogy döntsek. Olyan kiszolgáltatottnak tűnt és volt egy olyan megérzésem, hogy ez egy újabb már megtörtént dolog. Őrlődtem még egy kicsit, de elindultam; győztek az érzelmeim. De minden hiába volt, elkéstem.
 Egy nagy fehér kéz csapott le rá és leszelte a fejét a nyakáról. A vére szétfröccsent és belepte a teret. Megdermedtem és ijedten kaptam a számhoz. Könnyek csordultak ki a szemzugomból. Mint egy lassított felvétel, feje lehullott a padlóra és ugyanaz a kifejezés ült rajta, mint ami felé vezetett. Összeszorítottam a fogamat és beleborultam a feketeségbe. Bömböltem, mint egy kisgyerek; szívemet mardosta a kín, a szenvedés. Nem néztem többet felé, de meghallottam egy aljas nevetést. Klaus nevetését.
- Késő cicám! Miért nem előbb gondolkodtál? -gúnyolódott. Lángok csapdostak körülöttem és a pokol hangjai dörögtek. Megégették az elmém és csak egy képet véstek bele: Elijah levágott fejét.
- NEEEEEE!!! -ordítottam teljes erőmből, fájdalmak között.

 Rángatóztam és őrült módjára sikítottam. Nem jöttem rá, hogy már ébren vagyok. Egy kéz ért a vállamhoz, megrázott és kétségbeesett kiáltozást hallottam.
- Dana! Dana! -szólt Damon ijedten és ezzel felkeltett képzelgésemből. Fellélegeztem, mint aki feljön a víz felszínére lemerülés és fulladozás után. Újra láttam a normális alakokat; a fákat; az utat és Damon rémült arcát. Összezsugorodva ültem a kocsi ülésén, fel volt húzva a lábam. Elrendeztem magam. Csapzott hajamat hátrasimítottam és kifújtam a levegőt tüdőmből. - Nyugalom! -mondtam a fejemben. - Ne járasd le magad! Önkontroll! -Megfogtam a homlokom, ami melegebb volt, mint általában. Egy kis fájdalom a szívembe záródott; az álom emlékével együtt.
 Damon nem vette le rólam a tekintetét.
- Úristen! -nyögtem erőtlenül, hogy megnyugtassam és magyarázatot adjak viselkedésemre. -Rettenetes rémálmom volt... Visszajöttek a régi sérelmek és... -regéltem egyenesen Damon szemébe, aki látszólag nem figyelte merre is megyünk. Én egy pillanatra kinéztem az ablakon, bele az éjszakai sötétségbe és egy alacsony facsoportot láttam meg vészesen közel a kocsink orrához. Kiegyenesedtem és újra felordítottam. - Damon vigyázz!
 Bátyám gyorsan visszafordult, keze erőteljesen megmarkolta a kormányt, de már beleütköztünk a kérges élőlényekbe. A lent elhelyezkedő ágak áttörték az autó szélvédőjét; nagy zajt csaptak; repültek a szilánkok. Egy a vaskos ág a hasamba fúródott. Előrebuktam és bevertem a fejem. Elhomályosult a tér.

8. fejezet - Elveszve

Sziasztok!

Mostantól, ha minden jól alakul háromnaponként hozom majd az új fejezetet. :) Ha nektek megfelel. :D

Ajánlott dal: Leona Lewis - Run

Ahogy csak bámultam azt a csúnya, kis cafat lapot és az undorító kézírással ráfirkált szöveget, ideges lettem. Legszívesebben leromboltam volna ezt a házat mérgemben, de ehelyett csak öklömmel betörtem az ablakot és a szélbe álltam, hogy kitisztuljon az agyam. Egy ideig élveztem a süvítést, de megint elkapott a düh. Összegyűrtem, azt amit a kezemben szorítottam és kidobtam az üvegszilánkok között a fűre.
 Gyorsan vettem a levegőt, kontrollálnom kellett önmagam, mert tudtam valami iszonyatos hülyeséget csinálnék. Beletúrtam a hajamba és az ablakpárkányra tenyereltem. Az ott maradt üvegdarabok felsértették a bőröm, valamelyik átdöfte. Nem érdekelt az általuk generált kín, mert a fizikai fájdalom ilyenkor nem érzékelhető. A lelkemben volt a probléma, azt szakították fel és ez sokkal több szenvedést okoz.
 Végül már a lábam sem bírta és összerogytam. Nekidőltem a falnak és bevertem a fejem. Miért? -visszhangzott az elmémben. Őt szeretem a legjobban és pont Őt kell elrabolniuk. Ezzel nem fenyegetnek, hanem tönkretesznek. Lehet, hogy mérges vagyok és meg tudnék ölni bárkit, de közben bennem valami elromlott.
 Rájöttem, csak egy rongy vagyok, akit ide-oda rángathatnak kedvük szerint a vámpírok és nem hagynak békén. Képtelen vagyok erős és határozott lenni, ha keresztbe tesznek nekem minden lépésemkor. Ez nem megerősít, hanem elvesz belőlem egy darabot. Kitépik a szerveimet... Nincs meg a szívem... Elvitték azt, akiért dobogott!

 Összeszorítottam a fogam, amint meghallottam, hogy valaki szalad felfelé a lépcsőn. Dana rontott be a szobába és elképedve nézett le rám. Szemem elárulhatta, hogy megöl az ideg és egyben kétségbeesett is vagyok. Tehetetlennek éreztem magam ebben a percben.
- Alaric jól van... -nyögte erőtlenül Dana. - Mi történt itt? -kérdezte végül, mert nem tudott nem figyelni a jelekre.
 Én csak bámultam, körmeimet belevájtam a kezeimbe. Nem jött ki hang a torkomon.
- Damon! -próbálkozott és közelebb lépett. Én elvesztettem az uralmat testem felett és rászisszentem, mint ahogy a fajtám szokta. Ez nem állította meg és tovább jött. Újra felmordultam, de most már talpra ugrottam és védekező pózt vettem fel. Erre lefagyott. Értetlenül kémlelt.
- Damon! Így nem tudok segíteni! -emelte fel a hangját. Vámpír lettem és hirtelen a falhoz nyomtam, amibe beleremegett a szoba.
- Nem kell a segítséged! Eleget ártottál már! -dühöngtem és tátott szájjal figyelt. - Te csalogattad ide Őt! Miattad ragadták el! Mert te kellessz nekik! -morogtam.
- Meg te! -védekezett és ellökött. Elvettem a karom a nyakáról, mert meghökkentett erőssége. - Ne merj rámkenni minden hülyeséget csak, mert most elpattant egy ér az agyadban! -förmedt rám. - Nyugodj le! Utána megbeszéljük! -vette magát halkabbra. Felhúztam a szemöldököm.
- Utána? Most! Mert nincs időnk! -őrjöngtem. - Ha nem vetted volna észre az a tetű Klaus eljött és magával vitte Elena-t! Minket kér cserébe és nincs választásunk. Vagy Elena vagy mi! És én inkább meghalok minthogy hagyjam Elena-t veszélyben. -papoltam és már repültem is volna ki az ajtón, de Dana megfogta a vállam.
- Nem mész te sehová! -parancsolta, de kirántottam magam szorításából.
- Nem te mondod meg! -vicsorogtam.
- Akkor találj oda egyedül, bár nem nagyon emlékszem, hogy valaha is jártál volna arrafelé! -gúnyolódott, de ezzel elérte, hogy megtorpanjak. Keresztbe fontam a karom.
- Figyelj tudom, hogy most felizgattad magad... -kezdte el, de belepofáztam.
- Felizgattam magam? Enyhe kifejezés!
- Meghallgatnál? -csapott rá egy képre, ami egy szögön lógott. A keret ripityára tört, a fotó a földre zuhant. A szemem követte. Meglepődtem. Elena volt rajta és én. Lebambultam rá és gyorsan felvettem. Nem hittem a szememnek. Nem emlékeztem, hogy készült rólunk közös kép, de úgy látszik mégis. Amikor a retro buli volt egy fotós fényképezte a párokat. Bár mi ketten nem táncoltunk együtt, mégis sikerült lencsevégre kapnia miket egymás mellett. Én szokásos fekete szerelésemben, ő pedig a korhű kék ingében és piros hajpántjával. Soha nem láttam még ezt a képet.
 Majdnem elérzékenyültem. Elena nincs velem és lehet, hogy már soha sem lesz...
 Elakadt lélegzettel néztem és Dana ébresztett fel.
- Na? -unszolt. Bólintottam, még mindig az ujjaim közé fogott képet lesve.
- Egyértelmű, hogy zsarol téged. De mindenképpen tudod kell: velem is megtette ugyanezt. Én nem engedtem neki. Megfizettem. -suttogott. Felemeltem a pillantásom.
- Mit tett? -érdeklődtem. Dana arca elködösült és ráfagyott minden érzelem. Nem válaszolt.
- Most mondtad, hogy hallgassalak meg. Azt teszem! Szóval mondd! -utasítottam. Üveges tekintettel bámult. Nyelt egyet.
- Én... nem tudok... erről beszélni... -nyögdécselte és lehajtotta a fejét. Elhúztam a szám.
- Muszáj! Ha ezzel segítünk Elena-n... -susogtam. Újra a fotóra meredtem. Ó, szerelmem... Bárhol is vagy most, remélem tudod, hogy mennyire szeretlek és nem fogom hagyni, hogy bántsanak.
- Ez csak egy tapasztalat. Ami, pedig azt jelenti, hogy nem rohanhatunk oda eszetlenül. Nem ez a megoldás! -dörmögött újra a higgadt Dana hangon.
- Akkor mit kellene tennünk? -kérdeztem már én is nyugodtabban, mert beláttam tényleg semmi értelme átadni magam most rögtön.
- Biztos nem fogja bántani, mert tudja, hogy érte megyünk. Arra számít, hogy most. Mi viszont nem indulunk még! Az lenne a legjobb, ha megkeresnénk Zoey-t és felfegyverkeznénk. Talán, ha meg tudnánk ölni Klaus-t... Mindannyian túlélnénk. -magyarázott és átcsapott filózásba. Igaza volt!
- Rendben! -egyeztem bele. - Ugye tényleg nem öli meg? -félősködtem.
- Biztosan nem! Nem ez a célja. Azt akarja, hogy átadjuk magunkat és ezt csak úgy éri el, ha van mivel üzletelni. De nyugi, találunk majd egy módot, hogyan meneküljünk meg.
- És Elena is. -javítottam.
- És Elena is! -ismételte meg. - Gyere, menjünk vissza New York-ba.
 Figyeltem, ahogy fanyar mosollyal kilép az ajtón. Csak néztem utána és gondolkodtam. Tényleg komolyan mondta, hogy nem lesz semmi baja? Ez a logikus, hogy kivárják míg megérkezünk és képesek vagyunk alkut kötni. Vajon írnak még? Lehet, hogy majd sürgetni akarnak és fenyegetnek, hogy bántják, ha nem érkezünk meg egy nap múlva.
 Kifújtam a levegőt. Csak abban bíztam, hogy Dana tudja mit csinál és Zoey segít nekünk. Mert nem akarok meghalni, nem akarok engedelmeskedni Klaus-nak, de nem akarom azt sem, hogy Elena-nak baja essen...miattam!

( Dana szemszög )

 Hátrahagytam Damon-t és azt mondtam neki menjen vissza a panzióba pakolni az útra. Én eljöttem vadászni.
 Rossz érzésem volt, amikor Damon kérdezősködött a zsarolós, elrablós dologról. Eszembe jutatta Őt és a történetet, amit már egy éve nem hoztam fel és nem is szándékozom soha. Ma mégis közel kerültem hozzá. Régen volt már, de még mindig izzó parázsként él bennem, nem akar kialudni. Kínszenvedést okoz...
 Csak futottam előre és sajnos tudtam mi lesz itt. A temető... Akaratlanul is elviszem magam hozzá... Jobb túlesni rajta.
 Engedtem az érzéseknek, de az emlékeket elnyomtam. Nem állok készen erre. Viszont, ha meg akarom menteni Elena-t -jobban mondva segíteni Damon-nek ebben-, akkor tisztában kell lennem azzal, hogy az én bátyámnak milyen következményekkel kell számolnia.
 Mikor engem zsarolt Klaus, nem adtam oda magam; nem hittem el neki, hogy bántani fogja; megöli, ha nem állok át. Megtette és nekem végig kellett néznem, ahogy haldoklik, majd végül kihúny a szemében a láng. Iszonyatosan rettenetes volt... Az egyetlen személy, akit akkor szerettem meghalt. Én temettem el; itt, Mystic Falls-ban. Oda tartok; a sírjához, bár nem tudom képes leszek-e szembenézni vele.
 Mert miattam jutott a föld alá. Én nem engedtem Klaus-nak; én voltam annyira önző és makacs, hogy ellent mondjak. Pedig neki nem lehet! Úgyis eléri, amit akar, ez benne a legrosszabb. Nincs kiút, elkap minket. Damon ezt nem tudja, muszáj volt elhitetnem vele, hogy van remény. De nem valószínű.
 Egy Elsőt nem tudunk megölni, vagy legalábbis nem könnyen. Klaus nem áll le, kellünk neki. Semmi sem riasztja vissza és harcol, amíg ember nem lesz. Ez a bökkenő benne, lehetetlen, hogy túléljük.
 Lassan elértem a kicsi, szürke követ. Előtte a földben nem volt virág. Térdmagasságig ért nekem és egy betű volt rávésve. Nem néztem le erre. Csak bámultam a tetejét és végighúztam az ujjaimat rajta. Fájdalom nyilalt a szívembe, majd eleredtek a könnyeim. Magam előtt volt az arca, a haja és mozgása, ami egy kecses és előkelő tigrisre emlékeztetett; az első találkozásunk képe, amint rámnéz és szemében sajnálat ül; minden egyes együtt tölött nap képe és mosolya, ami nem szűnt meg, ha velem volt. Remegtem, ahogy ezek eszembe jutottak. Az összes szép és rossz dolog.   
 Leestem a térdemre és orcámmal a kőnek dőltem. Hüppögtem, mint egy kiskutya, akinek hiányzik az anyukája. Nekem is hiányzott valakim... A vámpírok kitépték a lelkem, hogy gonosz legyek, hogy gyilkoljak, mégis volt egy lény, aki megváltoztatott; jóvá tett, általa ismertem meg a szerelmet, mint érzést.
 Tenyeremet ráfektettem a betűre és felkiáltottam. Egy sebzett vad ordítása volt ez. Tőrt forgattak bennem és vérem maga volt a sav. Nem bírom ki, el kell mennem! De leragadtam, nem engedett el. Még nem!
Magamban kezdtem el beszélni:
- Sajnálom... Nem kellett volna... -nyögtem és lenyeltem a könnyeim, amik tengerként ömlöttek végig a ruhámon. Mit mondhatnék neki? Nem bocsájt meg nekem soha! - Az én hibám volt...
 Sírógörcsöt kaptam, nem mintha eddig nem lettem volna ilyen állapotban. Csak egy valami van a világon, amit még senkinek nem ismertem be. Neki is most először...
- Mindig is szerettelek... -Suttogtam megtörve és vettem a bátorságot, hogy ránézzek az általam beleírt betűre. Ki kellett mondanom a nevét. Az E sarka lekanyarodott és egy hosszú repedéssé vált. Nyeltem egyet, de nem vettem le a tekintetem róla. Így fejeztem be a mondatot: - Elijah!

Ui.: Nem tudom, hogy mondtam-e már nektek, de az angol, középfokú, komplex nyelvvizsgámat sikeresen letettem! :D Nagyon örültem neki és a szóbelis bizonyítványt már megkapta! :)

Kiengesztelés - Spoilereső

Sziasztok, kik várnak rám és az új fejire!
Először is a bocsánatotokért szeretnék esedezni, amiért a hétvége helyett hét elején hozom a frisst. Valahogy nem jönnek össze a dolgok; nincs erőm nekiállni, pedig ötletem mindig van -hogyne lenne-, mégis más elfoglaltságaimat helyezem előtérbe. Tudom ki kell alakítanom egy fontossági sorrendet, ezt tervezem is mostanság. Erőt kell vennem magamon, vagy elhagytok... :( Szóval változások lesznek!
Most, hogy kiengeszteljelek titeket felkeltem az érdeklődéseteket: pár spoiler-t szeretnék közölni. Természetesen nem a poén lelövése céljából teszem, hanem hogy elérjem: kíváncsiak legyetek és tudjátok nem hiába vártok.
Lássuk:
1. Már tudom mi lesz utolsó két fejezetben. Az egyikben egy fontos karakter elmegy ( vehetitek halálnak vagy szimpla elhagyásnak, nem mondok konkrétumot ). Már meg is találtam az ehhez a fejezethez kapcsolható dalt, olvassátok a magyar szöveget, ami hozzá van: Avril Lavigne - Goodbye
Ez sok mindent elárulhat. ;)
A másikban a szenvedést látjuk egy hozzá közel álló szemszögéből, aki azért ilyen mert egyedül maradt.

2. Visszajön pár szereplő, aki eddig háttérben volt. Gondolok itt Zoey-ra, Alaric-re, Jeremy-re és Boonie-ra. Kellenek Damon-éknek.
3. Apropó Damon-ék: Dana egy hatalmas titkot őriz, lehet ti is észrevettétek már a kisebb megnyilvánulásaiból és hallgatásaiból. Ezt nem is szándékozik Damon-nel megosztani, mert nincs jelentőse -hitte ezt idáig. Most, hogy Elena eltűnt fel kell fednie ő kit is vesztett el Klaus kegyetlensége miatt.
4. A végén a vámpírok tényleg emberek lesznek! De, hogy milyen áron, arra nem számítanak! A végső csatában csak egyvalaki marad, aki elmondhatja magáról, hogy vámpír!

Remélem örültök és próbálom ma összehozni a következő fejit! :) További szép napot! :)

Amy Bleak