10. fejezet - Mennyország

Ajánlott dal: 30 Seconds to Mars - The Story

( Damon szemszög )

 Egy másodperc volt. Egy másodperc volt, hogy Dana szólt, hogy vigyázzak. Egy másodperc volt, hogy megpillantottam a facsoportot előttünk pár centire. Egy másodperc volt, hogy megfogtam a kormányt, de kezem nem engedelmeskedett, így képtelen voltam félre rántani. Egy másodperc volt, hogy az alacsonyan fekvő, lelógó vastag ágak áttörték a szélvédőt. Egy másodperc volt, hogy egy nagyobb és sok kisebb a testembe állt és egy másodperc volt, hogy elájultam a fájdalomtól.
 Egy furcsa helyre kerültem. Kinyitottam fáradt szemeimet. Az elém táruló világ fehér volt és békés. Minden annyira...tiszta volt. Körülnéztem és csak fehér, uszályos ruhában sétáló embereket láttam, akik beszéd nélkül haladtak egymás mellett. Nem néztek ki különlegesen, csak természetellenes fehér bőrük és zöld szemük volt. Nem csak férfiak, hanem nők is mentek egyenletesen, akiknek a hajára csuklya borult. Mind haja fekete volt; a férfiaké tarkóig érő. Úgy sejtettem, hogy nagyon bele vannak merülve valamibe, ezért nem figyelnek se egymásra, se rám. De mibe? Semmi nem volt náluk.
 Újra megvizsgáltam a teret. Kis asztalkák voltak elhelyezve mindenhol és mindegyiken egy-egy tál hevert. Odamentem a hozzám legközelebb lévőhöz és tanulmányoztam az üveg tálkát. Egy rózsafej volt benne. Kivettem a virágot. Amint megfogtam elszáradt és összemorzsolódott ujjaim közt. A por lehullott a földre. Értetlenül bámultam utána.
 Közben észrevettem, hogy rajtam is olyan ruha van és elkapott a hányinger. Hol a francba vagyok?
 Kétségbeesve pillantottam fel és kutattam érdeklődő tekintetek után, de senki nem foglalkozott velem. Végigvonultam az emberek között, de még csak rám se hederítettek. Tapsoltam is az arcuk előtt, de ugyanolyan kifejezéstelenül meredtek előre. Mérges lettem.
 Már fel akartam adni és szétverni ezt a szobát, vagy akármit, amikor meghallottam valamit. Egy vidám, kacér kacajt.
- Damon... -suttogott ugyanaz a hang és megfagyott az ereimben a vér. Ledermedtem. Azt hittem már soha nem találkozok vele... Itt lenne? Ő is ebbe a lehetetlenül idegesítő fantáziavilágba csöppent velem együtt?
- Elena? -kérdeztem körmömet belefúrva a tenyerembe. Hiretelen izgatottság kapott el. Mindenhol őt kerestem, végigrohantam termen, de sehol sem volt. Biztosan csak képzelődtem... Mostanában eléggé labilis vagyok és soha sem tudom, milyen furcsaság vár rám éppen.
 Csalódottan indultam el, hogy feltérképezzen a terepet. Csak egyetlen folyosót találtam, ahol semmi sem volt. Zsákutca. Mégis közelebb léptem, mert egy villanás látszódott a falon. Abból a villanásból, aztán elém tárult egy nyitott ajtó. A belsejében sötétség uralkodott. Jobb kiút híján beléptem.
 Zuhanni kezdtem, amint betettem a lábam. Csak estem egyre lejjebb és a ruhám lobogott. Elakadt a lélegzetem, el sem tudtam képzelni mi vár rám a mélyben. Hunyorítottam a feketeségben, de megkönnyebbültem, mert újra egy fehér pontot pillantottam meg, ami tágult. Elért hozzám és én megálltam a levegőben. Lebegtem. Egyre bizarrabb lett minden.
 Egy piros szalag szállt előttem és bizonytalanul megragadtam. Az meghosszabbodott és egy láb, melyre fel volt kötve; egy fehér ruha; egy váll; fehér karok és kezek; vékony nyak; hosszú fekete haj és egy csodálatosan szép arc jelent meg. Felismertem, bár a szeme zöld volt és arca fehér.
- Elena! -mondtam határozottan. Ő csak mosolygott és angyalian kezdett el énekelni. Érthetetlen szavakat ejtett ki csöpp ajkai közt, de megbabonázott. Közelebb repült és megfogta a kezem. Bámulatosan szépen énekelt és a fülemhez hajolt. Teljesen ámulatba ejtett, elvette az eszem. Lenyugodtam; vele voltam; nekem dalolt. Békésen ringtunk; édes szavak vettek körül. Mint az angyalok dala. A Mennyországban volnék?

( Dana szemszög )

 Lassan tudtam csak kinyitni szemeimet, nagy kínok között. Halványan láttam, hogy előre vagyok bukva és csak a biztonsági öv tart. Karjaim lelógtak, de felemeltem és a műszerfalra tettem őket. Az első, amit úgy igazából érzékeltem, hogy egy jókora ág a hasamba fúródik. Amint ezt észrevettem, a vele járó rettenetes fájdalom is követte. Bár vámpír vagyok, de a fa dolgok szenvedést okoztak.
 A ruhám átvérzett és féltem nem marad több vér a testemben. Kezemmel óvatosan megfogtam a fát, de valószínűleg az ülést is átdöfte, így nem tudtam kirántani. Amúgy is hiába való lenne, hiszen kiment belőlem az erő. Csak egy rongybaba voltam, akit megkínoztak.
 A fejem a törött szélvédő szilánkjai közt nyugodott, innen kémleltem a kocsi belsejét. A homlokom sajgott és vércseppek hullottak róla a lábamra. Nem tud begyógyulni egyetlen sebem sem, annyira komoly volt az ütközés. Próbáltam felemelkedni onnan és ellöktem magam. Minden megmaradt energiámat a karjaimba préseltem. Sikerült, de nem esett jól. Lassan visszakerült a hátam a bőrülésre.
 Fellélegeztem és folyamatosan nyöszörögtem. Rengeteg sérülést szereztem és kétségem volt afelől, hogy valaha is kijutok innen. Látszólag a kezeim és a lábaim nem roncsolódtak; ezt jó hírnek tartottam. Rájuk számíthattam.
 Hirtelen bevillant valami az agyamba. Nem vagyok egyedül. Ijedten fordítottam el a fejem balra és megláttam Damon-t...  Egyszerűen képtelen voltam felfogni; a szememnek nem hittem... -Úristen... -suttogtam volna sírva, ha lett volna hangom. Még rosszabb állapotban volt, mint én.
 Ő nem esett neki az üvegnek, mert a kisebb-nagyobb ágak hozzászögezték az üléshez. A legnagyobbik a szíve alá szúrt, de nem a szívébe, mert szerencsére nem halt meg. Megkönnyebbültem, de újra végigmértem és elismertem: a helyzet így sem rózsás. Sok kis ág volt a testében, ezek az ülésen is keresztülmentek. Egy nagyobb üvegdarab felvághatta az arcát, mert abból csorgott a vér. Egy a combjában is volt. A karja lehullott maga mellé és vágásokkal volt tele. A nyaka körül is voltak kis gallyak, mintha azok szorították volna le a fejét. Úgy nézett ki, mint egy áldozat..., akit kegyetlenül meggyilkoltak. Rémisztő, ahogy ott ül és nem moccan, szeme le van csukva... A szája sarkában csöpögött a vér, de ajkai zárva maradtak... Szörnyű...Rettenetes...
 El kellett néznem jobbra, mert nem tudtam elviselni, hogy így látom őt. Ilyen kiszolgáltatottnak. Könnyek gyűltek a szemembe és csípték azt. Fájt mindenem, de a lelkem mégjobban... Mi lesz, ha...meghal? Nem vagyok felkészülve arra, hogy újra elveszítsem; nem bírnám ki. Annyira örültem végre, hogy újra tud szeretni és nem dob el. Hagyta, hogy segítsek neki, de úgy tűnik nem értem vele semmit. Nem sikerült; elbuktam. Nem tudtam rá vigyázni...egy külső erő eltakarított minket. Lehet, hogy jobb lenne, ha én mennék el hamarabb... Rengeteg bajt okoztam már eddig is. Itt az idő a továbblépésre.
 Egyszer mindenképpen bekövetkezik a vég számomra. Ha nem Klaus által, akkor most. Még soha nem filóztam ezen...az elmúláson. Mindig is azt beszéltem be magamnak -főleg vámpírként-, hogy én örökké élek és semmi sem állhat az utamba. Erre fel, itt van ez a hülye fa, ami talán megöl ma. Elvesztettem azt a kicsi hitet is, amim volt és beletörődtem: nincs tovább. Nekem itt a sztori befejező része és nincs újabb fejezet. Ha nem gondolok rá, akkor könnyebb megadni magam. Nem lesz semmi baj.
 Haldokoltam és nem volt remény.
 Fáradtan bámultam ki az ablakon a felkelő nap lány fényébe. Mikor balesetet szenvedtünk este volt. Most már reggel van. Az utolsó reggelünk együtt...
 Annyi minden van, ami hiányozni fog. A nap; a hold; a fények; az erdő; a természet csodái; a temető; az állatok; a növények; az illatok és az érzések, amiket próbáltam elnyomni, de rájöttem: semmi értelme. Nem vagy ember, ha nem érzel, de vámpír sem, ha nem ismered be, hogy te is olyan vagy, mint a halandók! De ezek mellett kiemelkedik kettő dolog: a szerelem és Damon.
 A szerelmet csak egyszer tapasztaltam, de az is viszonzatlan volt, mégis az egyik leggyönyörűbb dolognak tartom. Ez az ami egyszerre felemel és szenvedésre ítél. Be kell vállalni a rosszat, hogy megkapd a jót.
 Damon... Erre nincs több szavam, mint amiket eddig ejtettem gondolatban.
 Felsóhajtottam és lecsukódott a szemhéjam. A fájdalom terjedt és én egyre csak gyengültem. Feladtam.
  Hirtelen, amikor már azt hittem semmi sem történik, egy éles fehér fény lepte be a teret. Felpattant a szemem, de csak a világosság fogadott, ami vakítóan sütött. A Mennyországban volnék?
 Csillapodott minden; múlt a fényesség és egy fehér ruhás alak állt a fa mellett. Levette csuklyáját és fekete hajú, zöld szemű férfi meredt rám vesébe látó tekintettel. Egy angyal volna?
- Vége... -suttogtam erőtlenül és mosolyogva dőltem a fejtámlára. A leples idegen közelebb lépett az ajtóm mellé és kinyitotta. Biztosan majd elvisz... -gondoltam.
- Még koránt sincs vége! -mondta érces hangon és tenyerét a homlokomra tette. Eltűnt minden fájdalmam.

A fejezet alatt szóló zenének a szövege:

30 Seconds to Mars - The Story

I've been thinking of everything

I used to want to be

I've been thinking of everything

Of me, of you and me

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

I'm in the middle of nothing

And it's where I want to be

I'm at the bottom of everything

And I finally start to leave

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

This is the story of my life

(These are the lies I have created)

(I've created...)

And I swear to god

I'll find myself

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

In the end

And I swear to god

I'll find myself

In the end

In the end [x4]

This is the story of my life

These are the lies I have created

This is the story of my life

These are the lies I have created

(I've created)

This is the story of my life

(whispers)

These are the lies I have created....