26. fejezet - Csak annak fáj minden, aki érez. És én mindjárt meghalok a fájdalomtól...

Sziasztok!

Először is ma megnéztem a TVD új részét és...lesokkolódtam. Ez a kép, amit ide most beillesztettem egy rohadt szomorú és sírós jelenetből való. Én a közepétől végigsírtam... Ha megnézitek megtudjátok miért, feltéve, ha Damon fanok vagytok, de ez mondjuk itt, az én oldalamon alapkövetelménynek számít. Most jöttem rá igazán, hogy én mindig is jól tudtam milyen Damon és, hogy mit érez ( ha visszaolvassátok a fejezeteim és összevetitek Damon mostani érzelemkitörésével vannak hasonlóságok ). Ebben a fejezetben is megmutatom Damon igazi oldalát.

SPOILER a könyvemből:

Még ezen kívül egy fejezet várható, utána kezdődik a 2. rész.

Ajánlott dalok: Adam Lambert - Mad World

One Republic - Come Home

Miután ledöftem Stefan-t minden olyan lassan történt körülöttem. Térdepelve értetlenül felemeltem a fejem. Elena arcát láttam meg először. Megrettentem attól, ami fogadott. Az ijedségtől sikított és tenyerével saját fejét fogta, majd tédre rogyott. Szüntelenül a halottat figyelte. Úgy éreztem sajnálja és meg szeretné menteni. Kétségbeestem. Megint! Most vettem észre, hogy Elena mennyire nem heverte még ki az öcsém iránt érzett szeretetét. Mintha a szívembe markoltak volna. Ahogy szerelmemet figyeltem szemem bekönnyezett.
Jobbomon Kathrine feltápászkodott, ellökte Zoey-t és odafutott Stefan-hoz, majd sírva rázogatta. Könnycseppek gördültek le sima arcán, szája remegett. Kirántotta a karót Stefan mellkasából és a földre dobta. Ilyen sebzettnek még soha életemben nem láttam. Kathrine a magabiztosság és a gonoszság szobra megrepedt, mint egy kőkemény fal. Szinte éreztem a benne tomboló fájdalmat. Én rajtam is átfutott.
Ekkor döbbentem rá mit tettem. Meggyilkoltam a saját öcsémet! Nincs több családtagom. Belegondoltam milyenek voltak az együtt töltött idők. Ő volt emberi életemben a legjobb barátom. Míg Kathrine meg nem rontott mindkettőnket. Gonoszt faragott belőlünk, befolyásolt, a szeretetével zsarolt minket. Stefan elhitte, hogy szerelmes belé, ezért fajult idáig az egész. De nem az a legrosszabb, hogy megöltem. Nem érzem túl rosszul magam miatta. Hanem, hogy most Elena összeroppant.
Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá. Olyan volt, mint egy hisztérika. Egyből belém kapott, de folyamatosan Stefan nem lélegző testét kémlelte. Oldalt térdeltünk a gyászoló Kathrine-nek.
-Shh... -csitítottam szegény Elena-t. Az én szívem csak vérzett és egyre jobban vérzett. Miattam képes lenne így sírni? Stefan-t szereti, engem nem... Kezdtem én is összeroskadni. Elena nem is érez irántam semmit. Pótlék vagyok, aki arra jó, hogy megvédje. Könnyes szememből kipotyogott egy csepp sós víz.
-Te ölted meg... -nyöszörgött Kathrine mérgesen bőgve. -Te voltál! -ordította. Dühtől izzó tekintete rám villant. Felkészültem. Képes lennék most meghalni, hogy ne érezzek... Hogy ne éljem ezt át újra... Ezt az elviselhetetlen fájdalmat...
 Épp ugrott volna, amikor Zoey megjelent a háta mögött és szívem szúrta egy karóval. Kathrine megdermedt, szája tátva maradt. Fogai visszahúzódtak és elindult a mumifikálódás folyamata. Bőre megkeményedett, majd ezzel a szörnyű arckifejezésével összeesett.
Meghalt! Kathrine meghalt! Az a nő, aki után 145 évig futottam most elmúlt. Örökre. Nem éreztem nagyobb tépést, mint eddig. Őt már kihevertem. Lezártam...
Zoey, mint egy harcos amazon lihegett és minket figyelt. Teljesen kifárasztotta ez az egész. Nem csodálom. Rendesen küzdött az életben maradásért. Nekidőlt a falnak és sérült kezeivel próbált támaszkodni. Vörös haja saras és véres volt, arca nyúzott.
 Elena mostmár a vállamba fúrta a fejét. Haját simogattam szüntelenül. Nem akartam arra gondolni, amit most érzek. Még nem! Nem engedhetem, hogy végleg elnyeljen a fájdalom, ami ilyenkor jön elő, amikor valami rettenetes történik.
-Damon... -szólalt meg halkan és lassan Zoey.
-Igen? -suttogtam vissza és kelletlenül felé néztem. Már a porban ült és Kathrine hulláját fixírozta.
-Ugye tudod..., hogy hazudott? -kérdezte komolyan. Felvontam a szemöldököm.
-Miről?
Felsóhajtott, majd szeme találkozott az enyémmel. Azok a fűzöld szemek a csontjaimig hatoltak. Ettől nőtt a fájdalom. Egy ember, akit valaha kedveltem... Most oly távol van tőlem. Elvesztettem. Tudom jól.
És egy másik szeretett személy. Elena, kit a karjaimban tartok és rajtam sír. Amiatt, akit ő szeret mindennél jobban és ez nem én vagyok... Megrándult az arcom. Nem szeretnék még kitörni, átadni magam a fájdalomnak. Bírnom kell!
-Nem azért...akart megölni titeket..., mert szimplán...utál! Veszélyesek...vagytok...vagyis te vagy...a vámpírokra. Romba...tudnád dönteni...a terveiket... -nyögdécselte. Na ennél zavarosabb már nem is lehetne! De legalább elvonja a figyelmem. Kicsit átrágtam magam az előbb elhangzott akadozó szövegen újra, majd értetlenkedni kezdtem.
-Milyen terveiket?
Szemében ijedtség tükröződött. Feszelegni kezdett. Elena továbbra sem vett tudomást a párbeszédről.
-Izé... -motyogta. -Van egy monda...bizonyos...boszorkány jóslatok. Egy ikerpárról...akik gonoszok..., de az egyik...különösen. Ő meg fog keresni téged... -Lesokkolt. Már megint  meg akarnak ölni? Újra meg kell védenem Elena-t? De vajon továbbra is kér az őrködésemből? Elena most jelét adta annak, hogy hallott mindent. Megmarkolta az ujjaimat.
-Miért? -csóváltam a fejem szomorúan. -Miért akarnak még most is bántani engem? -bukott ki belőlem. Elena elhúzódott tőlem és úgy lesett rám, mint egy bolondra. Most robbant bennem a bomba.
Felálltam és artikulálva kiabáltam.
-Mindig csak én szívok meg mindent! Nekem fáj a legjobban, mert vámpír vagyok! Nem tudom eltemetni, nem tudom elfelejteni, mert rohadtul fáj! Fáj az összes érzés, ami átjár! És ezt nem bírom! -Már több könny szökött a szemembe, mint kellett volna, ezért elfordultam.
Valaki a hátamat kezdte el simogatni, de ellöktem. Elena csodálkozva bámult, amikor újra szembe néztem vele.
-Nem tudok többé érzéketlen lenni! Pedig jobb lenne az életem! Akkor nem fájna az, hogy nem szeretsz! -ordítottam rá, majd gyors léptekkel trappoltam kifelé. Nem futott utánam, nem tett semmit. Csak állt továbbra is.
Az utolsó mondat, amire emlékszem az is Zoey-tól jött.
-Damon! Dana itt van!
Egyáltalán nem érdekelt mit jelent ez. Csak rohantam ki, egyenesen az erdőbe. Véget kell vetnem az egésznek. Nem bírom! Meg kell halnom!