10. fejezet - Ilyen is csak veled történhet, te barom!

Kővé dermedtem. Rosszul hallottam volna?
-Hogy...hogy...mit mondtál? -dadogtam hitetlenül és a fejemet ráztam.
-Tudtam, hogy dühös leszel -tért ki az egyenes válasz elől. Mégis ez egyet jelentett azzal, hogy jól értettem. Elena vámpír! Értetlenül meredtem a semmibe.
-De hogyan? -suttogtam még mindig bambulva.
-Én elmentem vadászni, egyedül hagytam nálunk. Mire visszaértem már vámpírvér volt a száján. Rettentő ijedt volt, alig tudta elmondani mi történt. Végül kinyögte, hogy egy szőke csaj csengetett be, hogy új lakó. Elena beengedte, nem sejtett rosszat. Nem is volt baj, addig amíg a beszélgetésük közben megkérdezte a lány, hogy ismer-e téged. Elena azt mondta igen. Erre a szőke vámpír felharapta az ereit és Elena szájába tuszkolta a vért. Majd...megölte -hadarta aggodalmasan Stefan. Direkt nem mondta, hogy hogyan ölte meg. Miközben hallgattam csak egyvalami járt az eszemben: oda kell mennem és megnéznem hogy van Elena. El kellett hesegetnem a gondolatot. Ő a múltam, nem a jövőm. Majd a jövőmre pillantottam, aki mozdulatlanul ült és nézte az én ijedt képemet. Zöld szemében megláttam magamat. Mint egy holdkóros, olyan beesett volt az arcom. Aztán feltűnt valami apróság.
-Ez nem lehet igaz! -mormoltam dühösen. -Sarah! -szűrtem ki a fogaim közt a ribanc nevét. Tudhattam volna, hogy bosszút fog állni, amiért fenyegettem.
-Ki? -érdeklődött öcsém a telefon másik végén.
-Itt lakott, abban a negyedben, ahol most én. Én magam kergettem el, miután Lexi átkozott barátja átváltoztatta. Biztos megjegyezte a módját a folyamatnak -sziszegtem mérgemben.
-És te...ismerted! -döbbent le és sejtettem, hogy miért. Ha én ismerek valakit, akit nem bírok és még él, az valószínűleg rosszat akar nekem. -Azért jött ide, hogy neked átson azzal, hogy...? -ordibált, majd elhallgatott. Igaza van... De honnan tudott Elena-ról?
-Lehet. Nem szépen váltunk el egymástól... -magyaráztam lassan.
-És én még azt hittem, hogy megszabadulunk tőled, most hogy elmentél! Erre meg, mert összekaptál egy vámpírral és csodával határos módon még él, eszébe jutott átváltoztatni Elena-t, hogy neked tegyen keresztbe! -Úgy éreztem elpattant egy ideg az agyában... Kicsit szégyelltem magam, hogy rájuk hoztam a bajt, de ők már nem érdekelnek. Vagy csak próbálom ezt bemagyarázni magamnak?
-Nyugodj meg! Megtalálom és duplán ölöm meg! -ígérgettem, bár ezzel aligha engesztelem ki.
-Kösz -gúnyolódott. -És én még azt hittem, hogy szereted annyira, hogy megóvod! -halkította le magát, de vádló hangja élesen csengett.
-Téged választott. Miért kellene nekem vigyázni rá? -védekeztem. Miért nem ő mentette meg a helyzetet, amit elrontottam? Nekem kellett volna... -szólalt meg bennem a bűntudat.
-A lényeg, hogy vámpír és a te tetted azzá, amiért összekaptál a csajjal. Köszönjük Damon! Remélem soha többé nem találkozunk! -Csípős megjegyzéseitől mérges lettem.
-Örülj már neki, hogy örökké él veled, te barom! -förmedtem rá. Nemhogy ugrándozna örömében, hogy a szerelmével lehet! Csekély öröm ez ahhoz képest, hogy örökké vérre éhes és nem emberi lesz... -kontrázott a bűntudat.
-Ez igaz, de attól még ugyanolyan fájdalmas, hogy vámpír lett. Szenvednie kell, mint a magunkfajtáknak. Ezt akartad neki? -vágott vissza.
-Ugye nem akarod azt mondani, hogy vámpírnak lenni szívás? -jegyeztem meg szarkasztikusan.
-De az! -szólt bele egy női hang, majd lecsapta. Elena is utál! Remek!
-Mi a baj? -kérdezte halkan Zoey és rémült tekintete rám tévedt.
-Elena vámpír lett. Sarah változtatta át. Stefan szerint az én hibám. -mondtam miközben leültem mellé.
-Az az Elena? -vonta fel a szemöldökét. Bólintottam.
-Ohh... -lehelte. Nem tudtam mire vélni ezt, de az agyam kattogott tovább.
Miattam halt meg. Miattam lett az, ami nem akart lenni. Miattam lesz szörnyű az élete. Miattam fog Stefannal élni örökké. Bár amennyire béna Stefan talán már a jövőhéten meg fog halni. Én tényleg nem akartam soha, hogy Elena-nak rossz legyen. De most az neki! Valahogy ki kell engesztelnem!
Hirtelen felindulásból felálltam és az ajtóhoz siettem.
-Hova mész? -jött utánam Zoey. Szembefordultam vele.
-Nem élhetek azzal a tudattal, hogy Elena utál és jogosan. Bocsánatot kell kérnem tőle! -suttogtam és megfogtam a kezét. Szemében düh terjedt el.
-Még nem felejtetted el, igaz? -kérdezte csípősen. Kirántotta a kezét az enyémből. -Még mindig szereted, mi? -éles hangja szokatlan volt.
Igaza van. Mit képzelek? Csak úgy itthagyom, mert egy régi szerelmemhez megyek? De tartozom Elena-nak annyival, hogy elkapom a szőkét és, hogy a bocsánatáért esedezem.
-Meg kell értened... -kezdtem bele, de közbe vágott.
-Persze... Már túl sok mindent lenyeltem, tudod? -esett nekem kiabálva. Értetlenül lestem rá.
-Mi bajod van?
-Nyavalyás vámpírok! -prüszkölte és felrohant a lépcsőn.
Nem mentem utána, magam sem tudom miért. Mi van, ha azért mert így van? Szeretem még vagy nem?