7. fejezet - Vámpírok márpedig vannak

-Őt hagyd ki ebből! -parancsoltam a Zoey-val incselkedő vámpírnak. Karjával hátrulról átfonta a nyakát, hogy ne meneküljön, Zoey keze a vastag és erős alkarját ráncigálta. Eredménytelenül.
-Miért? -értetlenkedett megjátszva.
-Én kellek neked, nem ő. Én öltem meg Lexit, nem ő! -mutattam rá az indokra. Zoey halálra rémülve emelte rám a tekintetét.
-Micsoda? -krákogott. Szomorúan bólintottam.
-Épp, ezért bosszulom meg rajta. Te elvetted az én szerelmemet, így logikus, hogy... -kezdett bele incselkedve, mégis fájdalommal a hangjában.
-Nem! -vicsorogtam.
Zoey zaklatottan fészkelődött.
-Nyugi! -suttogta a fülébe, de nem hatott. -Verbénát itattál vele? Vagy azt hord? -fintorgott rám.
-Én nem tudom! -ráztam a fejem és eltöprengtem. Zoey mondta, hogy szereti.
Gyanakvó pillantással mérgette.
-Honnan tudsz rólunk? -sziszegte. Zoey nyelt egy nagyot.
-Kikről? -szeppent meg.
-Ne játszd a hülyét! A pasid biztos beavatott a mocskos kis titkába -biccentett felém. Zoey rámpillantott, szemében zavarodottság és félelem keveredett.
-Miről beszél, Damon? -rémüldözött, a hangja elcsuklott. Nem tudtam megszólalni, csak gyilkos terveket szövögettem a vámpír iránt.
-Igen, Damon, mondd el neki mi vagy! -gúnyolódott. Felment bennem a pumpa, vámpírrá változtam. Begörnyedtem és ráugrottam támadónkra, aki átröpítette Zoey-t a szoba másik végébe, egyenesen a polcra. Hallottam, amint hangosan csattan és törik valami, majd leesik a földre. Nem néztem rá, a fenyegőnkre öszpontosítottam.
Lefogtam, a földre tepertem és ütni kezdtem. Csúfondáros mosollyal a torkomhoz kapott és folytogatott. Én szétfeszítettem vasmarkait. Szélsebesen az üvegasztalomhoz siettem és felkaptam, majd a fejébe vágtam.
-ÁÁÁ! -ordított fel és az arcához nyúlt, amit teljesen eltorzítottak az üvegszilánkok okozta sebek. Gyorsan kihasználtam az időt, kitörtem a már lap nélküli asztal lábát és egyenesen a szívébe döftem.
Elakadt lélegzettel lesett le a mellkasába álló fára, majd kipréselt magából egy mondatot:
-Hol van a szőke? -Majd összeroskadt. Rendeztem vonásaimat.
Zihálva néztem a tetemet és a kárt, amit okozott. Na szép munkát végzett!
Érzékeny fülem felismerte a vágtázó szívhangot. Megfordultam és a padlón riadtan megdermedt Zoey-ra pillantottam és a nagy vágásra a homlokán, melyből csak úgy ömlött a vér. Beüthette a fejét a polcba... Segítőkészen nyújtottam érte a kezem, de ő felült és hátát a falhoz nyomta.
-Nem bántalak! Vérzel, orvoshoz kell menned -mentegetőztem szelíden. Ő ahelyett, hogy meghallotta volna, remegve kérdezte meg:
-Mi vagy te?
Beszívtam egy nagy adag oxigént.
-Tudod te azt. Láttad!
Berezelve húzódott el a sarokba.
-Nem hiszem el, ez lehetetlen! -dadogta. Leguggoltam.
-Nyugodj meg! Ez nem olyan nagy baj, el lehet fogadni. -próbáltam higgadtam beszélni, de nekem is el kellett rejtem a kétségbeesésemet. Ha rosszul fogadja lényemet, akkor viszlát boldog élet, újra jön az önsanyargatás. Ő a Megváltóm, nem akarom elveszíteni.
-Az előző barátnőid is beletörődtek? -nyúlt a nyílt sebére és próbálta letörölgetni a vért. Kissé kínzott az illata. -Megértették, hogy egy vérszomjas vámpír vagy? -ingerült hangon folytatta.
Felfutottam az emeletre és kivettem egy törlőruhát a szekrényből, ami a folyosón állt. Visszaérve Zoey homlokához nyomtam.
-Kösz -nyögte és ellökte a kezem. Felcsillant egy halvány remény, hogy bele tud törődni és szóba áll velem.
-Sajnálom -köszörültem meg a torkom.
-Én szerintem...megyek -tápászkodott fel és már nyújtotta volna át a rongyot, de én ellenkeztem:
-Maradjon nálad, szorítsd a sebre!
Felvonta a szemöldökét, és felismerés sunat át az arcán.
-Óóó...hogy véres. Oké... -kezdett bele, de félbeszakítottam:
-Dehogy! Kibírom! -prüszköltem bosszúsan, amiért alábecsül.
Lassan kilépdelt az ajtó helyén -az ajtó a földön hevert-, közben körülnézett. Szeme megállt a halott vámpíron és összeborzongott. Mikor kiért a járdán megdermedt.
-Szia Sarah! -köszöntötte az alakot, aki elélépett.
-Éhes vagyok! -nyöszörgött a másik. Védelmezőn kifutottam és kettejük közé álltam. Magam mögé bújtattam Zoey-t.
-Mit csinálsz? -kiáltozott.
-Ő is az! -fújtattam és nekirontottam a szőkének. Egy darabig lefogtam, de kiszabadult és Zoey felé ugrott. Az utolsó másodpercben megfogtam a lábát és eldobtam a házam meletti fák közé.
-Menekülj! -utasítottam a jégszoborrá fagyott Zoey-t, aki késve, de elrohant.
Az új vámpír után eredtem. Átfésültem minden közeli ház udvarát, de sehol sem volt. Biztosan Lexi átkozott barátja változtatta át, hogy ha vele végzek is, a csajjal legyen gondom még.
Végül vérfagyaztó sikoly rázott fel.