11. fejezet - Ha egy vámpír a pasid, akkor aláírod a halálos ítéleted?

Álltam a küszöbön és lestem, mint egy bolond. Fél kezem tétován a lépcsőn felrohanó Zoey felé nyúlt, a másik az ajtó kilincsét fogta és várta a döntésemet. Ezt én sem tudtam még, csak haboztam.
 Nagy levegőt vettem és kiléptem a sötétségbe. Az utcai lámpák haloványan pislogtak, úgy mint a szívem. Teljesen tehetetlen voltam. Nem vagyok hozzászokva a nagy érzelem-kinyilvánításhoz. Nem az én stílusom. Most mégis megnyíltam egy ismeretlen, New York-i csajnak és már meg is bántottam. Alig tudok róla valamit, mégis tetszik. Szeretni nem szeretem. Még. Úgy érzem rettenetesen rosszul esett neki, hogy csak úgy elindultam a volt majdnem-csajomhoz. Ez fáj.
Elena otthon, Mystic Falls-ban van és rám sem gondolt, amíg egy vámpír, akivel természetesen összevesztem át nem változtatta. Ez az én hibám. Ez is fáj, de nem annyira, mint Zoey arca az előbb. Elena csak játszott velem, mindvégig csak egy tartalék voltam és ezt nem bírtam. Minek segítenék akkor neki? Ő szemét volt, akkor én is. Bosszúnak nevezik az ilyet és én pontosan ezt csinálom.  Nem látogatom meg, csak megtalálom a szőke vámpírt és kiölöm belőle az utolsó életet is. Régen elástam volna magam, ha megfordul a fejemben, hogy Elena-nal ártok. Mit is mondhatnék? Megváltoztam.
Eszembe jutott Kathrine. Ő is csak kihasznált. Dühös lettem, hogy mennyire törődtem vele, szerettem, ő meg örült, hogy megszabadult tőlem. Gyűlölöm a kis ribancot. Eddig átvertek folyamatosan, ha Zoey is ezt tenné... Nem tudom mi lenne velem. Ő az utolsó esélyem a normális vámpíréletre, ami nem a gyilkolásból áll, hanem sokkal többől. Érzelmekből. Elmosolyodtam. Nem szabad elveszítenem őt. Ez mostmár biztos. Több összeomlást nem bírok ki. Nem csak Stef lehet érzelmi roncs...
Most dolgom van! -jutott eszembe. Elő kell kerítenem a szőke csajt és kérdőre vonnom tettéről. Visszanéztem Zoey házára és elszomorodtam. Nem mehetek vissza, amíg le nem nyugszik. Biztos nem engedne be, de én sem lennék képes rá. Nincs itt az ideje.
Futni kezdtem a másik irányba és megálltam a házamnál. Bevágtattam és a konyhához lépdeltem. Felrántottam a hűtőt és gyorsan bevedeltem az ott felakasztott egyik vérzacskót. Erősnek kell lennem, ha komolyan meg akarom gyilkolni.
Meghallottam, hogy valaki besuhan a nappaliba és leül. Megéreztem a szagát és a vérbanki kajám szétloccsant a kezemben. Higgadtságot tettetve kisétáltam a boltíven és nekidőltem. Kezeimet zsebre dugtam.
-Hogy lehet valaki annyira hülye és bátor, hogy csak úgy hivatlan régi barát módjára helyet foglal az én székemen, pedig tudja, hogy meg akarom nyúzni? Mi vezérelte? -gúnyolódtam. A szemem izzott, ahogy a mozdulatlan szőke hajra néztem, ami háttal ült nekem.
-Szép kis fogadtatás -nevetett. Idegesen eléfutottam és megragadtam a nyakát. Kárörvendő tekintete, majdnem arra késztetett, hogy most azonnal tépjen ki a szívét. De kérdéseim voltak.
-Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok és megköszönöm? -vontam fel a felső ajkam. Nem válaszolt és én a falhoz vágtam. Nyikkant egyet és a földre esett, majd összecsuklott. Egy vámpír nem adja fel ilyen könnyen -gondoltam magamban, mert furcsának találtam, hogy nem támad.
-Ki beszélt neked Elena-ról? -ordítottam.
-Tudod te azt -vigyorgott. Gondolkodtam. Hát persze. Lexi pasija ismerte őt.
-Miért változtattad át? -vetettem oda mérgemben. Óvatosan felnézett, de az arcában volt valami incselkedés.
-Szíveséget tettem Stefannak -röhögött és egy pillanat alatt szemben találtam magammal. -Az ember-vámpír kapcsolatok soha nem végződnek jól. Az egyik fél úgyis meghal. Vagy vámpír lesz. Szerintem a második alternatíva sokkal ésszerűbben hangzik. A te kis Zoey-d pár év múlva idősebb lesz nálad kinézetre... Hmm... Mit kell ilyenkor tenni? -incselkedett és ajka már a nyakam felé tartott, de én a hajánál fogva visszarántottam. -Ízleni fog neki a véred... -nevetett, amíg én gyomorszájon nem ütöttem. Beletérdeltem az arcába, majd a földbe vertem. Rohadt ideges voltam és zavarodott. Kétségbeesetten kerestem valamit, amivel levezethetem. A feje volt a legközelebb...
-Nekem te nem tartassz kiselőadást a vámpíréletről, jó? -dörmögtem és most a másik falhoz akartam vágni, de nem vettem észre, hogy a karja engem körülfon, ezért ledobott a kanapéra. Vicsorogva rúgtam lábon, melytől elborult és a székre zuhant, ami eltört és a lába kiállt. Nem esett bele...
-Azért vagy ilyen, mert élsz! -prüszkölsz. -Próbálsz ember lenni! De nem lehet, nem érted? Mindig is ugyanaz a vérszomjas dög maradsz, aki embereket zabál -dumálta miközben feltápászkodott. Én mellé léptem és a szemébe meredtem.
-Én legalább nem vagyok egy érzéketlen állat! -vágtam vissza és felkaptam a ronccsá vált szék lábát. -Régen ilyen voltam, de... -megtorpantam. Komolyan egy senkivel akarok az érzelmeimről csevegni? -Nem tudsz te rólam semmit -tereltem és ez kizökkentett. Kikapta a kezemből a karót és az ő kezében egyensúlyozta tovább.
-Valamelyikőtök meg fog halni amiatt ami vagy! Egy ember-vámpír szerelem soha nem valódi. Te többet akarsz majd. A vérét! Ő pedig az öröklétet... Megadnád neki, ha kérné? Képes lennél elvenni az életét? Stefannak már nem kell meghoznia ezt a döntést! -magyarázott. A dumája kissé igaz volt, de sokkal jobban érdekelt a fenyegető fegyver, ami nála van.
-Ez nem rád tartozik.
-Nem? -vonta fel a szemöldökét. -Pedig én fogom átváltoztatni!
Egy másodperc alatt elöntötte az agyam a méreg. Mit képzel? Kiegyenesedtem és gyilkos pillantással néztem rá.
-Látod? Érzel iránta valamit -mosolygott önelégülten. -Mint Stefan Elena iránt! Meghalnál csak, hogy baja ne essen. Hősies. Úgy hallottam régen nem ilyen voltál!
-Mondtam, hogy nem tudsz te rólam semmit! -kiabáltam és orrba vágtam és elszedtem a fát, majd villámgyorsan a szívébe döftem.
Öklendezve nyúlt a mellkasához és értetlenül tanulmányozta a testéből kiálló karót. Rám emelte meggyötört szemét.
-Zoey-nak is vannak...titkai -köhögött, majd örökre elnyelte a halál sötétje. Zihálva borultam háttal a falnak és gondterhelten hullottam a földre. Kikészít ez a nő! Egyszer buliztam vele és máris nyomorrá akarja tenni az életemet. Igaza volt: én élek! Mert nem félek az újtól, az érzelmektől. A többiek elfojtják és örlődnek belül. Én kiengedem és jobban érzem magam. Emberibben. Kellenének emberi tapasztalatok is -filóztam. Stefan-diéta? Felnevettem. Nem az állati vérre gondoltam, hanem az életre. Milyen lenne Stefan-ként élni? Könnyebb?
De most jutott el az agyamig valami. Milyen titkokról hadovált?