13. fejezet - A Végzet megtalál!

 Elég gyors voltam Eszter Judit? ;)
Ajánlott dal: Marilyn Manson - Sweet Dreams
( lehet, hogy nem a legjobb, de valami félelmeteset akartam :D )

( Damon szemszög )

  Ebben az egy órában, melyben az álom és a valóság között ugrándoztam oda-vissza, rájöttem, hogy teljesen kiszolgáltatottá és elesetté váltam. Kedvükre dobálhattak, mint egy rongybabát, mert én csak néztem, hiszen annyira gyenge voltam, hogy nem tudtam beleavatkozni a történtekbe. Leeresztettem, mint egy több napja lebegő lufi és alámerültem az elnyomásnak, mely minden oldalról nekem feszült. A tartás kiveszett belőlem, lapos voltam. Eltűnt belőlem a régi Damon, valami kiűzte és porrá égette. A tökösségem és a "vámpírságom" a nullára csökkent, pedig fénykoromban ezek tomboltak romlott, bűntudatot és szeretetet nem ismerő testemben. Hiányérzetem felerősödött. Olyan jó lett volna visszamenni és feltöltődni, hogy ne kelljen szégyenkezve a porba dugnom a fejem. Utáltam magam, hiszen függtem Elena-tól, a szerelemtől...
  Erre akkor eszméltem rá, amikor álmomba -vagy gyönyörű fantáziavilágomba- belerondított egy förtelmes erő. Kirángatott és, mintha egy vödör hideg vízzel öntött volna le, úgy lesokkolt a jelenléte. Elena elveszett a sötétségben, de én mégis belekapaszkodtam, vágyakoztam angyali éneke után. De eltűnt. Elnyelte a sötét éjszaka. Én pedig a napra kerültem; tiltakozásom süket fülekre talált.
  És elkapott. Elkapott és kibelezett. Mintha hatalmas késekkel és más éles tárgyakkal kaparták volna ki a belső szerveimet, úgy ért utol az elviselhetetlen fájdalom. Akkor még nem fogtam fel, hogy mi történt velem harminc perccel előtte; nem tudtam kikövetkeztetni, hogy ez a mellékhatás annak a hibája, ami akkor ért engem. Képtelen voltam a gondolkodásra, mert agyamat elködösítette a nem szűnő kín.
  Elfordítottam a fejem és megláttam valakit. Abban a pillanatban ismeretlennek tűnt, vagy nem jutott el az arc az agyam emlékeket tároló szegletébe. Csak fekete haja és könnyes orcája maradt meg bennem, így most már persze be tudtam azonosítani: Dana, az ikertestvérem volt velem az erdőben. Nem értettem miért nem segít; miért hagyja, hogy felfaljon. Csak nézte, ahogy kínlódok a földön, de nem mozdult meg és nem jött felém, hogy támogasson.
  Nemrég, amikor kikeltem saját, menedékként szolgáló meleg zugomból -az ágyból- megláttam feküdni a másik szobában egy fehér lepedős ágyon, melyet néhol elszíneztek a vérfoltok. Egyenes, hollófekete hajkoronája szétterült a párnán; arca fehérebb volt, mint valaha és kisebb-nagyobb vágások csúfították el karjait. Közelebb lépkedtem és hallottam lassú légzését. Életben volt, de erőtlenül pihent.
  Megsajnáltam és biztos voltam benne, hogy sokat szenvedett miattam. Miattam, aki arra sem képes, hogy rendesen elbúcsúzzon és elmagyarázza tettei okát, mert túl önző és csak magára gondol. Dana törődött velem, jobban, mint megérdemeltem. Neki köszönhetem, hogy ezek a repülő, gyógyító izék elhoztak ide, ebbe az élő fába és felélesztettek. Pár karcolás utal már csak az elszenvedett balesetre. Nem is ez volt most a legrosszabb és a legnagyobb fájdalmam. A lelkemben tomboló zűrzavar elsodort egy olyan helyre, ahol a nehéz döntések születnek. Egy fontos kérdésre kell nem kevésbé fontos választ adnom és erre már csak pár perc elmélkedési időm maradt.
  Aki erre késztetett most itt áll előttem. Gyűlöletet éreztem csúfos mosolya iránt, mégis tisztában voltam vele, hogy jobban ismer, mint én saját magamat. Tudta, hogy már megfordult a fejemben, hogy felkeresem és átadom magamat, hogy mentsem a szerelmem. Tudta, hogy nem csak az lenne a célom, hogy Elena sértetlenül haza mehessen. Tudta, hogy ki akarok törni a fokozatosan kialakult csigaházból, mely a jó tettekre és az érzelmek elfogadására sarkallt. Tudta, hogy képes lennék újra ölni. És tudta, hogy ő az egyetlen, aki megadhatja nekem. Szüksége van rám, hogy véghez vigye nem is annyira ördögi, inkább menekülő tervét; nekem pedig őrá, hogy még egyszer utoljára kiélhessem magam és felkelthessem a vadállatot, mely már jó ideje szunnyad a belsőmben. Ő ember akar lenni, de tőlem azt várja el, hogy vámpírként viselkedjek. Egy gyilkosként, aki az útja végén elég erős ahhoz, hogy pontot tegyen a vámpírság aktájának végére; aki azért, hogy bevégezze feladatát hajlandó megölni az ikertestvérét és hagyni, hogy az kiontsa az ő vérét. Egyszerű volt a képlet, de akadt némi kivetnivaló.
  Dana-t és Elena-t magam mögött kellene hagynom. Ez volt az a kérés, amire szinte teljesen képtelen lennék. Mégis ebben az összezavart állapotomban nem néztem ezt az oldalát a dolognak, valamiért háttérbe szorultak. Azt láttam magam előtt, ahogyan szívom egy nő vérét és elriasztom a többit. Régen voltam már normális... -zengett az elmémben, mintha szöggel verték volna bele. Ez volt a döntő érv, ami elbillentette a mérleg nyelvét a másik irányba. Az önzés, ami felülkerekedett a rajtam. Erősebb leszek, mint valaha és hősként halok meg Mystic Falls oltárán, körülöttem az általam megölt emberekkel. Egy álom, egy nagyon kecsegtető álom ez. És én elhatároztam magam.
  Felpillantottam hosszú ideje tartó merengésemből Klaus kővé vált arcára. Reménykedett abban, hogy kielégítő válasszal szolgálok neki. Ő sem lehetett biztos bennem, nem látott teljesen belém. Mégis megtalálta azt a két pontot, ami közt őrlődtem. Most választanom kellett.
  - Szóval... -kockáztatta meg a kérdést- Mire jutottál? -suttogta, majd mikor látta, hogy felállok és magabiztosan közelítek felé, újra nekiveselkedett: - Mi tehát a válaszod?
  Hezitáltam egy kicsit, de meggyőztem magam -vagyis csak az egyik felem-, hogy már nem hátrálhatok meg.
  - A válaszom -nyögtem erőtlenül, majd megköszörültem a torkom és hangosabban tettem hozzá: - Igen!
  Klaus arcán egy megkönnyebbüléstől sugárzó mosoly jelent meg.

( Dana szemszög )


  Elmúlt. Elmúlt minden fájdalmam, de nem keltem fel. Már nem álmodtam, a testemben voltam, de nem mozdultam. Nem tudtam. Egy nyomás lent tartott az ágyon és mivel legyengült a testem, nem voltam képes ellenkezni. Átadtam magam ennek az erőnek, mely nem fizikai, inkább mentális volt és csak feküdtem.
  Békésnek tűnhetett ez az összkép, én mégis kételkedtem ennek valóságalapjában. Túlságosan...nyugodt volt a környezet. Egy emlék kezdett alakot ölteni bennem, de annyira halvány volt, hogy nem tudtam elkapni.
  Annyira furcsa volt ez az egész helyzet és ettől a nyugtalanító gondolattól vezérelve fészkelődni próbáltam. Minden erőmet összeszedtem és próbáltam kitörni. Elsőre nem sikerült. Csalódottan hullottam vissza az engem fogva tartó burokba. Pihennem kellett, izmaim és idegeim nem bírták a megerőltetést.
  Eközben, mintha valaki figyelt volna. Egy árnykép jelenlétét éreztem, ezért nem mozdultam, nehogy észrevegyen. Csak állhatott egy helyben, mert nem kavart árulkodó szellőt testével. Aztán megéreztem, hogy elmegy és vele együtt elillant a frusztráló érzés is, hogy valaki néz.
  Újra nekiveselkedtem egy szabaduló és felkelő mutatványnak, amikor hirtelen elengedtek a láthatatlan bilincsek; szemem felpattan és lendületből felültem. Lihegtem, akár egy fuldokló, akit felhoztak a felszínre. Úgy is éreztem magam. Körülnéztem, de a sötét helyiségben nem sokat láttam a tárgyakból. Jobbra egy kis fényt láttam. Eldöntöttem, hogy megtalálom a forrását.
  Óvatosan és iszonyatosan lassan letettem a lábam a földre, ami felettébb meleg volt, majd a másikat is és feltápászkodtam. Szokatlan volt ép lábakon állni, majdnem el is borultam, de még idejében megkapaszkodtam a boltívben. Nem ajtó, hanem csak egy nyílás választotta el a két szobát egymástól.
  Elindultam e felé a nyílás felé és átértem a szomszéd szobába. Itt is sötét volt, bár egy nyitott ablakon keresztül beáramlott a holdfény. Egy bevetett ágyat pillantottam meg a falnál, aminek a takaróján sötét foltok éktelenkedtek. Vércseppek. Ide hozhatták Damon-t az erdőből. De hol van ő?
  Megálltam a kutakodásban és összeálltak a kirakós darabkái. Újra láttam az álmom, melybe belerondított Klaus és emlékeztem az akkori félelmemre, mely megfagyasztott.
  Ijedten szorult össze a gyomrom, amikor rájöttem: kudarcot vallottam! Elkéstem, nem tudtam tenni ellene semmit! Elvitte!

Ui.: Most már tudjátok miért ez a fejléc, ami most van és, hogy mit jelent rajta a " Véres visszatérés". ;) Bad Ass Damon. :D ;) Egyébként, ha vannak benne hibák SORRY, hirtelen felindulásból lett írva ( 2 óra alatt! ) és már nem volt időm átnézni. :)