7. fejezet - Tisztán látni

Sziasztok!

Olyan mintha már 600 éve nem jelentkeztem volna... Szörnyű! Sajnálom, de tényleg. Más írói dolgaim voltak és lusta is vagyok mostanában a közelgő nyár miatt. Jó hír, hogy Eszter Judit kérő szavaira reagáltam és megírtam az új fejit. Fogadjátok szeretettel. :)

Ajánlott dal: Linkin Park - Burning In the Skies

 ( Damon szemszög )

Még mindig öleltük egymást és én boldog voltam, amiért megnyílt nekem és bebizonyította: nem egy bolond, hanem igen is sokat tud, saját durva tapasztalatai vannak. Nem ítéltem el többé, amiért hazajött és előállt furcsa szavakkal, amik csupán zagyvaságoknak tűntek. Örültem, hogy itt van, hogy nem felejtett el és, hogy kitartott mellettem, akkor is amikor én már azt hittem halott. Visszahozta az életembe a múltat.
 Feltéptük a sebeket, a régen elfeledett történeteket, amiket együtt éltünk át. Már láttam magam előtt azt a 14 évet, amit még egy házban és családként töltöttünk el. Minden egyes beszélgetést és viccelődést, de a világmegváltó fontolgatások is előkerültek. Az éjszakát melyen sorsunk örökre megváltozott és Stefan-t, aki ehhez hozzájárult. Egy gondolat formálódott bennem, de még nem tudtam vele foglalkozni. Egy hirtelen jött, éles érzés vette át rajtam az uralmat és Dana jelenlétének hatása elérte a végkifejletet. Már mindeg egyes szavát elhittem és tudtam mit kell tennem. Ettől a pillanattól kezdve visszatért a régi Damon; a kisgyerek, aki hűen segíti testvérét és megvédi. Mindentől meg akartam óvni, hogy egy haja szála se görbüljön, hiszen ő újra az enyém és nem szeretném mégegyszer elveszíteni. Ha Klaus most azonnal letámadná biztosan megölném. Klaus a legnagyobb problémánk most. Már el is felejtettem a részleteket a végzetünket illetően és most jött el az ideje, hogy tiszta fejjel komolyan vegyem a dolgokat.
 Dana már nem sírt csak egyenletesen lélegzett. Élvezte társaságom, hogy végre képes vagyok gondolkodni, nem csak ködös szemmel menni és ellökni őt. Tudtam, hogy szeret és örül, hogy már én is rájöttem erre.
 Halkan megszólaltam:
- Mi van akkor ezzel a zsarnok vámpírral? -A végére felemeltem a hangom, mert elképzeltem, ahogy kínozza Dana-t... Bosszantott minden egyes kitalált kép.
 Megremegett és elhúzódott. Szeme kisírt volt, de nem szégyellte. Bátran az enyémekbe nézett.

- Kellünk neki, mint kutyának a csont. -dünnyögte és láttam, ahogy egyre mérgesebb.
- Pontosan miért is? Sajnálom, de újra fel kell dolgoznom az infókat. -magyaráztam és vártam. Karjait össszefonta a mellkasán.
- Hát engem azért rabolt el, hogy segítsek neki újra embert csinálni a vámpírokból. "Tudod te különleges vagy. Egy lány, aki arra hivatott, hogy vámpírként minden érzelmét elnyomva küzdjön az Első oldalán. Külön jó dolog, hogy van egy ikertestvéred, aki szintén képes lenne erre. Mégis ő...nem lesz tökéletes választás...még!" -mondta mikor felvilágosított a dolgokkal kapcsolatban. Azt mondta a boszorkányai megjósolták, hogy mi ketten majd kivívjuk a gonosz ikrek jelzőt. Azzal, hogy...én utáltam Stefan-t, amikor kicsik voltunk, meg akartam ölni. Te nemrég meg is tetted... Egy családtag gyűlölete, majd elpusztítása saját akaratból... Nagyon nagy bűn! -beszélt gyorsan és én lefagytam. Stefan is benne van? Soha nem bírtam igazán őt, sokszor kicseszett velem. Ezért volt ilyen, mert része a "tervnek"? Tudatosan volt arra programozva, hogy ilyenné tegyen minket? Gondolom nem tudta milyen ősi és mágikus dologba került bele akarata ellenére. Neki kellett meghalni, hogy mi beteljesítsük az...átkot? Mert ez egy átok. Egy szerencsétlen és halálos fajta. - Klaus elmondása szerint, ha én gyilkoltam volna meg Stefan-t te nem lennél a kirakós fontos darabkája. Én viszont ezt nem hiszem el. Belevont volna valahogyan. Megzsarol veled vagy...megöl, hogy megtörjön. Bármi kitelik tőle. -hajtotta le a fejét. Szóval ez már elkerülhetetlen volt születésem óta. Mindenképpen szenvednem kell majd.
- De mit is kell tennünk? -érdeklődtem.

- Teljesen elnyomni az érzelmeinket. Ezt valószínűleg majd ránk kényszeríti. Én sem voltam mindig ilyen merev. -Még mindig lefelé lesett és esze ágában sem volt felnézni. Valami mintha megtörte volna. - Ő tett ilyenné. -mutatott magára. - Embereket ölök szemrebbenés nélkül és csak irántad érzek valamit. Szégyellem, hogy hagytam, de... nem tudtam mit tenni. -Hirtelen egy könnycsepp hullott alatta a fűre. Lecsúszott a szálon, majd beleivódott a földbe. Megsajnáltam.

- Mit csinált? -Meg akartam fojtani azt a majmot!
 Megrázta a fejét. Majd visszatért az eredeti témára.

- Ha már teljesen, belül is halottak vagyunk elindulunk Mystic Falls-ban. Kiszívjuk minden itt lakó vérét. Klaus szerint ez megerősít minket. Akkora már fel vagyunk töltődve és...ha elérünk egy bizonyos pontot...egymás ellen fordulunk. Harcolunk és együtt, egymás keze által...halunk meg. Bebizonyítva ezzel, hogy a vámpírok nem tisztelik egymás vérét, sem a szeretteiket. Kitaszított faj leszünk, egy űzött és életre sem méltó falka. Ekkor megtörik a vámpírok átka és mindenki ember lesz. Happy End! -tapsolt egyet fanyarul és végre felpillantott. Várta a reakcióm. Én teljesen a hatása alá kerültem és meg is jelentek előttem a jövő paranormális kutatóinak írásai és festményei. Két, egymásra nagyon hasonlító vámpír karóval a szívében; egy ember tömeg, akik ujjongnak; mindenhol hullák; az ég sötét és minden annyira komor, mint egy kivégzés helye túlélőkkel. Az a probléma, hogy én is a halálra ítéltek között szereplek.

- Szóval meg kell halnunk. -vontam le a következtetést és beharaptam az alsó ajkam. Ez a nagy büdös helyzet! - Hogyan menekülhetünk meg? -próbáltam kiskapuk után kutatni. Kifújta a levegőt.

- Az a baj, hogy szerintem magunktól nem vagyunk rá képesek. Szükségünk lenne egy boszorkányra, hátha az tudna hasznos infókkal szolgálni ezzel az egész jövőbelátós cuccal kapcsolatban. Egy próbát megérne és hátha találunk valami kibúvót. -reménykedett hangosan. Neki sincs több kedve meghalni... Már a feltételezés is, hogy megölöm őt...felháborító! Ez a Klaus nem tiszteli a vámpírságot és ő a leggonoszabb, mert ilyenre kényszeríti a "gyerekeit", nem mi! Egy önző, aljas állat!

- Valamint Zoey-t is fel kell keresnünk. -suttogta és én rámeredtem.

- Zoey-t? -tátogtam. Ő volt az a lány, akiről azt hittem egy szent, mert elfogad vámpírnak és képes velem együtt lenni így is. Már terveztem a közös jövőt, megóvtam mindentől és -mondjuk rá- szerettem, amikor rájöttem mit titkol annyira előlem. Ő egy vámpírvadász, akár csak az apja, Timothy volt. Igen, csak volt. Mert Stefan eltette láb alól. Megtudtam, hogy én is préda voltam Zoey számára, mert azt hitte én öltem meg az apját, ezért hazajöttem felejteni. Nem is gondoltam már rá, mert Elena megvigasztalt, itt volt velem, mint egy barát. Kathrine viszont elkapta Zoey-t és kényszerítette, hogy dolgozzon vele. Mégsem bántott, hanem megmentett a végső harcban, amit Kath bosszúja vezérelt. Ezt méltányoltam, de nem lángolt fel újra a szerelem. Nem is volt az szerintem. Hiszen számomra Elena az igazi.

- Igen. Ő többet tudhat, mint hinnéd. -bólogatott.

- De te ezt honnan veszed? -értetlenkedtem.

- Mint mondtam régebben figyeltelek téged és azokat, akikkel érintkeztél. Mikor megtaláltad Zoey, vagyis Zandra naplóját nem láttál benne egy olyan feljegyzést, ami fontos volt: " Tudom ki lesz ott a mészárláson. Damon Salvatore. Apa is megemlítette a naplójában, valamint a levelében. Ezt a vámpírt kell megölnöm, mert ha megteszem nem tudnak emberré változni. Valamint lehet, hogy ő apa gyilkosa... " -idézett hatásosan, mert felállt a kezemen a szőr. Megráztam a fejem. Ezért akart elkapni...?

- Jó keressük meg őt. -egyeztem bele. Ezek után lesznek hozzá intézett kérdéseim.
 Dana már indult volna el, mintha ez egy azonnali utasítás lenne. De én nem mozdultam. Még valaki arca, gyönyörű barna szeme és haja ugrott lelki szemeim elé. Elena.

- Mi lesz Elena-val? -bukott ki a számon. Magamat nem is féltettem annyira, mint egyetlen szerelmemet, Elena-t. Most, hogy végre megkaptam minden áron magamhoz akarom láncolni ( persze, ha nincsen ellenére ) és vele élni vámpírként, szerelemben. Soha nem áhítoztam ennyire az ölelő karok és csókoló ajkak után, mint az ő esetében. Szeretem és ezen nem szándékozom változtatni.
 Dana elhúzta a száját, majd kidülledt a szeme.

- Hol van most?

 Megrémültem és gyorsan válaszoltam.

- Otthon. Jenna-val és Alaric-el. Mert?

- Veszélyben lehet. Klaus meglátogathatja -bökte ki végül és félve nézett fel rám. Én kitátottam a számat és hirtelen futásnak eredtem. Nem gondolkodtam csak győzködtem magam, hogy minden rendben lesz, bent van a szobájában és zenét hallgat vagy ilyesmi. Nem is szabadott volna egyedül hagynom, emberek között. Igaza van Dana-nak. Most már mindenkire leselkedik valamilyen veszély. Elena-ra Klaus vagy más vámpírok.
 Fák suhantak el mellettem és éreztem Dana jelenlétét nem messze tőlem. Örülök, hogy mellettem van és nem hagyná, hogy Elena bajba kerüljön. Megvédi. Miattam.
 Az utat néztem és vártam mikor érünk be a városba. Onnan nem messze az erdőtől van a ház. Meg is pillantottam pár perc múlva. Sietve rontottam be a bejárati ajtón. Vérszag csapta meg az orrom, majd egy lágy női hang szólalt meg.

- Alaric...Alaric... -nyögte, mintha küszködne. Berohantam a konyhába és elállt a szavam. Alaric teste hevert a kövön hasán egy hatalmas vágással. Szeme csak nézett, de nem látott. Már nem vérzett semmije, csak feküdt mozdulatlanul. Meghalt. Felfordult a gyomrom és behunytam a szemem.

 Újra meghallottam a nőt sikoltozva bőgni. Lenéztem és Jenna-t pillantottam meg a pultnak dőlve. Alaric-et nézte rémült tekintettel és ütemesen csurgott le a vér a nyakán. Egy jókora sebből eredt, ami a homlokán volt. Rám se pillantott.

 Leguggoltam és megsimítottam a haját. Megrándult.

- Jenna. Nyugalom. -csitítottam, de minek is próbálkoztam. Meghalt a szerelme...

- Fel fog ébredni. -csattant fel Dana mögülem. Megpördültem és láttam, hogy Dana Alaric kezét fogja, aminek egyik ujján...egy gyűrű van. Az ami megmenti a természetfeletti lény okozta haláltól. Kifújtam a levegőt és megkönnyebbültem.

- Tessék? -kapkodta a levegőt Jenna. Odakúszott a férfihez és elvette a kezét Dana-tól. Dana felhúzta az orrát, majd a távolba meredt.

 Majd eszembe jutott miért is vagyunk itt. Fejvesztve rohantam fel a lépcsőn nem törődve a lent lévő zűrzavarral. Berontottam Elena szobájába. Sehol senki. Körbenéztem, bementem a fürdőszobába, de semmi. Össze akartam rogyni, de a vágy vezérelt. Meg kell találnom. Rettentő erős érzés fogott el: düh. Már ugrottam volna ki az ablakon, amikor megláttam egy cédulát rajta. Leszakítottam és ismeretlen férfi kézírással egy mondta volt ráfirkálva: Ha kell a lány gyere el hozzám és add át magad nekem a tesóddal együtt.